2009. november 11., szerda - [09:15]

Új motorokat kap a Citroën C5

Takarékosabbak az új erőforrások A5
Az új 3,0 literes, V6-os HDI után újabb erőforrások jelennek meg a Citroën C5 kínálatában. A BMW-vel közösen fejlesztett, 156 lóerős 1,6 literes THP a 2,0 literes benzinest váltja, míg a 173 lóerős 2,2 literes dízelmotor helyett ezentúl egy 2,0 literes, 160 lóerős egység lesz elérhető.

A Citroën a 240 lóerős és 450 Newtonméternyi nyomatékú 3,0 literes V6-os dízelmotor után újabb erőforrásokat mutat be a C5-höz. Az új motorok takarékosabbak és környezetkímélőbbek, mint elődjeik.

Két új motort kap a C5 - galéria
Két új motort kap a C5 - galéria
Benzinmotorok terén az újdonságot a BMW-vel közösen fejlesztett, 1,6 literes THP jelenti. A négyhengeres turbós egység a 2,0 literes, 143 lóerős és 200 Newtonméternyi nyomatékú erőforrást váltja, amelynek átlagfogyasztása 8,4 liter, szén-dioxid kibocsátása pedig 198 g/km. A C4-ben már egy ideje kapható THP motor 156 lóerőt és 240 Newtonméternyi nyomatékot biztosít, utóbbi már 1400-as fordulattól rendelkezésre áll. A turbós benzines mindössze 167 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként, fogyasztása pedig 18,5 százalékkal csökkent. A gázolajos erőforrások terén is történtek változások. A 173 lóerős és 370 Newtonméternyi nyomatékkal rendelkező HDI-t egy kisebb hengerűrtartalmú és gyengébb egység váltja. A 2,0 literes erőforrás maximális teljesítménye 160 lóerő és 340 Newtonméter. Az erősebb ikerturbós dízel 6,5 literes fogyasztásához képest az új gázolajos megelégszik 5,6 liter üzemanyaggal 100 kilométeren, míg a 172 g/km-es szén-dioxid kibocsátás 147 g/km-re csökkent.

Arról még nincs hivatalos információnk, hogy mikor kezdődik a két új erőforrással szerelt Citroën C5 értékesítése, valamint az újdonságok árát sem árulta még el a francia gyártó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Elektromos városi autóval rukkolt elő a Citroen
A Citroen felélesztheti az ID márkanevet
Együtt ünnepel a Citroen és az Eiffel-torony
Képeken a Citroen DS3-ból készült raliautó
Ötletes videón a Citroen DS3
Kilencven autóval vonult fel a Citroën Párizs szívében
Megszűnik a Peugeot 1007 és a Citroen C2
Négy csillagot kapott az új Citroen C3
Tesztelés alatt fotózták le az új Citroen C4-et
Hibrid Kacsát mutatott be a Citroen
A Citroen is bemutatta duplakuplungos váltóját
Koncepcióként támad fel a Citroën Kacsa
Mégis lesz Citroën Kacsa?
Nem lesz több francia luxusautó
Kabrió készülhet a Citroen DS3-ból
Bemutatkozott a Citroen DS3
Szupertakarékos Citroen C6 a láthatáron
Már francia utakon is találkozhatunk az új Citroen C3-mal
Citroën C5 (2008) 2.0 HDi Dynamique teszt
London utcáin körözött a Citroen GT - videó
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
Bemutatkozott az új Audi A8
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

szupet [2010-02-19. 20:27]
Gyönyörű autó
droland [2009-11-13. 10:49]
"Miért nem erősebb 160 Le-nél a z uj 2.0 diesel" MInden autógyártó egy bizonyos vásárlói csoportnak gyárt motort. A MB-nél is van máig kapható NEM 160lovas D, míg a BMW-nél igen. Ugyanis MÁS a célközönség. Egyébként ADHATNÁ 160le-vel, de akkor nyilván fél/1m lenne drágább, mert az LE-t fizeted ki, nem az autót.
droland [2009-11-13. 10:47]
tamtam: az emberek több mint 50%-nak elég egy 1.0 literes és 1.2-es szívó egy több mint 1 tonnás autóhoz (pl. corsa, ilyesmi). Az a baj, hogy mikor a "szerintem" elég erős a motor-e kérdésre válaszolunk MINDENKI KIVÉTEL nélkül magából indul ki.
droland [2009-11-13. 10:46]
"Végre leváltják a hányadék 2.7-est" A hányadék 2.7es minden technikai szempontból megegyezik az uj 3.0-val. Csupán marketing okból lett nagyobb, hogy a "nagyon okos" autóvásárlón NE mondhassák azt, hogy mindekinél 3.0 van, náluk pedig 2.7. Ez abból a szempontból egyértelmű, hogy az uj motornak nem pár százalékkal kéne erősebbnek lennie, ha "uj" fejlesztés lenne.
tamtam [2009-11-13. 01:29]
Aurél, pedig néha hidd el, hogy kevés
quattrofan [2009-11-12. 18:21]
Végre leváltják a hányadék 2.7-est!Miért nem erősebb 160 Le-nél a z uj 2.0 diesel?Jobb lenne ha többetadna le(170-180Le).Az 1.6-os htp se rossz választás csak a váltó 6-os kézi legyen ne csak 5-ös!
Aurél [2009-11-12. 07:11]
A 2.0 Hdi 138 lovas volt, 320 Nm nyomaték, és dinamikusan autózható! Nagyon kényelmes és nagyon jól fogyaszt. Ennyi. Egyszer sem éreztem, hogy kevés lenne.
Aurél [2009-11-12. 07:05]
Mostmár biztos a kocsicsere. Tegnap hajnalban TK-ra törte egy taxis a C5-öt. :( Körültekintés nélkül kanyarodott a záróvonalon át. Vagyis csak szeretett volna, mert ott jöttem én.
tamtam [2009-11-12. 02:36]
Ákos123, persze, hogy jó, de egy 173 lóerős diesel jobban passzol hozzá, ha nem piros mezős gyorsulásokat akarnak vele rendszeresen.
Ákos123 [2009-11-11. 22:58]
csuff, miért ne lenne elég 150 turbós lóerő egy ekkora autóba? Superb-be is teljesen jó az 1,4 tsi, pedig az még gyengébb is ennél, és mégis teljesen jól megy, dinamikusan autózható...
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS