2009. július 24., péntek - [09:00]

Erősebb dízelmotort kap a Smart ForTwo

A benzinesek is teljesítik az Euro5-ös normákat A5
Az idei évre a Smart felfrissíti a ForTwo motorkínálatát. A városi miniautó benzinmotorjai az átalakításnak köszönhetően már teljesítik az Euro5-ös normákat, míg a 0,8 literes common-rail dízelmotor teljesítménye 21 százalékkal 54 lóerőre nőtt.

A Smart ForTwo második generációja 2006-ben mutatkozott be, és mivel az autó az Egyesült Államokban is megvásárolható, így a márka eladásai is sokkal jobban alakulnak. A városi kisautó szokásos ráncfelvarrására ugyan még várnunk kell, de a Daimler márkája az idei évre felfrissíti a ForTwo motorkínálatát.

 Erősebb lett a dízelmotor - 31 kép a<br> galériában
Erősebb lett a dízelmotor - 31 kép a
galériában
Jelenleg a kétüléses modell keménytetős és kabrió változatához is mindössze egy 1,0 literes benzines és egy 0,8 literes gázolajos erőforrás elérhető. A benzinmotor turbó nélküli változata 70 lóerős, míg a turbóval lélegeztetett egység 84 lóerőt teljesít. A benzines egységek teljesítménye nem változott, de a mérnökök optimalizálták az elektronikát és finomabbra hangolták a váltó vezérlését, így már az 1,0 literes erőforrás is teljesíti az Euro5-ös gázkibocsátási normákat. A 0,8 literes dízelmotor esetében azonban a teljesítmény is nőtt 21 százalékkal, míg a maximális nyomaték 18 százalékkal nagyobb, mint a jelenlegi, 45 lóerős változat esetében. Az 54 lóerős és 130 Newtonméternyi nyomatékú Smart CDI 16,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-s sebességre. A nagyobb teljesítmény miatt 0,1 literrel 3,4 literre nőtt az autó átlagfogyasztása, amellyel még így is a gyártó kínálatának legtakarékosabb tagja. A dízel ForTwo nem csak takarékos, hanem környezetbarát is, hiszen kilométerenként mindössze 88 gramm szén-dioxidot enged a levegőbe. A gyáriak egyébként nem csak a lemezek alatt változtattak az autón, ugyanis az utastér ezentúl új, fényes fekete gyöngy színben is pompázhat, a lehajtható karfa nagyobb kényelmet biztosít, valamint intelligens kihangosító és új, színes kijelzővel ellátott multimédiás központ is rendelhető az autóhoz.

Az új dízelmotorral szerelt Smart ForTwo már elérhető a legtöbb európai kereskedésben, az 54 lóerős modell németországi alapára 11 790 euró, míg a benzines változatok változatlan áron kaphatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Közösen fejleszt motorokat és padlólemezt a Renault és a Mercedes
Elektromos Smartot mutatott be a Brabus
Egyedi Smart Németországban
Smart Fortwo luxuskivitelben
Novemberben készülnek el az első elektromos Smartok
Háromszemélyes Smart érkezhet
Mercedes és Renault együttműködés a jövőben
Mesterséges motorhanggal kerül piacra az elektromos Brabus Smart
Smart ForTwo 0,7 Pure (2006) használtautó teszt
Újabb Smartok érkeznek
Újabb négyszemélyes Smart érkezhet
Limitált szériás ForTwo-t dobott piacra a Smart
Új modelleket fejleszt a Smart
Két év múlva érkeznek az elektromos Smartok
Felülkerekedett a Smart-klón a Mercedesen?
Ezentúl széria a start-stop automatika a Smartokban
Tízmilliós Smartok a Herméstől
Bejön a Smart az amerikaiaknak
Forradalmi Smartkölcsönző indul Németországban
Jövőre elektromos Smartok lepik el Berlint
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

kicsién [2009-07-24. 14:29]
a brabus változat elvileg 98 lovat tud
peteralex [2009-07-24. 14:18]
60-65 pacira chippele milyen lehet? :)
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS