2009. augusztus 05., szerda - [13:01]

Szuperkönnyű MX-5-öst mutat be a Mazda Frankfurtban

Szélvédő nélkül jön a Superlight A5
Az MX-5-ös huszadik születésnapjára különleges koncepcióval készül a japán gyártó. A Superlight egy kikönnyített, kissé leültetett, a vezetési élmény maximalizálásának szellemében átépített MX-5-ös, amely ebben a formájában valószínűleg nem valósul meg.

Az MX-5-ös igazi sikertörténet a Mazda számára, hiszen az autó rövidnek mondható pályafutása alatt is a világ legnagyobb számban eladott roadstere lett. A történetnek pedig korántsincs vége, hiszen a gyártó folyamatosan újítja meg kedvelt modelljét, amelynek immár harmadik generációja fut az utakon.

 Bő egy hónap múlva debütál a szuperkönnyű<br> MX-5
Bő egy hónap múlva debütál a szuperkönnyű
MX-5
Az MX-5-öst nemrég frissítette fel a márka, sőt a típus 20. születésnapjára egy különleges sorozatot is készített, amely agresszívebb kiegészítőkkel és sportülésekkel hódít majd. Ez mind semmi azonban ahhoz a koncepcióhoz képest, amelyet szeptemberben leplez le a Mazda. Az autóról most hozták nyilvánosságra az első képeket, amelyeken jól látszik, a gyártó emberei ezúttal valóban komolyan gondolták, hogy szuperkönnyű változatot készítenek. A Superlight névre keresztelt autónak minden porcikáját olyan könnyű anyagból készítették, amilyenből csak tudták, amelyik alkatrészt pedig el lehetett hagyni, el is hagyták. A forma egyébként változatlan maradt, a legnagyobb különbséget a szélvédő hiánya és az ülések mögött elhelyezett bukókeretek jelentik. A beltérről egyelőre csak egy homályos fotó látott nyilvánosságot, de sejtéseink szerint ott is a minimalizmus fog uralkodni, a Superlightban valószínűleg hiába keressük majd a légkondicionálót vagy a hifit. A kocsival ráadásul két legyet üt egy csapásra a márka, hiszen még az MX-5-öséhez képest is jobb lesz a vezethetőség, miközben a fogyasztás és a CO2-kibocsátás a kisebb tömegnek köszönhetően alacsonyabb lesz, persze ez ebben az esetben kizárólag marketing értékkel bír. A motorhoz egyébként a hírek szerint nem nyúltak, a koncepcióban minden bizonnyal a kínálat erősebb, 2,0 literes, 160 lóerős erőforrását találjuk majd.

A szuperkönnyű MX-5-össel a márka megtalálta a módját, hogy méltón ünnepelje a roadster húsz éves születésnapját, bár a koncepció ebben a formájában egész biztos nem fog megvalósulni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Már úton van a Mazda RX-7 utódja
Mazda3 MPS (2009) teszt
Féléves veszteség a Mazdánál és a Mitsubishinél
Mazda még gondolkodik, hogy bevezesse-e dízelmotorjait az USA-ban
A Mazda már fejleszti az új RX-7-est
Felfrissül a Mazda2
Korábbi tanulmányát újítja fel a Mazda
Mazda6 (2008) 2,2 CD 163 TE Plus teszt
Új motorcsaládot mutat be a Mazda Tokióban
Mazda3 2.0 i-Stop TX (2009) teszt
Mazda 323F (1991) 1.8i GLX használtautó teszt
A Mazda2 is meghódítja Amerikát
Mindössze 995 kg a szélvédő nélküli Mazda MX-5
Mégsem lesz összkerekes, 300 lóerős Mazda 3-as
Takarékosabbak lesznek a Mazda motorjai 2015-ig
Mazda6 Sportkombi (2008) 2.2 CD125 TE Plus teszt
Különleges kiadású MX-5 a Mazdától
Mazda 2 1.3 Sport SAP (2008) teszt
Európába is elérkezik a frissített Mazda RX-8
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

gyé333 [2009-08-06. 14:57]
vÁÁááá :D mint egy szappan :S fúújjjj :D
renaultkaa [2009-08-05. 18:27]
C:\Documents and Settings\Éva\Local Settings\Temp\Rar$DR01.313\PµLYA!!!!.bmp
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS