2009. augusztus 18., kedd - [09:37]

Leleplezték a Peugeot RCZ-t

2010-től lesz megvásárolható A5
A francia márka a tervezett bemutató előtt jó egy hónappal nyilvánosságra hozta legsportosabb modelljének, az RCZ-nek a fotóit és technikai adatait. Az autó kétféle turbós benzinessel, valamint egy 163 lóerős dízelmotorral is kapható lesz.

A Peugeot marketingesei ezúttal valóban nem bírtak magukkal, hiszen a hivatalos álláspont szerint az RCZ-nek a szeptemberi Frankfurti Autószalonon kellett volna bemutatkoznia, most mégis nyilvánosságra hozták a kocsi fotóit és adatait.

 Jól áll a harcsaszáj az RCZ-nek - 17<br> kép a galériában
Jól áll a harcsaszáj az RCZ-nek - 17
kép a galériában
Kétségtelen, hogy az RCZ jelenleg a márka legszebb autója, sőt az kompakt kupék között is megállja a helyét, mint az Audi TT vagy a Mazda MX-5. Ez nagyban köszönhető annak, hogy a Peugeot mérnökei 99%-ban ragaszkodtak az eredeti koncepcióhoz, így megmaradhattak a széles sárvédők, a keret nélküli ablakok, valamint a domború tető. Ám ha ez még mindig nem lenne elég, a vásárlók a legapróbb részletekig személyre szabhatják RCZ-jüket, és itt nem csupán felnikről és a fényezés színéről van szó. Felárért teljes karbon tető és tükrök, más színre fényezett oszlopok, illetve a lökhárítóba lakkozott fekete betétek kérhetők. A belső tér ismerős lehet a 308CC-ből, a tér nagysága is azéhoz hasonló, bár a gyártó állítja, hátul is elfér két felnőtt. A csomagtérbe akár 384 liternyi holmit is pakolhatunk. Az anyagok jobbak, mint az alap 308-ban, az RCZ-hez kérhető Peugeot Connect 3D navigáció, JBL hifi, USB-csatlakozó, vagy akár teljes Nappa bőrözés.

Gyönyörű a hátsó - galéria
Gyönyörű a hátsó - galéria
Ami a technikát illeti, az RCZ a 308-as padlólemezére épül, így a futómű elöl továbbra is McPherson, míg hátul független rendszerű. A kupé súlypontja 4 centiméterrel van lejjebb, mint a donoré, míg a nyomtáv elöl 54, hátul 72 mm-rel lett szélesebb. Az összes modellhez alapáron jár majd az ESP és a visszagurulás-gátló elektronika, előbbit teljesen ki is lehet kapcsolni. Az autót kezdetben három motorral lehet majd megrendelni, melyek közül mindegyik teljesíti az Euro-5-ös normát. A leggyengébb egység egy 1,6 literes, turbós benzines, amely 5800-as fordulaton adja le 156 lóerős teljesítményét, míg 240 Nm-es nyomatéka már 1400-as fordulattól a sofőr rendelkezésére áll. Ehhez a motorhoz hatfokozatú manuális vagy automataváltót párosíthatunk. A márka ígéretei szerint előbbivel az RCZ vegyes ciklusban mindössze 6,9 litert fogyaszt. Lesz dízelmotor is, ennek szerepét egy kétliteres, 163 lóerős teljesítményű és 340 Nm-es nyomatékkal rendelkező HDi tölti be. A gázolajos maximális erejét 3750-es, míg nyomatékát 2000-es fordulatszámon adja le. Az RCZ ezzel a motorral állítólag 5,4 liter üzemanyaggal is beéri 100 km-en, míg CO2-kibocsátása 139 g/km. A csúcsmodellt az 1,6 literes turbómotor 200 lóerővel és 255 Nm-rel rendelkező változata hajtja, ez esetben a százas sprint 7,6 szekundumig tart, 80-ról 120 km/h-ra pedig 6,5 másodperc alatt gyorsul az autó. A motornak egyébként van túltöltési funkciója is, ez esetben rövid ideig 20 Nm-rel több nyomatékkal gazdálkodhatunk. Ezzel a motorral az RCZ átlagosan 7,1 litert fogyaszt, míg CO2-kibocsátása 165 g/km.

Az RCZ-t élőben először a szeptemberi Frankfurti Autószalonon csodálhatjuk meg, míg az autó forgalmazása 2010 elején kezdődik. A típus árát a gyártó később hozza nyilvánosságra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Érkezik a Peugeot 508 a 407 és a 607 helyett
Ford Puma konkurenst tervez a Peugeot
A vártnál sikeresebb a Peugeot 3008
Már rendelhető az elektromos városi Peugeot
Szorosabb Peugeot-BMW együttműködés a láthatáron
Felfrissül a Peugeot 308
Nissan Qashqai 1.5 dCi I-Way (2007) és Peugeot 3008 1.6 HDi Premium (2009) összehasonlító teszt
Megszűnik a Peugeot 1007 és a Citroen C2
Kémfotón a Peugeot 408
Limitált példányszámú kiadással debütált a Peugeot RCZ
Egyedi a Peugeot új tanulmányautója
A Peugeot elvesztette szépségét
Frankfurtban debütál a Peugeot új városi minije
Peugeot 3008 (2009) 1.6 THP Premium Pack teszt
Nem lesz több francia luxusautó
Peugeot 107 1.0 Trendy (2009) teszt
Több mint 50 000 VW Golf kelt el júliusban az európai piacon
Két új Peugeot hibrid mutatkozik be Frankfurtban
Peugeot 407 SW 2,2 HDi Premium Pack (2008) teszt
Peugeot 308 CC 1,6 THP Feline (2009) teszt
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

droland [2009-08-26. 20:37]
Gyerekek, ugyanmár. Vagy BMW turbó benzines motor, vagy a jól bevált és mindenütt elismert HDi diesel. Ez nem sülhet el rosszul, bárki bármit mond.
mc.skodafan [2009-08-19. 20:43]
A TTs kinézetben egyet értek, de tény hogy hosszú idő óta szerintem is a legszebb veradájuk, de tény hogy bizalmatlan vagyok kicist a márkával szemben, de azért elfogadnám
tamtam [2009-08-18. 15:56]
Valóban kicsit fura az a kipufogó így, amúgy nem rossz
tacpeter [2009-08-18. 15:15]
Azt a két kipufogót kitolhatták volna a bal és a jobb szélre
CXQ [2009-08-18. 13:58]
Fantasztikusan jól néz ki! Ha nyitott középmotorral készülne mint a Bugatti, akkor nagyon kéne.
00ca23 [2009-08-18. 12:47]
Szerintem bizonyos nézetekből,simán TT-en néz ki :)
draco3d [2009-08-18. 11:38]
Ez tényleg nem rossz,de nekem ez sem kéne,még mindig Peugeot :DÉS nem is tetszik,de ez a legszebb tőlük.
g_negro [2009-08-18. 10:15]
Je, egy Peugeot. Es bejon, sot, kene! El se hiszem.
166 [2009-08-18. 10:12]
Kétségtelen,hogy ez a legszebb pözsó az utóbbi idők förmedvényei után.
Leo [2009-08-18. 10:11]
Nekm hosszú idő óta (kb. 06-os modellek) az első Pug ami tetszik. Ennek még a nagy száj is jól áll.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS