2010. július 28., szerda - [14:39]

Kínában él tovább a Fiat Multipla

A Zotye vette meg a gyártósort A5
A kínai Zotye megvásárolta a Fiattól a második generációs Multipla gyártási jogait, így kisebb átalakításokkal Multiplan néven folytatja pályafutását az olasz egyterű. A kínaiak egy 1,6 literes, 103 lóerős benzinmotorral kezdik meg az autó értékesítését.

A Fiat 1998-ban mutatta be az igen meglepő formatervű Multiplát, amely formája mellett hatszemélyes utasterével hívta fel magára a figyelmet. A 2002-es modellfrissítés után két évvel megérkezett a második generáció, amely a visszafogottabb formaterv ellenére sem lett sikeres, így 2007-ben az olaszok megszűntették a gyártását.

 Multiplan néven folytatódik a Fiat egyterű<br> pályafutása - 3 kép a galériában
Multiplan néven folytatódik a Fiat egyterű
pályafutása - 3 kép a galériában
A kínaiak azonban látnak fantáziát az autóban, ugyanis a Zotye megvásárolta a Multipla gyártási jogait, és Multiplan néven piacra dobják hazai piacon. A kínai gyártó egyébként korábban már megvásárolta a Lancia Lybra gyártási jogait is. A Zotye az olaszországi Mirafiori gyárból átszállítatta az autó gyártósorát, és csak néhány apró változatást eszközöltek a Multiplán, így megmaradt az egyedinek számító hatszemélyes utastér, ahol az első sorban is hárman utazhatnak. A második életét élő Multiplan a már jól ismert 1,6 literes, 103 lóerős és 145 Newtonméteres motorral lesz elérhető, amely 12,6 másodperces gyorsulást és 170 km/h-s végsebességet tesz lehetővé. A Zotye modellje 8,6 litert fogyaszt 100 km-en, és 205 g/km-es szén-dioxid kibocsátása miatt nem is a legkörnyezetbarátabb modell.

A Fiat és a Zotye eddigi együttműködését elnézve nem kizárható, hogy a jövőben is Kínában folytathatják pályafutásokat az olasz modellek. Minden esetre pozitív, hogy nem egyszerűen lemásolják a kiszemelt autók formatervét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Elkészült az egymilliomodik Fiat Doblo Törökországban
Komor hangulatú Fiat 500-as mutatkozott be
A Fiat Bravo és a kisebb Lanciák is megkaphatják a kéthengeres turbómotort
Speciális Fiat 500-as az USA-nak
Limitált szériát kap a 30 éves Fiat Panda
85 lóerős kéthengerest kap a Fiat 500
Brutális: 268 lóerős Fiat 500-as a Pogeától
Hivatalos: saját sportkupét fejleszt az Abarth
Limitált szériát kapott a Fiat 500
Ősszel érkezik az Abarth Punto Evo és 500C erősebb változata
Lancia néven érkeznek majd a Chryslerek
Kisautóknak szánt hibrid hajtáson dolgozik a Fiat
Egységesíti padlólemezeit a Fiat
Újból a Fiathoz "igazol" Chris Bangle?
Fiat Punto Evo 1.4 Multiair Sport (2010) teszt
Tucatnyi újdonsággal készül idén a Chrysler
Gyári fotókon az új Fiat Uno
Különleges kiadású 500-assal ünnepel a Fiat
A következő öt évben átalakul a Fiat kínálata
153 millió eurós negyedéves nyereség a Fiatnál
Lebukott a frissített Chevrolet Captiva
Ecclestone szerint még az idén kihullik egy-két csapat
Befejezték a Mercedes-Benz CLS gyártását
Todt majd kimosdatja a Ferrarit, véli Briatore
Különleges Ferrari prototípus Maranello utcáin? - videóval
Kubica a Hungaroringen sem vár kiugró eredményt
Szükség esetén Brawn is alkalmazna csapatutasítást
Elkészült az egymilliomodik Fiat Doblo Törökországban
Yamamoto véletlenül állította le motorját a Német GP-n
Egy újabb érdekes adat...A Német Nagydíjról
Alonso: A Ferrari elégedetten szemlélte a befutót
A gazdasági helyzet fejezte le a Kia Soul'ster-t
Massa első útja a magyar orvosi stábhoz vezet majd
Button: Schumacher miattam szenved a Mercedesszel
Két év múlva jön az új Dacia Logan
Külön utakon - Nissan Quashqai+2 (2010) 2.0 teszt
Rekordkört futott a Pagani Zonda R a Zöld Pokolban - videó
Yamamoto Magyarországon is versenyezni fog
Visszahívják a Jaguar XK és XF modelljeit
Az A5.hu F-1-es fotópályázatának nyertesei
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

lanciabacci [2010-08-09. 17:16]
Az Olaszországi gyártást idén, 2010-ben fejezik be, vagyis 12 éven át készültek Multiplák Európában. Ez azért nem kifejezetten a bukás jellemzője... ahogy az sem, hogy licencben kezdik gyártani.
Aldo Moro [2010-08-01. 22:31]
"piacra dobják hazai piacon" A mondatot nem értem a mondatot. Állitólag akinek van, nagyon szereti. Nekem mondjuk nem kéne, de lehet nekik van igazuk.
quattrofan [2010-07-29. 17:45]
Abeltér iszonyúúúúúúúú.Meérdemlik a ferdeszeműek nekik való!
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS