2006. december 21., csütörtök - [13:54]

Hivatalos ízelítő Cadillac módra

Új Cadillac CTS Detroitban A5 / Cadillac sajtóközlemény
A General Motors két vezetője húzta el finoman a takaróponyvát legújabb, a Detroiti Autószalonon bemutatkozó modelljükről, a CTS-ről.
 Hivatalos ízelítő az új CTS-ről<br> - nagyítható
Hivatalos ízelítő az új CTS-ről
- nagyítható
Ed Welburn, a GM formatervezésért felelős alelnöke (a képen balra) és Bob Lutz, a GM termékfejlesztési alelnöke (jobbra) személyesen ad egy kis előzetest a teljesen megújult 2008-as Cadillac CTS-ről, amely Detroitban az Észak-Amerikai Nemzetközi Autószalonon mutatkozik be 2007 januárjában. A luxuslimuzin gyártása 2007 nyarának végén kezdődik, így a nemzetközi piacokon történő értékesítés az ősszel veszi kezdetét. Ezen kis ízelítő alapján nem sok mindent lehet elmondani a luxusautóról, hiszen technikai adatokat egyelőre nem közöltek, a kép alapján azonban nem kell különösebb formai változásra számítani, mindössze még hangsúlyosabb lesz a hűtőmaszk, mint az eddigi Cadillac-eken.

A Cadillac első generációs CTS modellje több szinten is jelentős sikereket könyvelhetett el a 2002-es bemutatása óta. A Cadillac az Egyesült Államokban több, mint 61 ezer darab CTS-t értékesített 2005-ben. Ezt összehasonlítva a 2002-es körülbelül 38 000 darabos eladással, elmondható, hogy ebben az időszakban a CTS eladás több, mint 50%-os növekedést ért el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Lemondott a GM elnöke
A Koenigsegg mégsem veszi meg a Saabot
A GM a hét végéig bemutatja az Opel szanálásának tervét
Gyári fotókon a Cadillac CTS Coupe
A GM a jövő hónapban mutatja be az Opel megmentésével kapcsolatos terveit
Kombi változat is készül a Cadillac CTS-V-ből
Megkezdi az állami hitel törlesztését a GM
Nick Reilly lett az Opel ideiglenes vezetője
Angela Merkel Obamánál reklamált az Opel ügyében
Bob Lutz lesz az Opel vezére
Designcsodák a hamarosan induló Los Angelesi Autószalon versenyére
Az M3-as BMW majdnem elcsípte a CTS-V-t Monticellóban - videó
Hamarosan WiFi is rendelhető lesz a GM-nél
BMW M5 és Audi RS4 is van a Cadillac CTS-V kihívói közt
A kínai Beijing Auto megvenné a Saab 9-5 gyártási jogát
Ilyen lehet az új baby-Cadillac
Videón az új Cadillac CTS Coupe
Elkelt a Saab
Véget ér a Cadillac BLS pályafutása
Úgy néz ki, hogy a GM szakít régi hagyományaival
Hülkenberg nem mestereként fog Barrichellóra tekinteni
Baguette csütörtökön a BMW-vel is tesztel
A motorokat muszáj kiegyenlíteni, int Horner
Webber nyugtatta a Red Bull tehetségét a teszt előtt
A Ferrari hosszú távú szerződést kötött Bianchival
Soucek úgy érzi, minden adott az F-1-es szerepléshez
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Robi19 [2006-12-21. 23:50]
Frankón néz ki ez az autó, a General Motors luxusmárkája az új formákkal végre megint sikeres. Sikerében egyébként a Mátrix újratöltve film is nagy szerepet játszott, játszik.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS