|
 |
Ralf a Force Indiánál tesztel - nagyítható |
|
|
Az egykori Jordan három éven belül harmadszor cserélt gazdát az ősszel, de az alapító szerint most végre eltökélt tulajdonos kezébe került az istálló.
Eddie Jordan 2004-ben adta el csapatát Alex Shnaider orosz üzletembernek, aki átnevezte azt Midlandnek, majd másfél szezon után túladott rajta a Spyker javára.
A holland sportautó-műhely azonban pénzügyi nehézségei miatt szintén megvált a gárdától, amit Michiel Mol és Vijay Mallya vásárolt meg, és keresztelt át Force Indiává. Az indiai milliárdos azóta a csapat költségvetését és személyzetét is megerősítette, ami tetszik Jordannek.
"Vijay vissza akarja hozni a Jordan fénykorát, ami kiváló hír" - fogalmazott az alapító az F1 Racingnek írt jegyzetében. - "Immár neki dolgozik a Jordan legjobb eredményét elérő műszaki gárda, és 100 millió dolláros büdzsét hagyott jóvá. Mi annak idején kevesebből éltünk, de Vijay nem lesz szégyenlős a pénzköltésben."
A Jordan 1999-ben érte el a legjobb eredményét, amikor Heinz-Harald Frentzen két futamgyőzelmet aratott, és a csapat bronzérmes lett a konstruktőrök bajnokságában a Ferrari és a McLaren mögött. Az akkori sikerekben főszerepet játszó Mike Gascoyne tavaly tért vissza a Spykerhez, és most Mark Smith-et és Ian Hallt is a Force Indiához csábította egykori kollégái közül.
A gárda egyik versenyzője Adrian Sutil lesz 2008-ban, a másik hely még kiadó, és Jordan arra bíztatja Mallyát, hogy rutinos pilótát szerződtessen.
"A Jordan 1997-es csapata - Giancarlo Fisichella és Ralf Schumacher - szívesen teszteltek a gárdánál, ami jól példázza pozitív személyiségüket. Az istállónak a fiatalság és a tapasztalat egyensúlyára van szüksége. A Force Indiának már van egy fiatal, sikerre éhes versenyzője, szóval mire várnak? Egyet tudok: ha kiélezett hajrában pontszerző helyen kell célba hozni az autót, Ralf vagy Giancarlo gond nélkül képesek rá" - írta Jordan.
A veterán csapatfőnök ugyanakkor pesszimista Ralf Schumacher további karrierjét illetően, a német ugyanis nem akar a Force Indiához szerződni, így - tervei szerint egy évig - kimarad a mezőnyből.
"Nem vagyok biztos, hogy ez működni fog - túl soka fiatal tehetség, így lehet, hogy zárt ajtókban fog ütközni, amikor vissza akar térni. Ralf briliáns teljesítményt nyújtott a Jordannél és a Williamsnél, de a Toyota valószínűleg túlfizette őt, a gyengécske autó pedig elvette az önbizalmát" - vélekedett Jordan.
Fotó: Force India
|