2008. június 16., hétfő - [12:03]

Ötmilliótól indul a Lancia Delta

Idehaza júliustól rendelhető A5
A Lancia végre közzétette a Delta árlistáját, amelyen az előzetesen vártnál némileg kisebb számokat találunk ugyan, ám a prémium kompakt így sem mondható olcsónak. Az első autók legkorábban szeptemberben vehetők át.

Áprilisban már napvilágot látott egy előzetes árlista, amely szerint az indulóár 21 500 Euro, vagyis 5,2 millió Ft lett volna. Szerencsére az az óta eltelt két hónapban csökkent valamelyest az olaszok optimizmusa, így az autón most 20 000 Eurós, azaz 5 millió Ft-os cédula szerepel. Fontos hozzátenni azonban, hogy ez az Argento, alap felszereltségű, 120 lóerős, 1,4 literes turbós benzinesre vonatkozik, a többi változat ennél lényegesen drágább. A legolcsóbb dízel, amelyből valószínűleg a legtöbbet fognak eladni, az ugyancsak 120 lóerős 1,6 literes MultiJet lesz, amelyet 5 695 000 Ft-ért lehet majd hazavinni. A közepes, Oro fantázianevű felszereltségű Deltáért minimum 5,4 milliót kell kifizetnünk, a csúcs Platino pedig 6,2 milliótól indul. Az egész paletta legdrágább változata egyelőre az 1,9 literes TwinTurbo gázolajos, 190 lóerővel, amelyért már súlyos 7,7 milliót kérnek, később azonban érkezik még az 1,8 literes TurboJet is, 200 lóerővel.

Aki máris megijedt volna az áraktól, azoknak hamar leszögezzük, hogy már az alap felszereltségű Delta is igen bőségesen meg van pakolva extrákkal, és az autó összeszerelésén, belterén, és minden részletén jól látszik, hogy sokkal igényesebb autó, mint a Bravo, amelynek egyébként hosszított padlólemezét kapta meg. Olyan berendezések is helyet kaptak az autóban, mint a LED-soros hátsó lámpa, bi-xenon fényszóró, illetve parkolóautomatika. A gyártó marketingesei olyannyira bíznak a Delta sikerében, hogy idén 150 000, 2010-ben pedig már 300 000 darab Lanciát akarnak eladni, amelynek legnagyobb részét természetesen a Delta tenné ki. Az autó idehaza július elsejétől rendelhető, ami igazán jó hír azonban az olasz márka hazai szerelmeseinek, hogy a legtöbb európai országba hozzánk képest csak több hónapos késéssel érkezik meg az autó. Az első példányok átadására Magyarországon még így is őszig kell várni. A hazai importőr mintegy negyven darab eladásával számol év végéig.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Lengyelországban gyártják majd az új Lancia Ypsilont
Grafikákon a Ford Fiesta RS és a Lancia Delta HF Integrale
Chrysler alapokra épülhet a következő Lancia Thesis
ELLE limitált szériát kap a Lancia Ypsilon
Luxusyachtot dob piacra a Lancia
Lancia Delta 1.6 Multijet (2008) Oro teszt
Új Lancia Ypsilon a láthatáron
Megszűnhet a Lancia
Új benzinmotort kap a Lancia Delta
Megszűnik a Lancia Thesis
Hamarosan Abarth roadster érkezik
Ultrakönnyű sportkocsikat tervez a Fiat
A Fiat bocsánatot kért Kínától a Lancia Delta reklámja miatt
Feltámadhat a legendás Lancia Stratos
Kistestvért kaphat a Lancia Delta
Mégis lesz Lancia Fulvia
Szeptemberben megszűnik a Lancia Thesis
Nem lesz olcsó a Lancia Delta
A MINI babérjaira tör az új Lancia Ypsilon
Csoda Zagatótól: feltámadt a Lancia Aprilia Sport
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Aldo Moro [2008-06-19. 09:21]
moo: mindjárt jön a másik szakértő (pol), aztán jól elmagyarázza, hogy mekkora hülye vagy. :-)
moo [2008-06-19. 00:41]
Energy!Érdekes pár hónappal ezelőtt még Swiftet mondtál, akkor amikor 156sw-vel akadt össze a bajszod.:)(tudod világbéke meg miegymás nyálas szövegek tőled...)Egyébként a helyedben a Hondával sem verném a nyálam.Történetesen ezen semmilyen tucatautókat én az udvarom közelébe sem engedném.Ami a Thesist illeti, kitűnő autó, egy nagy hátránya van, nincs hozzá nagy benzines és dízel motor(3 liter feletti), és semmivel nem volt olcsóbb mint bármelyik német konkurens.Viszont abszolút presztízs, még ha neked nem is tetszik ez a dolog.Sajnos hosszú az út, és legnehezebb a presztízs körökbe a bejutás Európában.Nem véletlen, hogy Lexusnak sem sikerült még ez itt.A Lanciának viszont van múltja, hagyománya,és végre a pénzügyi háttér is rendezetté vált előtte.Amúgy meg itt senki nem fikázni jött az autót(Delta),hanem a cikket vitatta meg, ill. fűzött hozzá dolgokat normális hangnemben, de te azonnal negatív kritikával illeted a modellt(pedig szerintem élőben sem láttál még egyet sem), illetve a márkát, aminek talán még egy tagját sem vezetted, vagy voltál a tulajdonosa.Ha lettél volna,vagy haszáltad volna bármelyiket is,feltételezem nem így állnál a dolgokhoz.És persze ha nem tudsz normális hangnemben hozzászólni,ne várd, hogy más is úgy szól majd hozzád.De az biztos, hogy a Delta formatervéhez nem sok autót lehet hasonlítani...átlag, tömeg,tucatautókat biztosan nem!:))
Energy52 [2008-06-18. 16:48]
Lancia aztán marhára presztízs... Azt szeretnék hogy az legyen,de a kutya nem veszi ennyiért, lásd Thesis.. az is nagyon presztízs volt aztán bukta is lett belőle rendesen... Amúgy meg anyádnak lehet hogy Swiftje van, de nekem baromira nincsen,de ha annyira érdekel Hondám van...
moo [2008-06-18. 00:33]
Én egyet értek Energy-vel, mert Lanciaból valóban kevesebb fut, ezért van rangja!:)Ennek a márkának nem is az a célja, hogy minden sarkon álljon egy, hanem hogy a tehetősebb vásárlók, akik stílusos, egyedi presztízsautóra vágynak azok igényeit kielégíthesse.Viszont óriási butaságot mondassz ide.Szerinted a magyar piac kit izgat?Ki nem sz.arja le, hogy idehaza mennyi fogy?Egy ilyen csóró nemzetnek meg amúgy sem az ilyen kell, hanem a sok igénytelen Swift, Astra, Megane és hasonló tömegautók.(pl Ypsilonból kb 50 ezret adnak el európában, ebből idehaza évente kb 60-at.Szerintem ez pontosan jól szimbolizálja, hogy az országunk gazdasági helyzet hol tart,mennyire igényesek az emberek, milyen az ízlés világuk)Gondolom Energy te is közéjük tartozol.Nem gondolom, tudom, mivel Swifted van.Akkor viszont azt is áruld el nekem, hogy miért is nem tetszik oldalról-persze az állításod elfogadom-ha a full igénytelen,semmilyen formáju Swift annyira tetszett, hogy pénzt is adtál érte?Vagy persze a szüleid.:)"az emberek inkább vesznek japánt vagy németet "Jó nagy sületlenségeket írzs.Ez hogy is jön ide a presztízsautókhoz?Persze valahogy azért megállja a helyét, hisz egyedül ebbe a kategóriába a Lexus sorolható-aki közel ugyanannyit forgalmaz idehaza mint a Lancia-mert azonkívül egyik japán sem prémium!Egyébként ami a Bravót illeti,szombaton, Győr-Budapest szakaszon közel 10-15 Bravót láttunk, éppen arról beszélgettünk, hogy egyre több fut belőle, pedig még viszonylag új modell.De ha már az átlagmárkákról is esik szó, én személy szerint még Splash-t is csak suzuki kereskedés udvarán láttam, forgalomban egyet sem.:)Akkor az sem sikeres?Igazán barbár okfejtés...
tamtam [2008-06-17. 18:29]
túl sok nincs belőle az utakon az biztos
Aldo Moro [2008-06-17. 15:37]
No, ezt hivják beszűkült gondolkodásnak. Jóhogynem már egy Golffal hasonlitod össze, ami 5 éve az utakon van.
Energy52 [2008-06-17. 13:21]
Egyáltalán nem mászkál sok Bravo az utakon mondom ezt budapestiként. nem azt mondom hogy nem látni de sok egyáltalán nem futkos belőle. Sokat golfból meg astrából látni ebben a kategóriában.Magyarországon ez nem fog nagyon fogyni,az emberek inkább vesznek japánt vagy németet mint Lancia-t aki meg presztízs autót akar annak ott az Audi, BMW...
Aldo Moro [2008-06-17. 12:45]
Akkor javaslom nézz szét egy kicsit jobban. Igencsak sok Bravo mászkál az utakon, az meg, hogy már előre megmondod, hogy bukta lesz vagy sem, azt feltételezi, hogy legalábbis a jövőbe látsz.
Energy52 [2008-06-17. 12:24]
Jólvan Aldo nekem nem tetszik oldalról és kész. szépségen felesleges vitatkozni mert szubjektív dolog.Lényeg hogy nem fognak tudni sokat eldani belőle itthon, a Bravo se fut nagyon ez meg pláne nem fog.
Aldo Moro [2008-06-17. 12:11]
Energy: na, ha már pol nincs itt, akkor a te éleslátásodra van szükség.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS