2009. október 29., csütörtök - [09:48]

Még mindig tart a huzavona a Volvo eladása körül

A Geely lehet a befutó A5
Több mint egy éve tart a huzavona a Fordnál, hogy kinek adja el a Volvót. A legutóbbi információk szerint a kínai Geely lehet a befutó, de nem adja könnyen a svéd céget a Ford, komoly kikötéseik vannak a jövővel kapcsolatban.

Már több ízben beszámoltunk arról, hogy a Ford megszabadulna a leányvállalatától, a Volvótól. Az már régóta tudhatjuk, hogy a gazdasági válság miatt akar megválni a svéd gyártótól már több mint egy éve, azonban eddig nem talált megfelelő vásárlót. Szerencsére nem mostohaként viselkedik a Volvóval az anyacég, hiszen komoly kikötései vannak az új tulajdonossal szemben.

 Az új S40 már lehet, hogy a Geely<br> égisze alatt készül
Az új S40 már lehet, hogy a Geely
égisze alatt készül
Teljesen meg kell őriznie a svéd gyártó szabadságát, és biztosítania kell az új típusok megjelenését. Tehát mintha csak pénzügyileg akarna kettéválni a két vállalat. A szakítás a Fordnak sem előnyös, hiszen rengeteg fejlesztést kap skandináv partnerétől, amelyekhez legalább néhány évig még hozzá szeretne férni. A két márkának egyébként vannak közös padlólemezre épülő modelljei a Ford Focus és a Volvo S40/V50 személyében. A kínai gyártók leginkább azért érdekeltek a vásárlásban, mert nagyon szeretnének betörni az európai piacra autóikkal, azonban ez egyelőre teljesen lehetetlen, hiszen még nem építettek olyan konstrukciót, amely megfelelt volna az EuroNCAP szigorú töréstesztjeinek. Így az egyik lehetőségük, hogy megvásárolnak egy európai autógyártót, és ezzel hozzájutnak a fejlesztésekhez, biztonság szempontjából a Volvónál pedig nincs is alkalmasabb jelölt. A Ford egyik vezetője már megerősítette, hogy a Geely áll a legközelebb a Volvo felvásárlásához, de komoly elvásárokat kell teljesítenie a leendő tulajdonosnak.

Ha aláírják a Geely-vel az adásvételt, akkor a Volvo lehet a negyedik gyártó, aki elvándorol a Ford konszernjétől. Az anyacég a jövőben teljes mértékben saját márkáira szeretné fektetni a hangsúlyt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Sportosabb külsőt kapott a Volvo C30 DRIVe
3,1 literes átlagos produkált egy Volvo V50 DRIVe
Visszatérnek a sportos Volvók?
V60 néven érkezhet a legújabb kombi Volvo
Volvo C30 1.6D DRIVe Start-stop (2009) teszt
Nagy tervei vannak a Geely-nek a Volvóval
Gyári képeken az új Volvo S60
Egy vak török festőművész találkozott az új Volvo S60-nal - videó
Volvo S80 (2009) D5 AWD Aut. R-Design Summum teszt
Újra frissítésen esik át a Volvo XC90
A Volvo is bevezeti dízelmotorjait a tengerentúlon
Videón a tesztköreit futó új Volvo S60
A kínai Geely megvásárolná a Volvo-t
Környezetbarát modelloffenzívát indított a Volvo
3,8 liter fogyaszt a legtakarékosabb Volvo
R-Design sportcsomagot kap a Volvo C30
Videón a felfrissült Volvo C30
Leplezetlenül fényképezték le a Volvo S60-at
Új motort kap a felfrissülő Volvo C30
A C30-as Volvo arculata is felfrissül
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
Bemutatkozott az új Audi A8
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

motoroj [2009-11-01. 02:48]
Komoly kikötések-vs-Geely. Van benne némi ellentmondás.
quattrofan [2009-10-31. 17:05]
Nem is kellett volna megvenni a céget!
zotya2003 [2009-10-29. 21:40]
a Kinaiak mindent leigáznak tényleg
mittomén [2009-10-29. 21:04]
Akkor vége...
tamtam [2009-10-29. 17:47]
!
motoroj [2009-10-29. 15:42]
?
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS