2007. január 22., hétfő - [15:46]

Szentségtörés? Olasz dízelmotor a Cadillac-ben

Cadillac CTS háromliteres dízelmotorral A5
Októberben érkezik meg Európába a Cadillac nemrég bemutatott új nagyautója, a CTS, amely kontinensünkön dízelmotorral szerelt változatban is kapható lesz. A háromliteres, 245 lóerős hathengerest az olasz VM Motori szállítja majd az amerikaiaknak.
 Cadillac CTS dízelmotorral is -<br> nagyítható
Cadillac CTS dízelmotorral is -
nagyítható
A pár héttel ezelőtt, a Detroiti Autószalonon bemutatott új Cadillac CTS-ből dízelmotorral szerelt változat is készül. Az Automotive News szaklap információi szerint erre azon praktikus opk miatt van szükség, mert Európában máshogyan nem lenne ütőképes az autó, kontinensünk pedig egyre fontosabb lesz az amerikai gyártónak is.

A tervek szerint hozzánk októberben megérkező nagyautó dízele az olasz VM Motoritól származik majd. A háromliteres lökettérfogatú hathengeres turbódízel teljesítménye 245 lóerő lesz és természetesen a hátsó kerekeket fogja hajtani. Az előzetes tervek szerint legalább minden második CTS-t ezzel az erőforrással vásárolnak majd meg az európai vevők.

A legújabb Cadillac orrában a most bejelentett dízel mellett egy 3.6 literes, változó szelepvezérléses V6-os benzinmotor lehet majd, alapesetben 258 lóerővel, de a közvetlen befecskendezéses változatban ugyanez az erőforrás 300 lovasra erősödik. A hagyományokhoz híven kapható lesz sportváltozat is CTS-V néven, ez várhatóan jövő év második felében mutatkozik majd be és egy kompresszoros V8-as motor fogja hajtani. A közeljövőben a most bemutatott limuzin mellett várhatóak még kombi és kupé karosszériaváltozatok is.

Nem ez lesz az első dízele a Cadillac-nek, hiszen a kifejezetten az európai piacra szánt, az Opel Vectra, illetve a Saab 9-3 műszaki megoldásaira épülő BLS-hez is rendelhető a 150 lóerős 1.9-es. Gázolajos erőforrás nélkül azonban tényleg hamvában holt próbálkozás lenne környékünkön a CTS, elég csak rápillantani a német prémium-modellek eladásaira: az Audinál 70-, a BMW-nél 67-, a Mercedesnél pedig 58 százalékban rendelik a vásárlók dízelmotorral új autóikat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Gyári fotókon a Cadillac CTS Coupe
Kombi változat is készül a Cadillac CTS-V-ből
Az M3-as BMW majdnem elcsípte a CTS-V-t Monticellóban - videó
Hamarosan WiFi is rendelhető lesz a GM-nél
BMW M5 és Audi RS4 is van a Cadillac CTS-V kihívói közt
Ilyen lehet az új baby-Cadillac
Videón az új Cadillac CTS Coupe
Véget ér a Cadillac BLS pályafutása
Amerikai álom - Cadillac DeVille (1962) menetpróba
Kémfotókon a Cadillac CTS-V Coupé
Zöld utat kapott a Cadillac Converj
Új középkategóriás modellt fejleszt a Cadillac
Speciális változat a világ legnagyobb hibridjéből
Kivonul Európa nagy részéből a Cadillac
Késik a Cadillac CTS dízele
Nincs veszélyben a Corvette ZR1 és a Camaro SS
Hivatalos kép a Cadillac CTS Coupe-ról
Megszűnik a Cadillac XLR
Elkészült Obama elnöki limuzinja
Minden az új Cadillac SRX crossoverről
Hülkenberg nem mestereként fog Barrichellóra tekinteni
Baguette csütörtökön a BMW-vel is tesztel
A motorokat muszáj kiegyenlíteni, int Horner
Webber nyugtatta a Red Bull tehetségét a teszt előtt
A Ferrari hosszú távú szerződést kötött Bianchival
Soucek úgy érzi, minden adott az F-1-es szerepléshez
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Kegy10 [2007-01-24. 12:17]
156sw: épp azt mondom, hogy a motor papíron jól mutat, csak a kocsiban valahogy más érződik. és nem azért mert ultrabrutálisankib*szottk*rvanagy a kasztni, hanem mert valami nem igaz. na. uff.
zoldfulu2000 [2007-01-24. 09:43]
Egyébbként az itteni Alfa díler (legalábbis 2 az 5ből) sokkal profibb és segítőkészebb, mint a helyi Volvo-opel-Chevy-Honda multiplex, vagy a Toyo-Lexus díler. Nem véletlenül népszerű itt az Alfa. Persze sokat segít, hogy itt csak a "játékautókat" (ált 250LE felett) veszik benzinessel.
zoldfulu2000 [2007-01-24. 09:37]
Egyébbként ez a CTS úgy néz ki a képeken belülről, mint ahogy az elsőnek kellett volna kinéznie a sikeres európai piaci bevezetéshez. Plusz dízel, és picit kisebb kasztni. Szerintem sikeres lesz Európában is, főleg az elődhöz képest, de több konkurenstől is vesz majd el ügyfeleket.
zoldfulu2000 [2007-01-24. 09:33]
Az Alfáknál gyakran figyelmen kívül hagynak egy apróságot: a bömöknél barátibb árat. Persze ez nem feltételnül a silány szervízhálózattal kombinált magyar importőrökre vonatkozik, de pl a német vagy a belga árlistán több mint versenyképes áron kaphatóak, és sokat is nyújtanak. Innetől kezdve nem izgat, ha a 320d erősebb és könnyebb, mint a 159 1.9 JTD, mert kifér a 2.4 JTD is. Az pedig már odaveri a 320d-t. A Bömök bizony nagyon jó autók, de olyan árat kérnek néha értük, ami szerintem nem indokolt. Az olasz JTD-k nagyon jók, bármelyik telejsítményről vagy méretről van szó. Persze a bömö dízelei is azok. Speciel a 320d volt ez egyik olyan autó, amibe nem tudtam volna sok mindenbe belekötni. Egy nagy bibi volt vele: az ár. Egy alapfelszereltségű 320d áráért fullos nagytudású luxus 159 jön ki, picit rosszabb súly / lóerő aránnyal. Az egyetlen komoly bajom a 3assal, a hülye ülésállítás és a kissé sivár belső volt. Ugyanis a teszkocsi nem egy fullos über 3as volt, amit minden német tesztben alapárat figyelembe véve összehasonlítva tesztelnek, hanem egy tényleges (pár alapvető extrával felszerelt) alap 320d volt. A 159 egyszerűen jobb vétel volt, 5-10%-kal rosszabb (de így is nagyon jó!) autó , 20%-kal jobb árért. A dízele pedig, jobb mint a TDI-k többsége vagy a Ford PSA 2.0d moci (lóerő és kultúráltságban)
droberto [2007-01-23. 16:50]
moo: Ezt azért így nem mondanám, de kétségkívül jó motorokat gyártanak! Remélem ebbe sem a Magnetti Marelli sem a Bosch semilyen alkatrészt nem szállít! :D Aranyos motor volt az 1.3Mjet amíg tönkre nem ment benne a ECU, de a legjobb a 3.3TDI egy meghaló Bosch szeleppel úgy fülstölt mint egy rossz Liaz (nem túlzás)!! :DD
droberto [2007-01-23. 16:42]
(156sw) AUTÓSKÁRTYA??? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... Kicsit rossz passzban voltam tegnap!! :DDDD
moo [2007-01-23. 14:28]
Meg azért egy vmit ne felejtsünk.A világ legjobb dízeleit jelenleg az olaszok gyártják.(de a tudatlanoknak mondom, hogy nem csak a közösnyomócsöves technológiát találták ki, hanem korábban ők voltak azok akik a közvetlen befecskendezésest(TDI) is kitalálták, és először alkalmazták. A másik.A motor után a váltó az autó második lelke.Ha az rosszul hangolt, akkor még a legjobb motort is el lehet rontani azzal, hogy nem ott és úgy adja le a nyomatékot mint ahogy azt neki kellene.Az 1.9 jtd-t mindenhol dícsérték,az hogy a Cptivában hogy jár azt betudom annak, hogy ez a Daewoo-Chevi(aminek nem sok köze van a Chevrolet névhez) műve.
156sw [2007-01-23. 13:35]
Kegy vazz... ekkora motort rendeltek bele....ekkora nyomatékkal.....A VM. "bérgyártó"....
Kegy10 [2007-01-23. 12:42]
a Captiva nem bazinagy. jó közepes. oké, nagyobb a légellenállása, mint pl. egy Vectráé, de azért a nyomatékot érezni kéne. Azt meg nem lehet. Persze lehet, hogy a váltó a ludas.
alfalove [2007-01-23. 11:47]
Csak azt nem értem mi olyan furcsa abban, hogy Cadillacben olasz motor. A kisebbikben is a FIAT 1.9 JTDm-je van, mint a vectraban v. a saab 9-3-ban... És jó is...
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS