2007. augusztus 05., vasárnap - [00:36]

A McLaren nem szerezhet pontot a Hungaroringen

Alonsót a 6. rajtkockába száműzték A5
A Magyar Nagydíj sportfelügyelői öt órás tanácskozás után úgy döntöttek, nem fogadják el a McLaren beszámolóját a szombati időmérő edzésen történt felfordulással kapcsolatban, ezért mind a csapatra, mind a versenyzőre büntetést szabtak ki. A McLaren fellebbezett.
 Alonsót megfosztották a pole-tól<br> - nagyítható
Alonsót megfosztották a pole-tól
- nagyítható
A Magyar Nagydíj sportfelügyelői öt órás vajúdás után végre megszülték a döntést, melynek értelmében Fernando Alonsót öt hellyel hátrébb sorolták a rajtrácson, a McLarent pedig előre megfosztották a Hungaroringen esetlegesen szerzett konstruktőri pontjaitól.

A szombati időmérő edzés után felmerült a gyanú, hogy Alonso a döntő etapban, a második boxkiállását követően szándékosan késve indult el, mert nem akarta, hogy csapattársa, Lewis Hamilton időben meg tudja kezdeni az utolsó mért körét.

A McLaren két versenyzője között nyílt nézeteltérés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy ki volt a hibás, a csapatfőnök Ron Dennis azonban megpróbálta tisztázni a történteket, mondván: Alonso pontosan akkor indult, amikor a mérnöke erre utasította, csak a nyalókás ember adta meg túl korán a jelet.

A sportfelügyelők 18:30-ra beidézték a McLaren képviselőit, köztük a két versenyzőt is, de 23:35-ig tartott, amíg kiadták a határozatot az ügyben. A videófelvételek és a csapat rádiókommunikációjának alapos tanulmányozása után úgy határoztak, nem fogadják el az istálló beszámolóját a történtekről.

"A csapat és két versenyzője között lezajlott rádiókommunikáció azt bizonyítja, hogy Hamiltonnal 14:56.44-kor közölték: 'boxkiállás ebben a körben', valamint arra utasították, hogy 'keményen nyomd a gázt a boxba befelé', 32 másodperccel később mégis rászóltak, hogy 'kicsit vegyél vissza a tempóból, veszíts néhány másodpercet a kör végéig, mert Fernando előtted áll ki a boxba'" - szólt a sportfelügyelők közleménye.

"14:57.34-kor, mindössze 18 másodperccel később Alonsóval közölték, hogy '20 másodpercig bent fogunk tartani.'"

"14:57.46-kor Alonso autója megérkezett a boxban kijelölt helyére, ahol kicserélték a kerekeit, és 6 másodperccel később el is készültek a munkával. Az autó ezután 14:57.52-től 14:58.12-ig helyben maradt, amikor is felemelték a 'nyalókaként' ismert eszközt, hogy jelezzék: a versenyző szabadon távozhat."

Alonso még ezután is bő 10 másodpercig egy helyben állt, amit a sportfelügyelőknek nem tudott kellő alapossággal megindokolni.

"A kérdésre, hogy miért várt 10 másodpercig az indulással, miután már megkapta rá az engedélyt, Alonso azt felelte, hogy arról érdeklődött, a megfelelő gumikat tették-e fel az autójára" - írták. - "Amikor megkérdezték, hogy ez a párbeszéd miért nem abban a 20 másodpercben zajlott le, amíg az autóján dolgoztak, azt állította, hogy akkor nem tudott kommunikálni a rádión, mert azon éppen visszaszámláltak neki."

"A pálya térképével kapcsolatos információk tanúsága szerint amikor Alonsóval közölték, hogy 20 másodpercig kell vesztegelnie a boxban, mindössze négy autó tartózkodott a pályán: a sajátja, valamint Fisichelláé, Hamiltoné és Räikkönené. Räikkönenét leszámítva valamennyi úgy hajtott be a boxba, hogy Alonsót nem kellett volna 20 másodpercig bent tartani, ha kényelmes helyet akartak biztosítani számára a forgalomban."

"A magyarázat, amit Alonso adott arra, hogy a 20 másodperc letelte után miért maradt állva további 10 másodpercig, nem elfogadható. A sportfelügyelők úgy ítélték, hogy Alonso szükségtelenül akadályozott egy másik versenyzőt, Hamiltont, ezért öt rajthelyes büntetést szabtak ki rá."

A McLaren azt állította, rutinszerűen ad előzetes becslést a versenyzőknek, hogy várhatóan mennyi ideig fog tartani a boxkiállásuk, a háromtagú testület azonban ezt az indoklást is elutasította.

"Az eljárás, amit a csapat alkalmazott az időmérő utolsó perceiben, sértette a küzdelem tisztaságát és általában az autósport érdekeit is" - írták. - "Ezért az a büntetés jár, hogy az istállót utólag megfosztják mindazoktól a konstruktőri pontoktól, melyeket a 2007-es Magyar Nagydíjon esetleg szerez."

A McLaren azonnal fellebbezett a pontlevonás ellen, Alonsónak azonban mindenképpen a 6. helyről kell rajtolnia vasárnap. A csapat ügyét a Fellebbviteli Bíróság következő ülésén tárgyalják meg.

A döntés értelmében Nick Heidfeld örökölte a 2., Kimi Räikkönen pedig a 3. rajtkockát, míg a pole pozíció Hamiltoné lett.

Fotó: Mercedes

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Egy szavazaton múlt, hogy a Mercedes nem vonult ki
A Ferrariban látná Alonsót Nadal
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Dennis a FOTA miatt kíséri el a McLarent a futamokra
Idén a McLaren és a Toyota költheti a legtöbbet
Symonds nem tudja, miért volt lassú az új Renault
De la Rosa érzi, közel jár a visszavonuláshoz
Túl lassú az új Renault?
Dennis Räikkönenről, Alonsóról és Montoyáról
Alonso: A tavalyi győzelmek üzenet a többieknek
Alonso: Unalmassá válhatnak a pénteki edzések
Alonso Tour de France-osokkal edzett
Whitmarsh először visszautasította a McLarent
Hamiltonnak óriási kihívás az idényre való felkészülés
De la Rosa: Nem romlanak majd a köridők
Alonso egyetlen célja a vb-cím az új Renault-val
Michael: A BMW és a McLaren áll a legjobban a KERS-sel
2010-ben érkezik az új Ducati Hyperstrada
Ecclestone nagydíjat szeretne Algarvéban?
Egy szavazaton múlt, hogy a Mercedes nem vonult ki
Jövőre érkezik a hibrid Touareg
Mégsem lesz tiltott a tesztelés az idény közben?
Lebukott az új Renault Scenic
A Renault-é lehet a Volvo
V6-os benzinest kaphat a Lexus LS
Fapados városi minit tervez a Hyundai?
Kémfotókon a hibrid 7-es BMW
Eurokonform - Subaru Forester Boxer Diesel teszt
Ráfizetéssel árulja autóit a Tesla
A Lotusnál tesztelik a kínai Chery kupét
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot
Március 1-én gördül pályára az új Force India VJM02
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Renault "valószínűleg" beveti a KERS-t az idénynyitón
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Az FIA részletesen kielemezte az éremrendszert
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

ccorsa [2007-08-05. 21:50]
Tényleg vacak pálya. Akárki is nyer.
f1andris [2007-08-05. 16:44]
http://www.f1gp.extra.hu - Minden ami Forma 1
imperium [2007-08-05. 15:54]
meiner meinung! Arról nem is beszélve, hogy üldözési mániában szenvedsz
imperium [2007-08-05. 15:53]
meiner meinung! Hogy te mekkora egy sötét *** vagy, bár ez senit nem lep meg...most komolyan
meiner meinung [2007-08-05. 15:51]
minden pálya ***,ahol nem a Ferka nyer?
imperium [2007-08-05. 15:50]
Bogyi007! Na jó 20 évenként egyszer esik az eső, de anélkül??? Lehet locsolni kéne a pályát:-)))
Bogyi007 [2007-08-05. 15:49]
Tavaly is ezt mondtad? :D
imperium [2007-08-05. 15:48]
Dodega! Valszeg őket találják meg, anno erja asszonyt is nézegethettük....az legyne a legnagyobb problémánk:-)
Dodega [2007-08-05. 15:47]
1.nem húztam fel magam ezen,de senki másnak a rokonságát nem mutogatják annyit mint neki...A nürburg kivételével mindig 500szor meg kell néznünk őket.
imperium [2007-08-05. 15:47]
most nyugodtan kövezzetek meg,de a hungaroring egy *** pálya, tudom, hogy amienk meg stb,de nem kis lobbi kell ahhoz,hogy ez még bennt legyen a versenynaptárban...:-(
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 98
2. F. Massa 97
3. K. Räikkönen   75
4. R. Kubica 75
5. F. Alonso 61
Konstruktőri
1. Ferrari 172
2. McLaren 151
3. BMW Sauber 135
4. Renault 80
5. Toyota 56
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  



Terol ismét a dobogón végzett, Smith negyedik lett
Hivatalos: Crtuchlow megegyezett a Tech3 Yamahával
Spies: "A sportunk ismét egy nagyszerű emberrel és egyben versenyzővel lett szegényebb"
Simón ismét dobogón végzett, Di Meglio kiesett
Mindkét gyári yamahás a dobogón végzett, Pedrosa mögött
PARTNEREK

További partnereink

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS