2009. március 25., szerda - [19:11]

Megérkezett Magyarországra az Infiniti

Hamarosan nyílik az első kereskedés A5
Néhány héten belül megnyitja kapuit Budapesten a Nissan luxusmárkájának első kereskedése. Az Infiniti három modellel próbálja majd megszorongatni a konkurenciát, árait pedig a BMW-nél némileg alacsonyabbra lövi majd be.

Tovább terjeszkedik az Infiniti. A Nissan által 1989-ben alapított márka az Egyesült Államok után immár Kínában, a Közel-Keleten, Oroszországban, valamint Dél-Koreában is kapható, a gyártó vezetői pedig most elérkezettnek látták az időt az európai bevezetésre. A Nissannál tehát ugyanazt az utat járják, amit a Toyota a Lexussal. A gyártó célja, hogy az Infinitit globális prémium márkává emelje, amihez annak egyre sűrűbb mezőnyben kell helyt állnia.

 A G37 az európai prémium kabriókkal<br> száll harcba - 15 kép a galériában
A G37 az európai prémium kabriókkal
száll harcba - 15 kép a galériában
A márka három modellel próbál vásárlókat szerezni az öreg kontinensen. A G37 középkategóriás limuzin, amelynek van kabrió, illetve kupé változata is, míg az EX37 crossover, az FX37 pedig városi terepjáró. A különböző modellekben közös, hogy motorterükben egy 3,7 literes, V6-os benzinest találunk, igaz, később bővül majd a paletta. Jövőre érkezik egy nagy teljesítményű, V6-os turbódízel, amely sokat dobhat az európai eladásokon. 2010 második felében pedig már rendelhetők lesznek a hibrid változatok is. Mivel az európai piac talán a legfinnyásabb a világon, az Infinitinél alaposan átdolgozták a belső teret, leginkább az anyagminőségen javítottak. A sajátos dizájnon és a sportos motoron kívül egyéb módokon is próbál ügyfeleket toborozni a márka. Az importőr ugyanis vállalja, hogy Budapest 250 km-es körzetében házhoz szállítja a megvásárolt autót, az esedékes szervizkor pedig elviszi a tulajdonostól, majd visszaviszi. Emellett teljes körű mobilitási garanciát is nyújtanak, ami annyival nyújt többet a többi prémium márka hasonló szolgáltatásánál, hogy nem autóhoz, hanem személyhez kötődik, vagyis mindegy, milyen autóval robban le az Infiniti-tulajdonos, a márka mindenképpen kisegíti őt.

A magyarországi Infiniti-központ Budaörsön épül fel, az első kereskedés pedig a Váci úton nyílik áprilisban. A modellek árait egyelőre nem árulta el az importőr, annyit azonban közöltek, hogy a BMW konkurens modelljeinek hasonlóan felszerelt változatainál egy hajszállal olcsóbbak lesznek. Az idei évben egyébként 80-100 Infiniti eladását tervezi az importőr, ami a várhatóan bőven tízmillió forint feletti árat tekintve nem lesz egyszerű feladat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Nem kell félni egy Infiniti FX fedélzetén sem
Nőkkel ellenőrzi a minőséget az Infiniti
Elektromos Infiniti érkezhet a közeljövőben
Két év múlva érkezik az első hibrid Infiniti
A visszafogott és a lehengerlő - Infiniti EX37 és FX37 menetpróba
Videón az Infiniti új sportszedánja
Lerántották a leplet a legújabb Infinitiről
A héten mutatkozik be a vadonatúj Infiniti M szedán
Európa is megkaphatja az Infiniti új hibridjét
Más utakon - Infiniti G37S és G37S Coupé menetpróba
Megnyílt az első Infiniti szalon Magyarországon
14 millió forinttól indul Angliában az Infiniti FX
Quattroporte-ellenfélen dolgozik az Infiniti
Erősítőkúrán esnek át az Infiniti hathengeres motorjai
592 lóerős hibrid kupé az Infinititől
Renault-dízel kerül az Infinitikbe
Dízelmotort kapnak az európai Infinitik
Itt a nyitható tetejű Infiniti G37
Limitált széria az Infiniti G37 kabrióból Amerikának
Szedán is készül a Nissan GT-R-ből?
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Hans [2009-03-28. 17:12]
Próbálkozni lehet, sőt kell is. Más kérdés, hogy a BMWt az Infiniti sosem fogja tudni megverni... Adios!
Lipi [2009-03-27. 08:09]
Azért néha jóljön városban egy terepjáró. Például itt: http://www.youtube.com/watch?v=2gf_6RhBXTQ Vagy dugóban: http://www.youtube.com/watch?v=VuTZ18Wv-4A&feature=related Egyébként meg egy terepjárónak általában kényelmetlenebb a futóműve, viszont sokkal többet bír. Például a Patrolommal *** úton rettenet menni, viszont olyan sebességgel téphetek olyan *** úton, amivel és ahol egy személyautót már nagyon sajnálnék, a Patrolnak meg megse kottyan. A rövidebb tengelytávú terepjárók meg néha kisautók hosszúságával vetekednek, könnyebb velük centizni mert mindan sarok jól látható, két autó között is jól ellehet férni mert a tükör magasabban van és azzal legtöbbször nem kell számolni. Viszont amivel vigyázni kell, hogy alacsonyabb dolgokat nem lehet látni ha közel vannak.
tamtam [2009-03-27. 01:12]
Azért voltam én ott X5-el, és könnyebb parkolót találni, mivel simán felálsz a nagy patkákra is, és a futóműve simán bír annyit mint egy sima autónak, viszont jobban elsimítja az úthibákat.
moo [2009-03-26. 20:33]
BMw konkurens!:))))Ezek a bálna képű csúfságok?
Captain Planet [2009-03-26. 18:51]
Aszondja "az utak extrém mód ***ok. SZÜKSÉG VAN ilyenekre". Érdekes, én eddig 22 évet lehúztam Budapesten ilyenek nélkül, szüleim 50-et, nagyszüleim 80-at. A városban jó ha van egy terepjáród, de még annál is jobb, ha nincs. Olcsóbban jössz ki benzinnel, biztosítással, könnyebben parkolsz, jobban tudsz manőverezni, a futóműved meg pont ugyanannyit bír(vagy kevesebbet), mint egy Swifté vagy Logané....
mittomén [2009-03-26. 13:48]
Az utak extrém mód ***ok. Szükség van ilyenekre.
tamtam [2009-03-26. 12:51]
Pestre mondjuk nem rossz ha van egy
strike-force [2009-03-26. 08:25]
ebben csak én érzem az ellentmondást, vagy valamiről lemaradtam: "FX37 pedig városi terepjáró". Ezek szerint jobban kell figyelnem, mert a városok tele vannak durva tereppel.....
tamtam [2009-03-26. 01:47]
Jelen helyzetben biztos, hogy nem adnak el idén 100-at belőle, egyébként ez a kabrió nem néz ki rosszul, kicsit talán nőies(feketében sztem szép lenne), meg hasonlít a lexus féle kabrióra.
MBlöki [2009-03-25. 21:41]
érkezhetne, de kizárólag azzal az árcédulával, ami az államokban van rajta (egy rdx-re rögtön beneveznék)...
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS