2010. január 21., csütörtök - [11:12]

Európába érkezik a modellfrissített Toyota Auris

Hibrid változat is lesz A5
Saját hazája után végre az öreg kontinensre érkezik a felfrissült Toyota Auris. Bár az autó külsején csak apróbb kozmetikai változtatásokat eszközöltek a tervezők, a motortérben komoly újítás várható, méghozzá egy hibrid erőforrás személyében. Az európai piacra szánt modellfrissített Auris minden bizonnyal a Genfi Autószalonon debütál.

Idestova negyed éve, hogy a Toyota bemutatta a modellfrissítésen átesett Aurist, amely mindezidáig kizárólag hazájában, Japánban volt kapható. A kompakt modell most Európába érkezik, és tartogat egy-két meglepetést számunkra.

 Alig változik az Auris – 4 kép a galériában
Alig változik az Auris – 4 kép a galériában
A Toyota Auris ugyan csak közel három éve jelent meg a piacon, a márka mégis elérkezettnek látta az időt, hogy felfrissítse kompakt modelljét. A modellfrissítés során az autó a szokásos módosításokon esett át, vagyis átrajzolták a lökhárítókat és a hűtőmaszkot, valamint megváltozott a motorháztető és a fényszórók formája. A japán újdonság továbbá új könnyűfém felniket, és visszapillantóba integrált irányjelzőket is kap. Ami az Auris utasterét illeti, főként a felhasznált anyagok minőségbeli javulását ígéri a gyártó, nagyobb változtatásként pedig egyedül az új kormánykerék említhető meg. A felfrissített Auris meghajtásáról a jelenleg is kapható benzines és dízel erőforrások gondoskodnak majd, ám ami igazán fontos: hibrid változat érkezése is várható. Az autó, a márka közkedvelt hibrid modellje, vagyis a Prius HSD (Hybrid Synergy Drive) meghajtását kaphatja majd, amely a nagyobb testvérhez hasonlóan képes kizárólag elektromos üzemmódban is közlekedni, egyáltalán nem szennyezve így a környezetét. A Toyota tanulmánya alapján egyébként az sem kizárt, hogy a hibrid Auris akkumulátorai napfény útján, a tetőbe épített napkollektorok segítségével is tölhetőek lesznek.

A felfrissült Toyota Auris, és annak hibrid változata minden bizonnyal a március elején megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon debütál a nagyközönség előtt. Az autó forgalmazásának kezdetéről és árképzéséről szintén a szalonon kaphatunk majd információkat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
200 lóerős hibrid choppert készített az Orange County
Genfben érkezik a hibrid Audi A8
Dízel-elektromos hajtásláncon dolgozik az Opel
Nem lesz hibrid Porsche sportautó
Jövőre jön a Mercedes E-osztály hibridje
Kisebb turbómotorokat kap a következő Mercedes S-osztály
10,5 milliárd dollárt szán a fejlesztéseire az Audi 2012-ig
Mit tartogat 2010?
Hibrid változat is készül a következő Nissan GT-R-ből
Jövőre mutatkozik be az Aston Martin Cygnet
Toyota Yaris T-Sport (2003) használtautó teszt
Gyári képeken a Toyota új hibrid koncepciója
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
Toyota Verso (2009) 1.6 Valvematic teszt
Már tesztelik a hibrid 1-es BMW-t
Kombi Prius érkezhet jövőre
Még több hibrid BMW érkezik
Veszélyesek a gyalogosokra a hibridek
Toyota Prius (2009) Sol Navi és Honda Insight (2009) Elegance összehasonlító teszt
Hibrid Ghoston dolgozik a Rolls-Royce
Formatervezési díjat nyert a Suzuki Gladius
Rövidfilmen a TTXGP története
Dízelmotort kap a Seat Ibiza FR
Schumacher megkapta a 3-as rajtszámot
Bortolotti nem sieti el az F-1-es bemutatkozást
A McLarenhez ment a Ferrari korábbi aero-főnöke
Átment a törésteszten a Campos autója
Genfben mutatkozik be az új Mazda5
Nitrós Yamaha XVS 650 Lowstart épített egy német úriember
Hivatalos képeken a MINI Countryman
Csupán Kubicával vesz részt a Renault az első teszten?
Schumacher: Páratlan csapat jött össze a Mercedesnél
Loris Capirossi szerint a MotoGP csajoknak való
A BMW S1000RR a földbe döngöli a Corvette ZR1-et - videó
Kívül-belül minden az új Meriváról - videó
De la Rosa azt hitte, nincs esélye a szerződésre
Bemutatkozott a britek legújabb könnyű sportkocsija, a Ginetta G40
Schumacher az előkelőbb rajtszámot szeretné a csapattól
Volkswagen-dízeleket kaphatnak a Suzukik
Egyesül a Chrysler és a Lancia
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Strauf [2010-01-23. 15:22]
Főleg hogy már nem ő a legnagyobb...
opelbauer [2010-01-22. 21:01]
Bruce Willis: miért szted nem unalmas ez az autó pl. az új Astrával összehasonlítva? De még a Golf VI is izgalmasabb formájú mint ez a formátlan doboz. Nekem mindig olyan érzésem van, hogy a Toyota egyszerűen nem akar szép autókat gyártani, mert ő a világ második legnagyobb autógyártójaként még ezt is megteheti...
csufár [2010-01-22. 20:27]
ronda továbbra is
kutykurutty [2010-01-22. 14:54]
Valóban nem olyan rossz, szeretem a japán autókat, de valahogy kezdenek egyre rondábbak lenni...
Bruce Willis [2010-01-21. 23:36]
nem olyan rossz autó ám ez, elég tágas, csendes, biztonságos és a futóműve sem olyan rossz. csak valahogy egyesek számára divat lefikázni a Toyotákat, hogy ilyen unalmas meg olyan unalmas.
frankó [2010-01-21. 21:07]
1,8-ast? Inkább egy 2,0i, vagy vvti-t bele.., de valóban jöhetne egy 1.8t is. Meg egy új műszerfal, egy igényesebb hátsó futómű, esetleg egy új kaszni, amit végre európai ember tervez :)
tamtam [2010-01-21. 19:08]
Egy tulajdonságát már most tudom, nem fog elromlani
Ákos123 [2010-01-21. 16:58]
jah, valami turbós is jo lenne :)
peteralex [2010-01-21. 16:53]
1.2TSI-t, 1.4TSI-t, valamint rendes műszerfalat bele :)
Ákos123 [2010-01-21. 14:19]
1,8as benzinest bele!
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS