2009. augusztus 03., hétfő - [13:20]

Mercedes és Renault együttműködés a jövőben

Közösen készítik az új Smart ForFourt A5
A közeljövőben egy új szerződést ír alá a Mercedes és a Renault. A közös fejlesztés eredményeképpen mindkét autógyártó a maga érdekeiben igen sokat profitálhat. A Mercedes vezére elmondta, hogy a Frankfurti Autószalonon véglegesítik az együttműködést.

Együttműködést írna alá a német Mercedes és a francia Renault gyár, miszerint közösen fejlesztik a következő generációs Smart ForFourt. A Mercedes sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy ez egy olyan lehetőség a Smart számára, amellyel fel lehet kelteni az érdeklődést az autóik iránt. Az előző generációs Smart ForFourt is közösen fejlesztette a Mitsubishivel a német gyártó, de az együttműködés most megszakad, és a japán gyártó helyett a Renault-ot választották.

Hasonló lesz mint a Forfour
Hasonló lesz mint a Forfour
Az új modellről hasonló az elképzelés, mint anno a tervezés során a Smart ForFourral kapcsolatban. Négy felnőtt férjen el városi közlekedés alkalmával, és minimális csomagtér is legyen egy esetleges bevásárláshoz. Ezért a leendő autó méretei meghaladják pár centiméterrel a 3,6 métert és szélessége is 1700 milliméternél nagyobb lesz. A tervek szerint az autó .- csakúgy mint a 2004-ben megjelent ForFour - ötajtós lesz. A Renault azért társult a Mercedeshez, hogy profitáljon a közös motor és váltófejlesztésekből, amelyeket későbbiekben a saját modelljeikbe is beépítenének. Hasonló együttműködésre számítanak, mint ami a PSA és a Toyota között kialakult. A tervek közt szerepelnek kimondottan alacsony fogyasztású modellek is, amelyek mind dízel mind benzines fronton egy forradalmat hozhatnak. Nagy hangsúlyt fektet jelenleg a Mercedes kisköbcentis háromhengeres motorok fejlesztésére. Továbbá egy hibrid üzemű rendszer is az elképzelések között szerepel, amely a közös fejlesztésű négykerekűben debütálhatna.

Dieter Zetsche a Mercedes főnöke elmondta, hogy valószínűleg a Frankfurti Autószalonon írják alá az együttműködési nyilatkozatot a Renault-val.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Közösen fejleszt motorokat és padlólemezt a Renault és a Mercedes
Elektromos Smartot mutatott be a Brabus
Egyedi Smart Németországban
Smart Fortwo luxuskivitelben
Novemberben készülnek el az első elektromos Smartok
Háromszemélyes Smart érkezhet
Erősebb dízelmotort kap a Smart ForTwo
Mesterséges motorhanggal kerül piacra az elektromos Brabus Smart
Smart ForTwo 0,7 Pure (2006) használtautó teszt
Újabb Smartok érkeznek
Újabb négyszemélyes Smart érkezhet
Limitált szériás ForTwo-t dobott piacra a Smart
Új modelleket fejleszt a Smart
Két év múlva érkeznek az elektromos Smartok
Felülkerekedett a Smart-klón a Mercedesen?
Ezentúl széria a start-stop automatika a Smartokban
Tízmilliós Smartok a Herméstől
Bejön a Smart az amerikaiaknak
Forradalmi Smartkölcsönző indul Németországban
Jövőre elektromos Smartok lepik el Berlint
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

quattrofan [2009-08-03. 18:16]
Cserébe mit kap a francia mérka?Egy "luxuskocsi" alapjait a most kifutó kétkörlámpás E-classe padlólemezét.Arra fejleszthet valami Safrane pótlót mert a Vel Satis bukás lett és nincs hírek a koreai társ(Samsung)által fejlesztett nagykocsi érkezéséről.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS