2009. november 24., kedd - [14:39]

Bemutatkozik az új 5-ös BMW

Megérkezett a hatodik generáció A5
Münchenben leleplezték az új, F10-es kódjelű 5-ös BMW-t. Az autó elődjénél nagyobb és tágasabb lett, külső és belső dizájnja pedig egyaránt a 7-esére emlékeztet. A motorkínálat kezdetben 204-től 407 lóerőig terjed, a sofőrt pedig kényelmi és biztonsági elektronikák egész hada védi és kényezteti. A legolcsóbb 5-ös ára 41 900 eurótól indul.

 Konzervatív, de harmonikus az új 5-ös<br> formája - 27 kép a galériában
Konzervatív, de harmonikus az új 5-ös
formája - 27 kép a galériában
A rengeteg kémfotó és ízelítő után tegnap Münchenben végre lehullt a lepel a bajorok egyik legfontosabb modelljének legújabb, hatodik generációjáról. Az F10-es kódjelet viselő autó a Mercedes szintén új nagyautója, az E-osztály, valamint az Audi nemrég felfrissült modellje, az A6 ellen indul harcba, a bajorok pedig alaposan felkészítették az új 5-öst. A BMW a tervezés során igyekezett minél alacsonyabban tartani az autó tömegét, ehhez rengeteg trükköt vetettek be. A motorháztető, az ajtók, valamint a futómű egyes elemei alumíniumból készülnek, ezzel egyedül az ajtókon 23 kilót spóroltak. A motorok szintén fogyókúrán estek át, az 550i és az 535i benzineseinek blokkja szintén alumínium, de például az 523i és az 528i blokkja magnézium-alumínium ötvözetből készül, ami még az alumíniumnál is 24%-kal könnyebb. Az új 5-ös persze így sem pehelysúlyú, a belépő benzines, az 523i menetkész tömege 1625 kilogramm. Ami a méreteket illeti, a kocsi minden dimenziójában nőtt, hossza 4899 mm (+4,8 mm), tengelytávja pedig 2968 mm (+80 mm), ez utóbbinak köszönhetően a hátsó helykínálat javult. A csomagtér 520 literes, de az ülések ledöntésével tovább növelhető.

 LED-sor biztosítja a nappali menetfényt<br> - galéria
LED-sor biztosítja a nappali menetfényt
- galéria
A forgalmazás kétféle dízel, valamint négyféle benzines egységgel indul. A leggyengébb benzines az 523i lesz 204 lóerővel, a 3,0 literes sorhatos nyomatéka 270 Nm. Ezzel a motorral az autó 7,9 szekundum alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebessége 238 km/h, miközben vegyes fogyasztása 7,6 liter. Az e felett álló 528i ugyanúgy háromliteres, ám teljesítménye 258 lóerő, nyomatéka pedig 310 Nm. A százas sprint itt 6,6 másodperc alatt megvan, a végsebesség pedig 250 km/h, míg a fogyasztás 7,8 liter. A legerősebb hathengeres benzines szerepét az 535i tölti be, amely szintén 3,0 literes, lélegeztetését turbó segíti, a teljesítmény így 306 lóerő, a nyomaték pedig 400 Nm. Ennek a verziónak csupán hat másodpercre van szüksége a 100 km/h eléréséhez, a végsebesség elektronikusan korlátozott 250 km/h, míg a fogyasztás mindössze 8,5 liter. A benzines kínálat csúcsán (egyelőre legalábbis) a 7-esből már ismert, 4,4 literes, két turbós V8-as áll. Az 550i a 407 lóerőnek és a 600 Nm-es nyomatéknak köszönhetően 5,0 szekundum alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebesség természetesen 250 km/h, míg a vegyes fogyasztás 10,4 liter.

 A 7-esre emlékeztet a belső is - galéria
A 7-esre emlékeztet a belső is - galéria
Dízelekből kezdetben csak a 3,0 literes lesz kapható, igaz, kéféle változatban. A gyengébb, 525d jelű 204 lóerős, nyomatéka 450 Nm, ezzel az autó százas sprintje 7,2 s, végsebessége pedig 236 km/h. Az 525d vegyes üzemben mindössze 6,2 litert fogyaszt. Az 530d-ben ugyanez a motor már 245 lóerőt és 540 Nm-t teljesít, a 0-100 km/h-s gyorsulás így mindössze 6,3 másodpercig tart, a végsebesség 250 km/h, a fogyasztás pedig 6,3 liter. Később érkezik még a valószínűleg hazánkban is népszerű 520d, amelynek kétliteres, négyhengeres gázolajosa 184 lóerős, nyomatéka pedig 380 Nm. Az 520d sem lomha, a százas sprintet 8,1 szekundum alatt tudja le, végsebessége pedig 227 km/h, miközben vegyes fogyasztása kereken 5,0 liter. Az összes motorváltozat teljesíti az Euro-5-ös normát, de az 535d-hez például 1190 euró felárért BluePerformance csomagot is vásárolhatunk, amellyel autónk már az Euro-6-ot is tudja. Az összes modell hasznosítja a fékerőt, alacsony gördülési ellenállásúak a gumik, a manuális váltós változatokban a műszerfalon nyilak jelzik, hogyan váltsunk a minél kisebb fogyasztás elérése érdekében.

 Hátra is rendelhető szórakoztató központ<br> - galéria
Hátra is rendelhető szórakoztató központ
- galéria
Ahogy az várható volt, a BMW szinte minden olyan elektronikát belezsúfolt az 5-ösbe, amely a 7-esben debütált. Ilyen a Night Vision éjjellátó rendszer, amely az embereket is felismeri, az adaptív tempomat, a parkolássegítő hátsó kamera, a sávváltásra figyelmeztető rendszer, a Head-up Display, a gombnyomásra állítható keménységű futómű (Normal, Comfort, Sport állása van), de aktív kormányzás is elérhető. Apropó kormányzás, az új 5-ös a hátsó kerekeit is elfordítja kanyarban, akár 2,5 fokig. A hagyományos, hatfokozatú manuális váltó mellett minden motorvariánshoz elérhető az új, nyolcfokozatú automata, amely az 550i-hez szériában jár. A beltér szintén a 7-esre emlékeztet, kijelzőből kétfélét választhatunk. A kisebbik 7 collos, felbontása 800x480, míg felárért 10,2 collos, 1280x480-as méretű is elérhető, ez több funkcióval is rendelkezik. Az új 5-ös forgalmazása márciusban indul, a legolcsó,, 523i alapára Németországban 41 900 euró.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Felfrissül a BMW M3 kupé és kabrió is
A WTCC-ből is kiszállhat a BMW
Theissen a BMW-vel marad
Sauber hálás a Ferrari gyors segítségéért
Szerb csapat venné át a Toyota F-1-es programját
Hozta az elvárható öt csillagot a BMW X1
Jövőre érkezik a kombi 5-ös BMW
Peter Sauber visszavásárolja csapatát a BMW-től
Menő kupék olcsón
A Lotust és a Manort is felvették a FOTA-ba
A BMW még ad tesztlehetőséget a fiataloknak
Videón is bemutatkozik az új 5-ös BMW
Gyári fotókon a ma este bemutatkozó új 5-ös BMW
Kútba esik a Sauber megmentése?
Már tesztelik a hibrid 1-es BMW-t
Limitált széria a BMW HP2-ből - videó
A BMW lesz az egyik főtámogató a 2012-es Londonban rendezett Olimpián
Videón a következő generációs 3-as BMW
Hamarosan felfrissül az X5-ös BMW
Kémfotókon az új nyitott 6-os BMW
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
Bemutatkozott az új Audi A8
Nem kell félni egy Infiniti FX fedélzetén sem
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Aldo Moro [2009-11-26. 22:44]
Ezek már termelik a naftát. Minek ide eco, meg zöld, mikor ezek tudják minden nélkül. Már akinek nincs szeme.
leon_fr [2009-11-26. 22:22]
Dízelek megint gyaláznak
Shadowbull [2009-11-26. 21:46]
Lesz M5 is.
quattrofan [2009-11-26. 18:06]
Nem esett szó az M5-ről?Azzal mi lessz?!Nem esett szó az 535d-ről a cikkben az is kimarad?Jól mutatna azzal a 285Le-vel a motorháztető alatt.
büdös kondás [2009-11-26. 17:16]
Reális haverom. Vegyél már vissza az arcodból, mert akkora, mint egy Ikarus eleje.
brett shaw [2009-11-25. 17:32]
Megatron: Honnan tudnám? A fórumos pályafutását az eddigi 3 hsz-ére értettem! :)
brett shaw [2009-11-25. 15:34]
Viszont csak elvétve találni olyan egyszerű lelket is, aki a hozzászólások minőségéről prédikál, fórumos pályafutása alatt egyetlen értelmezhető hsz nélkül. Zseniális.
brett shaw [2009-11-25. 15:32]
realis: Kiváló kedves realis! Egészen ritkán találkozni olyan újfiúval, akiben ennyi önkritika van.
realis [2009-11-25. 13:57]
:)Jó kis csapat van itt! "Kedves" Hacsek! Az előzményekről elfeledkeztél! Gondolom, (pár kivételtől eltekintve!), itt mindent csak fikáznak, bele-bele böfögnek irdatlan ostobaságokat úgy, hogy szerintem el sem olvassák a cikket..
realis [2009-11-25. 13:51]
:)Jó kis csapat van itt! "Kedves" Hacsek! Az előzményekről elfeledkeztél! Gondolom, (pár kivételtől eltekintve!), itt mindent csak fikáznak, bele-bele böfögnek irdatlan ostobaságokat úgy, hogy szerintem el sem olvassák a cikket..
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS