2008. június 25., szerda - [10:07]

Ultrakönnyű sportkocsikat tervez a Fiat

Feltámad az Alfa Giulia is? A5
A minap nyilvánosságra került tervek szerint a Fiat csoport három új sportautót dob piacra a következő két évben. Az első a Lancia Fulvia lesz, melyet egy Alfa Romeo követ, utolsónak pedig egy szuperkönnyű, hátsókerék-hajtású Fiat érkezik.
 Jó hír: hátsókerékhajtású lesz<br> a Fulvia
Jó hír: hátsókerékhajtású lesz
a Fulvia
A Fiat egyre bátrabban bővíti termékpalettáját, mióta a Grande Puntoval kezdődő új dizájnnal nagy sikereket ért el és kilábalt a pénzügyi válságból. Azóta a Bravo, az 500-as, sőt a Linea is nagy népszerűségnek örvend, és a cég is újra nyereségessé vált. Miután a legfontosabb tömegmodelljeiket már lecserélték, az olaszok most a rétegmodellek felé fordultak, illetve az Alfának és az évekig hanyagolt Lanciának is nagyobb pénzügyi támogatást adnak. Ennek egyik első eredménye lesz a Lancia Fulvia, amelyről már beszámoltunk olvasóinknak, most azonban újabb információk derültek ki róla. Az eddig még meg nem erősített hírek szerint ugyanis az új Alfa kupé padlólemezét kapja meg, és hátsókerék-hajtású lesz. Az autó formája kevésbé retrós, sokkal inkább jövőbe mutató lesz.

A Fiat sportmodelljéről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Lotus Elise mintájára nagyon könnyű lesz, és a fogyasztását is megpróbálják alacsonyan tartani, hogy megfeleljen a 2012-ben életbe lépő emissziós szabályozásnak. Az már bizonyos, hogy az autót a Fiat Mirafioriban található Abarth részlege fogja gyártani. Az erőt valószínűleg a Fiat egy kisebb turbós egysége szolgáltatja majd, amely lehet akár a Grande Punto Abarth hajtásáért is felelős 1,4 literes motor is. A kocsi kétüléses lesz, sőt egyes hírek szerint olyannyira hasonló lesz az Elise-hez, hogy attól még alkatrészeket is örökölhet.

Az Alfa Romeo új kupéjáról még kevesebbet tudni, a pletykák szerint azonban nem véletlenül. Az Alfa nagy meglepetésre készül, fel akarja ugyanis éleszteni valamelyik legendás modelljét. Minden valószínűség szerint az autót Giuliának vagy Giuliettának fogják hívni, és formailag egész biztosan rokonságban áll majd a nagy előddel. Az Alfa bemutatására kell a legtöbbet várni, 2010 előtt biztosan nem kerül a szalonokba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Milano helyett Giulietta lehet a 149 utódának neve
Különleges Abarth karórát készített a B.R.M.
Lengyelországban gyártják majd az új Lancia Ypsilont
Kötelező evolúció - Fiat Punto Evo bemutató
Hivatalos képeken a Fiat Doblo
Újabb részletek az Alfa Romeo 166 utódjáról
A Maserati közreműködésével készül az új Dodge Viper
2014-ig visszafizeti állami hiteleit a Chrysler
Kivonulhat Európából a Chrysler és a Dodge
A német roncsprémium áldozatai
Lencsevégre kapták az új Fiat Doblót
Fiat Linea (2007) 1,6 Multijet Emotion teszt
Körvonalazódnak a Fiat-Chrysler szövetség tervei
Chrysler-alapokra épül a bébi-Maserati
Háziasszonyok kilinccsel előre
Lassan járj, tovább élsz?
Az Alfa Romeo tagadja a V8-as motorok visszatérését
Ilyen lesz az Alfa Romeo Milano
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

mr. benz [2008-06-26. 20:30]
Sztem nem, mert pl. tavaly Kubica se élte volna túl, ha egy "sokkal"nehezebb autóban ült volna (mondjuk egy F1-es autónál nem nehéz nehezebbet találni). De nem tudom ezt is csak a közvetitésen hallottam.
tamtam [2008-06-25. 18:45]
ütközésnél nem jön rosszul az a nehéz autó, ezt elmondta valami szakértő is, az 1000 kg autóban 40 légzsák is kinyílhat ha ütközik egy s mercivel
Alex [2008-06-25. 14:53]
Ha megállnak 1000kg-nál, az jó. Egyébként ne beszéljünk könnyű építésről :)
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS