2010. február 04., csütörtök - [09:10]

Ilyen lesz a Mitsubishi ASX utastere

Hamarosan bemutatkozik A5
Egy kiszivárgott katalógusnak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy milyen lesz a hamarosan bemutatkozó Mitsubishi ASX utastere. A beltér több részletei ismerős lehet a jelenlegi japán modellekből, a lemezek alatt azonban újdonságokat is találunk.

A tavalyi Tokiói Autószalonon hazai közönsége számára már bemutatkozott a Mitsubishi kompakt crossovere, amely Európában ASX néven lesz kapható. Az újdonságról hamarosan az európai közönség lehull a lepel.

 Navigáció, automataváltó és összkerékhajtás<br> is választható<br> lesz
Navigáció, automataváltó és összkerékhajtás
is választható
lesz
A gyártó eddig két hivatalos képet tett közzé a crossoverről, így az autó külső formaterve nem jelent majd nagy újdonságot. Az utasterét eddig nem ismertük, azonban egy kiszivárgott katalógusnak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy milyen lesz belül a Mitsubishi újdonsága. A kormány ismerős lehet a Coltból és a Lancerből is, de az Outlanderre emlékeztet a klíma kezelője és az összkerékhajtás kapcsolója. Az ASX 4,3 méter hosszú, így 36,5 centivel rövidebb lesz, mint az Outlander. A crossover motorházteteje alatt két új erőforrást is találunk majd. Az új fejlesztésű 1,8 literes MIVEC benzines mellé csatlakozik majd egy hasonló hengerűrtartalmú, saját fejlesztésű dízelmotor is, amely várhatóan a többi modellben is felváltja a Volkswagen kétliteres gázolajosát. Az új dízelhez hatfokozatú kéziváltó és start-stop rendszer is jár majd, de várhatóan a márka duplakuplungos automatája is elérhető lesz. Az alapmodell elsőkerék-hajtású lesz, de felárért összkerékhajtás is kérhető lesz.

A Mitsubishi ASX először a jövő hónapban megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon mutatkozik be az európai közönségnek, a szalonokba pedig a nyár környékén érkezhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Összehasonlító teszten az Audi RS6 és a Mitsubishi Evo - videó
Új belépő benzinest kap a Mitsubishi Outlander
Észak-Amerikába megy a Mitsubishi Colt
Hivatalos képeken a Mitsubishi új crossovere, az ASX
Elektromos városi autóval rukkolt elő a Citroen
Újabb információk a Mitsubishi cX-ről
Féléves veszteség a Mazdánál és a Mitsubishinél
Hibrid meghajtást kaphat a következő Mitsubishi Lancer EVO
Frissítésen esik át a Mitsubishi Lancer Evolution X
Angliában hamarosan elektromos autóval járnak a rendőrök
Hibrid SUV-ot és elektromos dobozost mutat be a Mitsubishi
Lencsevégre kapták a Mitsubishi új szabadidő autóját
Mitsubishi Colt (2009) 1.5 Turbo Ralliart teszt
Frankfurtban debütál a Peugeot új városi minije
Elsőkerékhajtású belépőmodellt kap a Mitsubishi Outlander
200 lóerős dízelmotort kap a Mitsubishi Pajero
Összecsapott a Ford Focus RS és a Mitsubishi Evo X - videó
Leleplezték az elektromos Mitsubishi i-MiEV-et
403 lóerőre izmosodott a Mitsubishi Lancer EVO X
330 lóerős Evo X kiadással rukkolt elő a Mitsubishi
Massa pályára vitte a Ferrari 599XX-et - videó
Hivatalos képeken a kombi Seat Ibiza
Élő online tudósítás a valenciai tesztről
Szerdai képek a valenciai tesztről
Kémfotókon Pagani új sportautója
Az e heti teszt összesített eredményei
12 másodperc alatt nyitja tetejét a Renault Wind - videó
A Force India is online autóbemutatóval próbálkozik
Schumacher nem számít kapásból győztes autóra
Alonso a hét legjobb idejével zárt az élen Valenciában
Briatore: Schumacher "csúnyán elárulta" a Ferrarit
Barrichello sem tartja előnynek a tankolás hiányát
Hülkenberg a GP2-es beilleszkedést másolná az F-1-ben
A Virgin leleplezte első F-1-es autóját, a VR-01-et - képekkel
Kobayashi nem dicséri elhamarkodottan a Saubert
Algarvéban tesztel először a Stefan GP
Rosberg nem ijedt meg Barrichello intelmétől
Hamilton: az új McLaren "ég és föld" a tavalyihoz képest
Visszatér a Lambretta a versenypályára
Az indiai határőrség motoros kaszkadőrei őrültek - videó
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Rejtő E Tibor [2010-02-05. 18:56]
Háttt. Amilyen jól áll ez az orr a Lancernek, olyannyira nem a Coltnak meg ennek. Szerintem.
quattrofan [2010-02-05. 18:24]
Japán elennfél a Skoda Yetinek és a Vw Tiguannak.Szerintem kicsit későn eszmélt a 3 gyémántos márka de ha nrekik így is jó akkor legyen.A hazi konkurenseket(Toyota rav4 Mitsubishi Pajero Pinin Honda CRV)nem vagy csak rengeteg befektetett pénz és reklámmal fogja leelőzni az eladási listákon.Végre saját diesel mocit fejleszt a 3 gyémántos márka is rájöttek hogy egy saját fejlesztés jobb mit egy konkurenstől vásárolt!Várom a mentpróbát és az első hazai teszteket.Mikor is lessz 2011 április május?:)))
Hocek [2010-02-04. 18:51]
jah sztem is a skoda volt az etalon
motoroj [2010-02-04. 15:13]
Kívülről alig hasonlít a Tiguanra.
MBlöki [2010-02-04. 09:57]
skoda középkonzol. rossz helyről koppintottak...
Hocek [2010-02-04. 09:36]
de szépen csillog a króm. mi a sza rnak bele. észrevehetnék már, hogy ezzel a belsődizájnnal elég tetemes vevőkört vesztenek. igaz ennek a külleme is ronda
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS