2009. március 11., szerda - [09:00]

Újabb négyszemélyes Smart érkezhet

Két év múlva kerülhet gyártásba A5
A brit Autoexpress értesülései szerint utódot kaphat a Smart ForFour, amely komoly bukás volt a gyár részéről. Az új négyüléses kisautó a hírek szerint a ForTwo alapjaira épülne, és leghamarabb 2011-ben mutatkozhat be a nagyközönség előtt.
A Smart 2004-ben mutatta be második modelljét, a négyüléses Smart ForFourt, ám az autó elsősorban magas ára miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 2006 júniusában a Daimler leállította a veszteséges modell gyártását. A jelenleg egy modellt kínáló Smart sikeresen bevezette a ForTwo-t az észak-amerikai piacra, ám a márkának további modellekre van szüksége a fennmaradáshoz.

 Újabb négyszemélyes Smart készülhet
Újabb négyszemélyes Smart készülhet
Annak ellenére, hogy a ForFournak nem sikerült olyan piaci részesedést elérnie, amelyre a gyártónál számítottak, a Smart a brit Autoexpress információi szerint egy újabb négyüléses modell bemutatását tervezi a közeljövőben. Az egyelőre ForTwo+2 néven emlegetett modellről többféle pletyka kering, ám az összes információ szerint a márkánál nem terveznek új alapokat négyszemélyes modelljüknek. A legkézenfekvőbb dolognak az tűnhet, ha a farmotoros és hátsókerékhajtású ForTwo-t alakítanák át a mérnök, és a hosszabb tengelytáv és a plusz két ülés mellett az egymással szemben nyíló ajtók is újdonságot jelenthet majd. A Smart számára kézenfekvő volna a ForTwo alkatrészeit használni, hiszen így jelentősen csökkenthet mindkét autó gyártási költsége. Más hírek szerint a ForTwo a következő generációs Mercedes A- és B-osztály alkatrészeit használhatná, ugyanis ezekhez is ingyen juthatna hozzá a gyártó. A ForTwo+2 motorválasztékában a benzinek motorok mellett gázolajos erőforrások is helyet kapnak, és később pedig teljesen elektromos változat is készülhet az autóból.

A Smart ForTwo+2 leghamarabb 2011-ben kerülhet a szalonokba, és sikere elsősorban a korrekt árképzésen múlik majd. Az autót Európán kívül várhatóan az Egyesült Államokban is forgalmazzák majd,a hol a ForTwo-hoz hasonlóan nagy sikerre számíthat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Közösen fejleszt motorokat és padlólemezt a Renault és a Mercedes
Elektromos Smartot mutatott be a Brabus
Egyedi Smart Németországban
Smart Fortwo luxuskivitelben
Novemberben készülnek el az első elektromos Smartok
Háromszemélyes Smart érkezhet
Mercedes és Renault együttműködés a jövőben
Erősebb dízelmotort kap a Smart ForTwo
Mesterséges motorhanggal kerül piacra az elektromos Brabus Smart
Smart ForTwo 0,7 Pure (2006) használtautó teszt
Újabb Smartok érkeznek
Limitált szériás ForTwo-t dobott piacra a Smart
Új modelleket fejleszt a Smart
Két év múlva érkeznek az elektromos Smartok
Felülkerekedett a Smart-klón a Mercedesen?
Ezentúl széria a start-stop automatika a Smartokban
Tízmilliós Smartok a Herméstől
Bejön a Smart az amerikaiaknak
Forradalmi Smartkölcsönző indul Németországban
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

tc4szili [2009-03-11. 14:54]
Soha még csak el sem játszottam a gondolattal, hogy Smartot vegyek, mivel a vezető + 1 fő lehetőség nekem sok esetben kevés lenne. Ha szép számmal vannak még ilyen emberek, akkor nem rossz gondolat a gyártó részéről.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS