2008. június 05., csütörtök - [12:46]

Mégis lesz Lancia Fulvia

Idén ősszel le is leplezik A5
Olasz források szerint a Fiatnál újra elővették a 2003-ban bemutatott Fulvia tanulmányt, és a szériaváltozatot már az őszi Párizsi Autószalonon le is leplezik. Formája kevésbé retrós, sokkal inkább jövőbe mutató lesz.
Mégis megvalósul?
Mégis megvalósul?
Már közel egy évvel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a Fiat mégis sorozatgyártásba küldi a legendás Fulvia kései leszármazottját, eddig azonban nemigen történt érdemi előrelépés az ügyben. Az 1965-ben bemutatott, és óriási sikernek örvendő autó utódjának sorsa sokkal hányattatottabb mint elődjéé, hiszen már öt éve folyamatosan változik az álláspont azzal kapcsolatban, hogy lesz-e és ha igen, mikor. Most azonban végre pont került az i-re, hiszen gyártóhoz közel álló források tudni vélik, hogy már idén ősszel megcsodálhatjuk majd a tanulmányhoz képest kissé átfazonírozott Fulviát.

Az alapvető probléma az volt, hogy az eredeti koncepció a már akkor kifutóban lévő Punto padlólemezén alapult, és a Fiat sem volt abban az anyagi helyzetben, hogy áttervezze az autót. Az utóbbi években azonban már nyereségesek az olaszok, így lehetőség nyílt eddig jegelt projektek elővételére is.

Magáról az autóról azonban még mindig nagyon kevés az információ. Még azt sem lehet tudni, hogy vajon kupé, avagy keménytetős kabrió lesz-e. Annyi mindenesetre biztosnak tűnik, hogy az Alfa Mi.To padlólemezét kapja meg, amelyre egyébként a jelenlegi Punto is épül. Ami az autó formáját illeti, némi támpontot adhatnak Marco Tencone-nak, a Lancia vezető dizájnerének egy minapi interjújában elmondott szavai. Elmondása szerint ugyanis ha egy márka egy új szegmensbe tör be, akkor friss formatervre van szüksége, amelynek ráadásul modellenként különböznie kell attól függően, hogy az adott autó sportos, vagy inkább hétköznapi igényeket kíván-e kielégíteni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Lengyelországban gyártják majd az új Lancia Ypsilont
Grafikákon a Ford Fiesta RS és a Lancia Delta HF Integrale
Chrysler alapokra épülhet a következő Lancia Thesis
ELLE limitált szériát kap a Lancia Ypsilon
Luxusyachtot dob piacra a Lancia
Lancia Delta 1.6 Multijet (2008) Oro teszt
Új Lancia Ypsilon a láthatáron
Megszűnhet a Lancia
Új benzinmotort kap a Lancia Delta
Megszűnik a Lancia Thesis
Hamarosan Abarth roadster érkezik
Ultrakönnyű sportkocsikat tervez a Fiat
A Fiat bocsánatot kért Kínától a Lancia Delta reklámja miatt
Feltámadhat a legendás Lancia Stratos
Ötmilliótól indul a Lancia Delta
Kistestvért kaphat a Lancia Delta
Szeptemberben megszűnik a Lancia Thesis
Nem lesz olcsó a Lancia Delta
A MINI babérjaira tör az új Lancia Ypsilon
Csoda Zagatótól: feltámadt a Lancia Aprilia Sport
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

quattrofan [2008-06-07. 09:58]
Jó ötlet a kis fulvia feltámasztása.Régebben még ralliztak is vele.Remélem ez is megkapja a fiat 1.9 dieselt és talán egy jó erős benzinest is(200Le)és lessz félautomata váltóval is.
Captain Planet [2008-06-07. 09:10]
Az jutott eszembe, h remélem nem valami kupékabrió bu.zimobil lesz belőle, ami kötelezően egy vezethetetlen trágya és soha nem lehet belőle klasszikus, aztán rájöttem, h inkább az legyen, mert az én ízlésem senkit nem érdekel, az eladások meg akkor lesznek jók és inkább maradjon fent a Lancia, h többi ilyen szép autó jöjjön a világra.
tamtam [2008-06-05. 21:21]
coupe 2.0T tényleg jól ment
MBlöki [2008-06-05. 21:00]
tacpeter: azok nem eggyel kisebbek?
tacpeter [2008-06-05. 20:58]
Szerintem ilyen 206 CC, Opel Tigra kategória lesz ez.
mr. benz [2008-06-05. 19:57]
A GT tényleg nagyobb! Talán a leendő 500-as kábrióhoz hasonló autó lesz, vagy azért annál meg nagyobb lesz?
Aldo Moro [2008-06-05. 16:35]
A pakrettát és a coupet, ezer éve nem gyártják, pedig igen frankó motorok voltak bennük. Lancias cikk. Na, ki lesz itt mindjárt? A Punto épül a Mi.To padlólemezére? Mik ki nem derülnek? Azt hittem a Mi.To épül a Punto padlólemezére. Megint az a fránya pontatlanság.
Lempi [2008-06-05. 14:54]
A GT, az nagyobb.
SzJ [2008-06-05. 13:44]
A Barchettát már nem gyártják, de ott az Alfa GT, ami ugyanez a kategória.
Lempi [2008-06-05. 13:09]
Bár az meg vászontetős.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS