2003. június 16., hétfő - [19:02]

Carver - a Velorex utód

Háromkerekű billencs Vida Ferenc
Egy kis holland cég ismét próbálkozott az autó és a motor keresztezésével. Az eredmény a Carver lett, ami kanyarban tényleg hozza a motoros feelinget - ráadásul mindezt három keréken.
A Carver akár a modern Velorex is lehetne, ám szerencsére a kerekek számán kívül semmi köze sincs a csehszlovák borzalomhoz és sokkal inkább exhibicionista emberek járműve. A Carver feltűnésmentessége a forgalomban körülbelül Pamela Anderson megjelenéséhez lenne hasonlítható. Legérdekesebb tulajdonsága azonban mégsem a külseje, hanem az, ahogyan a kanyarokat veszi. A jármű felső része ugyanis elmozdul az aljához képest, méghozzá annyira, hogy akár 45 fokot is képes bezárni a vízszintessel. A Carver így igen látványos kanyarokra képes, a stabilitással sincs semmi gond, hiszen a 660 köbcentis turbómotor az ülés alatt kapott helyet, így a tömegközéppont is alacsonyan maradt. A szerzemény nem is megy rosszul, 0-ról 100 km/h-ra 8,2 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig eléri a 180 km/órát. Ebben az is nagy szerepet játszik, hogy a jármű üres tömege 660 kiló. A viszonylag hosszú 2,65 méteres tengelytáv ellenére képes megfordulni egy mindössze 8,5 méter átmérőjű körben, a kormány pedig a legközvetlenebb szerkezetek egyike, mivel 0,8 fordulatot tesz meg végállástól végállásig.

Praktikus oldalai is vannak az "autónak", például a 3,4 méteres hossz miatt könnyű vele parkolni és akár két személyt is képes szállítani. A Smartnál majd egy méterrel nagyobb hossz azonban nem véletlen, hiszen itt nem egymás mellett, hanem egymás mögött ül a vezető és utasa - a karosszéria széltében csak 1,3 méter. Az ára miatt viszont sajnos nem valószínű, hogy sokat fogunk látni a Carverből, hiszen 38.000 euróért vesztegetik, amire rájönnek még egyéb, pl. szállítási költségek is. A számla végösszege így 10 millió forint fölé kerülhet, ami viszont magában foglalja az exkluzivitást is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
DC főzésért cserébe mosogat
A Renault extra tesztet iktatott be?
Három cég jelentkezett be a Dodge Viperért
Hátrányba kerülhetnek az Európában tesztelő csapatok?
Hamarosan itt a leggyorsabb Aston
Még az összes csapat tévúton jár, véli Minardi
Hamilton hasonlóan készül, mint 2007-ben
Rossi úgy érzi, már nincs esélye az F-1-ben
Piquet hiába próbálkozik fogyókúrával
Webber lába -130 fokra hűtve gyógyul
Mentőrobogó civil kezdeményezésre
Buell CityX XB9SX
Egyharmadával csökkentek a Jaguar és a Land Rover eladásai
Licitáljon paddock-belépőkért!
Fotókiállítás Schumacherről
Chris Bangle távozott a BMW-től
Silver Ghost lesz a legkisebb Rolls-Royce?
A Renault sietteti a diffúzor-ügy megoldását?
Hülkenberg úgy érzi, már bizonyított a Williams-nek
Hivatalos képek a Mazda 3 MPS-ről
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

buciba [2004-04-24. 01:18]
velorexklub.hu
buciba [2004-04-24. 01:18]
velorexklub.hu
buciba [2004-04-24. 01:17]
szép darab, de nem igazi by velorexklub
buciba [2004-04-24. 01:16]
szép darab, de nem igazi velorexklub . hu
buciba [2004-04-24. 01:15]
szép ami szép, de itt az igazi velorexklub.hu
buciba [2004-04-24. 01:14]
szép... ami szép de itt az igazi http://www.velorexklub.hu
buciba [2004-04-24. 01:12]
szép... ami szép de nem szebb az igazi velorex -nél www.velorexklub.hu
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  



PARTNEREK

További partnereink

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS