2007. december 12., szerda - [11:33]

Japánban is kapható lesz a Hummer

Nagy tervek, csökkenő eladások A5
A GM közleménye szerint 2008 tavaszától megindul a Hummer forgalmazása Japánban is, amelytől a kis arányú külföldi eladások erőteljes növekedését várják. Emellett pedig tovább töpörödnek a jövő Hummerjei, amit a hamarosan Detroitban megjelenő HX koncepció is szemléltet.
 Akár ilyen is lehet a jövő Hummere
Akár ilyen is lehet a jövő Hummere
A Hummer államokbeli eladásai 22 százalékkal csökkentek az idén, amely tekintve a tényt, hogy autóik 14 százaléka kerül nem amerikai tulajdonoshoz, elég nagy érvágás lehet. A bevételek növelése érdekében a GM vezetősége elhatározta, hogy a Európa, Ausztrália, Ázsia és Dél-Afrika után Japán piacára is bevezeti az óriás terepjárókat forgalmazó márkát.

"Bár Japán kis piac, de ahhoz elegendő, hogy növeljük az eladásokat" - nyilatkozta sokatmondóan Martin Walsh, a márka menedzsere. Azt is elmondta, hogy a rövid távú tervek között szerepel az Amerikán kívüli eladások növelése 20 %-ra, amely a japán kereslettel kiegészülve nem lehetetlen terv.

Mivel a vásárlók a növekvő üzemanyagárak miatt a hatalmas méretű és étvágyú modelleket kevésbé kedvelik, a kisebb terepesek gyártása felé fordul a Hummer. A nemrég bemutatott H3-nál csekélyebb méretű modell várhatóan 2010-ben érkezik és bioüzemanyaggal is képes lesz üzemelni. Ennek a modellnek lesz az előfutára a következő hónapban Detroitban megjelenő HX Concept tanulmány, amely a H3-nál szélesebb és rövidebb lesz. Fő konkurensként a Jeep Wranglert jelölte meg közleményében a GM, amely azt is előrevetíti, hogy a Hummer újdonság szélsőségesebb terepviszonyok között is jól elboldogulhat majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Két új modellen dolgozik a Hummer
Hivatalos: kínaiaké a Hummer
Nem kerül kínai kézbe a Hummer
A kínai állam megakadályozhatja a Hummer felvásárlását
Kínaiak vették meg a Hummert
Mégsem kell a Hummer a kínaiaknak
Kínaiak vehetik meg a Hummert
Leáll a Hummer H2 gyártása
Hummer H3 fakerékkel
Négyhengeres dízelt kap a legkisebb Hummer
Hummer vezetéstechnikai tanfolyam indul a Szaharában
Limitált szériával erősít a Hummer
A Hummerrel hódítana a Mahindra
Sötét fellegek a Hummer felett
Hivatalosan is lesz HUMMER Magyraországon
Brutális Hummer-utód a láthatáron
Újabb Hummer tanulmány érkezik
Új Hummer koncepció a láthatáron
Megjelenik az első igazi Hummer pickup
Készül a kompakt méretű Hummer, dél-koreai dízellel
Soucek úgy érzi, minden adott az F-1-es szerepléshez
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

156sw [2007-12-12. 23:52]
Robi19 [2007-12-12. 17:49] [ eddigi összes hozzászólás ] [ válasz erre ] ... Nem mintha ide tartozna, de vizsgáztam és ezért nem voltam netközelben. Nem volt idõm bohóckodni." "A 2007/2008. tanév idõbeosztása a Közgazdaságtudományi Karon Központi tanévnyitó ünnepség 2007. szeptember 9. (vasárnap) 11 óra I. félévi szorgalmi idõszak 2007. szeptember 10 – december 7. (13 hét) Téli szünet 2007. december 10 - december 16. I. félévi vizsgaidõszak 2007. december 17 – 2008. február 1. (7 hét)" http://www.unideb.hu/ A honlapon a keresés fül, oda írjátok be, hogy "vizsgaidőszak" vagy "téli szünet" és megtaláljátok...... ROBIKÁNK A TÉLI SZÜNETBEN VIZSGÁZGAT. Ezek Tények. A Te szöveged, meg az egyetemi honlap. ADD FEL. VÉGE.
Robi19 [2007-12-12. 23:00]
Jah igen, még vmit elfelejtettem. Az, hogy a katonai megrendelésekből vígan megélnek az egy dolog. De a Hummer, amikor a GM kezébe került még veszteséges volt, ők tették nyereségessé. Ehhez pedig a széles körben is terjeszthető, utcai verziók kellettek, mint a H2, H3...szóval igen csak fontos a márka életében az utcai verziók értékesítése.
tamtam [2007-12-12. 19:49]
nah, azért vannak gondok, nem a katonai kivitelre gondolok, takarékos motor valóban kéne, anyagokat tekintve azért sok jóra nem lehet számítani
Robi19 [2007-12-12. 17:34]
Hát nem is tudom. Japánban annyira nem csippentik az ilyen nagy benzinzabálókat. Tamtam a megbízhatósággal szerintem a Hummernél nincs gond. Inkább minőségi anyagok, kissebb és takarékosabb motor kellene, valamint egy olcsóbb ár.
tamtam [2007-12-12. 14:57]
ahoz , hogy pl Európában növeljék az eladásokat, kéne még pár normális motor, az ,hogy könnyebb legyen, plussz , hogy megbízható legyen
devil [2007-12-12. 14:38]
de ha lehet jobban is élni..?
Lempi [2007-12-12. 12:38]
Most mit erőlködnek? Az USA és Izrael katonai megrendeléseiből vígan megélnek. Vagy nem?
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS