|
 |
Bemutatkozott az új Super Aguri - nagyítható |
|
|
Bár egyesek szerint még mindig nem múlt el a jogi tiltakozás veszélye a Super Agurival szemben, amennyiben a Williams és a Spyker úgy látja, hogy az autó túlságosan hasonlít a tavalyi Hondához, a japán csapat vezetősége mégsem emiatt idegeskedik.
"Tudjuk, mit csináltunk, és azt is, hogy ez teljesen legális. Az a legfontosabb, hogy tiszteletben tartsuk a szabályokat, a többi nem a mi problémánk. Nem akartunk csalni, és nem akartuk megszegni a szabályokat" - deklarálta Daniele Audetto.
A csapat a mezőnyben utolsóként végre bemutatta Melbourne-ben a 2007-es szezonra fejlesztett autót, ami azonban többek szerint a tavalyi Honda továbbfejlesztett változataként nem nevezhető önálló konstrukciónak. A két autó között a legnagyobb eltérés az első szárny esetében mutatkozik.
"Reméljük, hogy jó versenyünk lesz, és mindenki belátja majd, hogy ez a saját autónk. Mi eddig is tudtuk ezt, de némelyek kételkedtek benne. Remélem, hogy még tartanak a tárgyalások a lehetséges szponzorokkal, mire a viharfelhők elvonulnak" - mondta Audetto, aki nem akar szponzori támogatásról lemondani a vetélytársak kritikái miatt.
Aguri Suzuki bevallotta, nyugtalanabb, mint egy évvel ezelőtt, amikor csapatának esélye sem volt arra, hogy elmozduljon a sereghajtó pozícióból, hiszen idén versenyhelyzetbe akarnak kerülni a többi csapattal szemben.
"Az igazat megvallva idegesebb vagyok, mint tavaly. Most már felnövünk ahhoz, hogy tényleg versenyezzünk, és ne csak felsorakozzunk a rajtrácsra. A tavalyi év hihetetlen gyorsasággal szállt el, és sok álmatlan éjszakát okozott az, hogy idén biztosan minden rendben menjen. Ám a verseny napjáig nem fogjuk tudni megmondani, hogy valójában milyen mértékben fejlődtünk" - nyilatkozta Aguri Suzuki.
A csapat versenyzője, Takuma Sato ugyan nem árulta el, hogy kiket tart a csapat legnagyobb ellenfeleinek, de hangsúlyozta, hogy a középmezőnybe akar kerülni. Erre reális esélyt is lát, mivel kifejezett elégedettségének adott hangot az utolsó bahreini teszttel és az új aerodinamikai csomaggal kapcsolatban.
"A tavalyi év természetesen nagy kihívást jelentett, és az idény végéig nem is volt igazi ellenfelünk. Most magasabb szintre kell jutnunk, és remélhetőleg a rajtrács közepére kerülünk, így már alig várom, hogy felvessem a versenyt az előttem állóval, akárki legyen is az" - mondta Sato.
|