2006. október 03., kedd - [10:02]

MX-5 CC, CX-7 Mazda3 MPS Párizsban

Mazda MX-5 Roadster Coupe és egyéb újdonságok A5
A Mazda Párizsba is elhozta a Londonban már bemutatott MX-5 Roadster Coupe-t, amely ismét hatalmas sikert aratott.
Az érdeklődés nem volt véletlen, hiszen a Roadster Coupe mindössze egyetlen részletében tér el a már több, mint 770 ezer példányban eladott MX-5-östől, ez pedig a tető: az MX-5 család legújabb tagjával a Mazda követi a trendeket, és egy a manapság oly népszerű kupé-kabrió változatot is elkészített a roadsterből.

 Keménytetős MX-5 - 11 kép a galériában
Keménytetős MX-5 - 11 kép a galériában
Mivel a fő szempont az volt, hogy a keménytető alkalmazása ellenére a jármű ugyanolyan vezetési élményt nyújtson, mint a vászontetős változat, ezért a tervezésnél erre az elemre fektették a legnagyobb hangsúlyt. A súlynövekedés ennek ellenére elkerülhetetlen volt, hiszen a tető plusz tömege mellett még további merevítéseket kellett beépíteni a karosszéria hátsó részébe, így az eredmény 37 kilogrammos többlet az MX-5-höz képest. Ezt a hátrányt azonban bizonyára sokan el fogják nézni az újdonságnak, hiszen a tető egy igazán kiváló szerkezet: három részből áll, továbbá gombnyomásra elektromotorok segítségével 12 másodperc alatt nyitható-zárható (bár kioldani és rögzíteni továbbra is kézzel kell), ami jelenleg a világ leggyorsabbja. Szintén újdonság a roadsterek világában, hogy a tető egy számára kialakított rekeszbe bújik el az ülések mögött, így nem foglal helyet a csomagtérből, ezáltal mindig 150 liter áll a sofőr és utasa rendelkezésére. (A megoldás egyetlen hátránya talán az, hogy még zárt esetben sem helyezhetünk el több poggyászt a csomagtérben - igaz az sem fordulhat elő, hogy a tető rabul ejti csomagjainkat.) És mivel a tető összecsukva a hátsó tengely elé kerül, így a súlyelosztást sem befolyásolja számottevően.

A tetőn kívül semmi nem változott
A tetőn kívül semmi nem változott
Kívülről csak néhány módosítás történt, a formaterv alapvetően az eredeti modellével egyezik meg. Egyedül a hátsó sárvédőíveken és a csomagtérfedélen fedezhetők fel változások, és az új forma miatt magasabbra került a hátsó féklámpa is, de a fő lámpatestek és a lökhárító megegyeznek a vászontetős modellen alkalmazottakkal. Beülve még ennyi változás sem fogad minket, a műszerfalon elhelyezett tetőzáró- és nyitó gombok és a tető működését visszajelző lámpa kivételével a Roadster Coupe beltere teljesen megegyezik a vászontetős változatéval.

A műszaki tartalom sem változott, a kupé-kabrió is 1,8 és 2,0 literes, 126 ill. 160 lóerős négyhengeres benzinmotorokkal érhető el, melyekhez ötfokozatú kézi váltó kapcsolódik (a nagyobb erőforráshoz opció a hatsebességes egység), az erő a hátsó kerekeken keresztül jut az aszfaltra. A 9,4 ill. 7,9 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulás 2 ill. 3 tizeddel marad el az MX-től, míg a jármű végsebessége még növekedett is (200 és 215 km/h). A vevők 7 féle külső fényezés közül választhatnak, a 2 új szín, a Viharkék Mica és a Felföldzöld Mica az újdonság sajátjai lesznek, míg belül az alapmodellhez hasonlóan barna bőr-, fekete bőr- vagy fekete szövetborítás választható. Az iPod tulajdonosok is örülhetnek, hiszen ez a Mazda első modellje, amihez gyárilag iPod csatlakoztatás jár.

Párizsban tartotta a Mazda a CX-7 szabadidő-terepjárójának európai premierjét is. A 2,3 literes közvetlen befecskendezéses benzinmotor 258 lóereje és 380 Nm-es nyomtatéka sportautós menetteljesítményeket ígér, miközben 5 utas utazhat benne teljes kényelemben. Ezen kívül a kiállított modellek között szerepelt a Mazda3 MPS is, amely a nagytestvértől, a Mazda6 MPS-től örökölte motorját, így méltó ellenfele lehet a Ford Focus ST-nek, az Opel Astra OPC-nek, vagy akár a VW Golf R32-nek is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Már úton van a Mazda RX-7 utódja
Mazda3 MPS (2009) teszt
Féléves veszteség a Mazdánál és a Mitsubishinél
Mazda még gondolkodik, hogy bevezesse-e dízelmotorjait az USA-ban
A Mazda már fejleszti az új RX-7-est
Felfrissül a Mazda2
Korábbi tanulmányát újítja fel a Mazda
Mazda6 (2008) 2,2 CD 163 TE Plus teszt
Új motorcsaládot mutat be a Mazda Tokióban
Mazda3 2.0 i-Stop TX (2009) teszt
Mazda 323F (1991) 1.8i GLX használtautó teszt
A Mazda2 is meghódítja Amerikát
Mindössze 995 kg a szélvédő nélküli Mazda MX-5
Mégsem lesz összkerekes, 300 lóerős Mazda 3-as
Takarékosabbak lesznek a Mazda motorjai 2015-ig
Mazda6 Sportkombi (2008) 2.2 CD125 TE Plus teszt
Szuperkönnyű MX-5-öst mutat be a Mazda Frankfurtban
Különleges kiadású MX-5 a Mazdától
Mazda 2 1.3 Sport SAP (2008) teszt
Heidfeld optimista, hogy ütőképes csapathoz igazol
Hülkenberg nem mestereként fog Barrichellóra tekinteni
Baguette csütörtökön a BMW-vel is tesztel
A motorokat muszáj kiegyenlíteni, int Horner
Webber nyugtatta a Red Bull tehetségét a teszt előtt
A Ferrari hosszú távú szerződést kötött Bianchival
Soucek úgy érzi, minden adott az F-1-es szerepléshez
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

semmiho [2006-10-04. 13:06]
Apropó, Mazda3 MPS! Amcsiknál már tesztelték, itt olvasható a legújabb, 14. Winding Roadban: http://www.windingroad.com
diz [2006-10-04. 00:29]
egyetértek alex-al. zárt merev tető lenne az igazi. ha jól tudom az amerikai piacra volt ilyen változat, de máshol nem forgalmazták.
Robi19 [2006-10-03. 22:03]
Hát igen...a világ legtöbbet eladott cabrioja még mindig pofás. Remélem a Mazda folytatja a Zoom Zoom filozófiát továbbra is, mert sztem a legjobb úton halad. Jó lett volna, ha a CX-7-ről is tesztek be fotót.
Hanyes [2006-10-03. 12:09]
Nekem eddig is tetszett ez az autó, de a vászontetővel nem kellene, nincs bizodalmam benne, főleg a mai világban. Vászontetős autónál folyton paráznék, ha nincs szem előtt, hogy mikor vágják fel a tetőt, mint az ismerős Escortjáét, pedig nem is rossz környéken parkolt vele. Ennek max. flexel vágják fel.
thomas [2006-10-03. 11:26]
sztem cool.
zoldfulu2000 [2006-10-03. 11:21]
Ha tudsz venni mellé egy igazi autót, akkor biztos a vászontetős az igazi (ha télre felteszed a Hardtopot, gyakorlatilag nincs csomagtartód). Ha azonban ez az egyetlen autód, akkor a keménytetős a jobb választás.
Alex [2006-10-03. 11:02]
Egy zárt fix tetővel lenne az igazi. Akkor kevesebb merevítés kellene bele, és könnyebb lenne :)
VWVR6 [2006-10-03. 10:52]
Nem randa ez, de én is inkább a vászontetőset választanám. Az jobban illik egy ilyen klasszikus roadsterhez, és tényleg 5 másodperc alatt becsukható a teteje.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS