2009. szeptember 18., péntek - [10:40]

Környezetbarát modelloffenzívát indított a Volvo

Plug-in hibrid V70 és elektromos C30 A5
A jelenleg is zajló Frankfurti Autószalonon mutatták be a Volvo legelső plug-in hibrid modelljét, amely alapjául a V70 szolgált. A dízel-elektromos erőforrással hajtott autó mellett a svéd márka bemutatta teljesen elektromos C30 modelljét is.

Kis túlzással környezetbarát modelloffenzívát indított el a Volvo, amelynek megvalósításában egy svéd energiavállalat áll az autógyár segítségére. A projekt két előfutáraként a Frankfurtban már bemutatott konnektoros hibrid V70, valamint a még fejlesztés alatt álló elektromos C30 modelleket vehetjük közelebbről is szemügyre.

 Frankfurtban mutatkozott be a márka<br> első plug-in hibridje - 9 kép a<br> galériában
Frankfurtban mutatkozott be a márka
első plug-in hibridje - 9 kép a
galériában
A jelenleg is futó Frankfurti Autószalonon már élőben is bemutatták a Volvo első plug-in hibrid modelljét. A rendkívül alacsony károsanyag-kibocsátással rendelkező modell alapjául a svéd márka egyik családi modellje, a V70 szolgált. Az autó motorterében egy 1.6 literes dízel erőforrás dolgozik, amelyhez az elektromotor, valamint a lítium-ion akkumulátor kapcsolódik. A 11,3 kWh-s telep menet közben, a fékezések alkalmával töltődik, ám ugyanezt otthon, 230V-os hálózati csatlakozóról is elvégezhetjük 5 óra alatt. A hibrid V70 elektromos üzemmódban legfeljebb 50 kilométer megtételére képes, ám az autó átlagfogyasztása még így is harmadára csökkent egy hagyományos dízel modelléhez képest. A környezetbarát svéd modell alacsony fogyasztása, és még alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátása ellenére 9 másodperc körüli százas sprintet tudhat magáénak, ami igen figyelemre méltó ebben a szegmensben.

 150 kilométer megtételére képes az elektromos<br> C30 - galéria
150 kilométer megtételére képes az elektromos
C30 - galéria
A svédek másik "zöld" újdonsága a teljesen elektromos meghajtással rendelkező C30. Ugyan a modell még csak a fejlesztési szakaszban áll, elég sok információt közölt róla a gyár. A nullemissziós C30 elektromotorját egy 24 kWh-s lítium-ion akkumulátor táplálja, amely dupla akkora kapacitású mint ami például a plug-in hibrid V70-ben található. A telep, a V70-éhez hasonlóan fékezéskor, és otthon hálózati csatlakozóról is tölthető, bár ez utóbbi esetben már nyolc óra szükségeltetik a teljes töltöttséghez. A száz százalékig környezetbarát C30 kevesebb mint 11 másodperc alatt éri el a százat, ami szintén szép teljesítménynek nevezhető a gyerekcipőben járó elektromos autók körében. Az autó, az akkumulátor teljes töltöttségével 150 kilométer megtételére képes, végsebessége pedig 130 km/h.

A Volvo környezetbarát programjának keretein belül 2012-ig dízel-elektromos hibridek, és teljesen elektromos járművek sorozatgyártását tervezi, amelyre a fenti modelleket eltekintve minden esélyük meg is van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Visszatérhet a legendás Honda RC 30
Sportosabb külsőt kapott a Volvo C30 DRIVe
3,1 literes átlagos produkált egy Volvo V50 DRIVe
Visszatérnek a sportos Volvók?
V60 néven érkezhet a legújabb kombi Volvo
Volvo C30 1.6D DRIVe Start-stop (2009) teszt
Nagy tervei vannak a Geely-nek a Volvóval
Gyári képeken az új Volvo S60
Még mindig tart a huzavona a Volvo eladása körül
Egy vak török festőművész találkozott az új Volvo S60-nal - videó
Volvo S80 (2009) D5 AWD Aut. R-Design Summum teszt
Újra frissítésen esik át a Volvo XC90
A Volvo is bevezeti dízelmotorjait a tengerentúlon
Videón a tesztköreit futó új Volvo S60
A kínai Geely megvásárolná a Volvo-t
3,8 liter fogyaszt a legtakarékosabb Volvo
R-Design sportcsomagot kap a Volvo C30
Videón a felfrissült Volvo C30
Leplezetlenül fényképezték le a Volvo S60-at
Új motort kap a felfrissülő Volvo C30
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

zoldfulu2000 [2009-09-19. 09:25]
A D5 sem mindenhol, de ebbe a VW is belefutott a Q5nél. Azért vicces, hogy a T5/T6 meg a D5 többségében euro5, a drive modellek meg euro4. Már a Pug is több modelljébe betette az euro5 dízelt (pl 308, ami nem is olyan friss)
motoroj [2009-09-18. 19:08]
A D5 például Euro5-ös. A négyhengeresekért a Ford felelős, az öthengeres benzinesek jövője meg bizonytalan. Szerintem az S60-hoz ha lesznek is öthengeres benzinesek, azok már fejlettebbek lesznek a mostaniaknál.
zoldfulu2000 [2009-09-18. 14:48]
Szép jövő, de nem ártott volna pár sima euro5-ös motort is kihozni a jelenben... Az Euro4-es drive modellek azért elég rosszul mutatnak...
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS