|
 |
A szurkolótáborok jól megférnek egymás mellett |
|
|
Szurkolókat kérdeztünk a Magyar Nagydíj utolsó két napján a Hungaroringen szerzett tapasztalataikról. Célunk az volt, hogy megtudjuk: jól érzik-e magukat a magyar és külföldi vendégek a versenypályán, megfelelnek-e nekik a szolgáltatások, amelyek benne foglaltatnak a jegyárban.
"Maximálisan elégedettek vagyunk" - válaszolta Judit és Imre a Forma-1 harmadik szabadedzésére várakozva az idén új helyre telepített Club tribünön. - "Tavaly állóhelyen voltunk, idén váltottunk a tribünre, megfelelőnek érezzük a kétféle jegy ár-érték arányát. A büfék árai viszont húzósak, 400 forint egy fél literes ásványvízért kicsit sok" - válaszolták, majd kiemelték, hogy az egyetlen bosszúságot a közlekedés okozta.
"A beléptetéssel gond volt" - utalt Judit a 6-os kapunál pénteken tapasztalt elutasításra. A hétvége nyitónapján az előzetes tájékoztatás ellenére a Club tribünre tartók nem léphettek be a kijelölt kapun, szombaton viszont már használhatták a magyarok is a bejáratot.
Kevésbé tűnt toleránsnak a baráti társasággal érkező János, aki "elég gyengének" minősítette a Hungaroring nézők által is használható infrastruktúráját.
"Nem vagyok teljesen elégedett. Négy éve járok ide, azóta nem igazán látok fejlődést. A WC-k állapota például borzalmas, már 50 éve is tűrhetetlenek lettek volna" - válaszolta a szurkoló, majd hozzátette: szerinte több és jobb minőségű gyalogútra lenne szükség a pályán belül.
"Amikor először jártunk a Hungaroringen, még nem volt itt semmi" - nézett körbe a célegyenes bejáratánál a dedikált Prost Grand Prix szerelésbe öltözött Albert. - "Pozitívan kell hozzáállni a dologhoz, a pálya folyamatosan épül, szépül. 1993-ban még csak a kapun kívül lehetett parkolni. Néhány éve fizetni kellett a WC-ért, manapság már díjtalan és kulturált is, ezzel nincs gond" - mondta.
Albert édesapjával, Andrással igen rutinos versenylátogató, a Magyar Nagydíjon 16. alkalommal voltak jelen, ráadásul az évek folyamán a pálya legkülönbözőbb pontjairól tekintették meg a futamokat.
"Tavaly a Silver 1 tribün melletti hely komfortosabb volt, mert közelebb meg tudtunk állni az ingyenes parkolóban" - magyarázta András. - "Idén a tájékoztatás nem az igazi, nem engedtek be a kapun, viszont örülünk, hogy az F1 Village közel van" - mondta.
András 1981-ben ellátogatott az akkor még létező Österreichringre is, s elmondása szerint két évtizeddel ezelőtt teljesen más világ uralkodott a Forma-1-ben. "Be lehetett menni a boxutcába, saját kézzel megérinthető volt a győztes kupája, aláírásokat kaphattak a nézők. Nem is gondoltam akkor, hogy ez lehetséges" - emlékezett vissza.
"Ezúttal nem voltunk a boxlátogatáson, nem nagyon tudnak a csapatok újat mutatni" - mondta. Viszont a labdarúgás és az autósport szeretete miatt számukra nem maradhatott ki a szerdai jótékonysági mérkőzés a Nazionale Piloti és a Hungarian All Stars között az Üllői úti stadionban. A meccs kapcsán fény derült a jegyvásárlás során szerzett tapasztalatokra is.
"Amikor a meccsre vettük a jegyet, a hölgy felénk fordította a monitort és megkérdezte, hogy hova szeretnénk ülni. Ez a forma-1-es belépőkkel nem lehetséges" - mutatott rá András. A sportszerető család elmondása szerint egyéb hazai autóversenyre nem igazán járnak, kimaradt számukra a World Series by Renault is, de jövőre az F-1 mellett még egy futam felkeltette az érdeklődésüket: "A MotoGP nagy szerelmünk, jövőre elmennénk a Balatonringre megnézni a versenyt" - mondták.
Vendégek mondták
|
 |
Pénteken még foghíjasak voltak a lelátók - de sok lengyel jött |
|
|
Idén, elsősorban Robert Kubica sikerein felbuzdulva rekordszámú lengyel szurkoló látogatott el a Hungaroringre, hogy a Magyar Nagydíjat a BMW Sauber versenyzője is szinte hazai pályájának érezhesse. Számunkra jó hír viszont, hogy a vendégek nem csupán Kubica szereplésétől függően jönnek el a versenyre.
"1991 óta járunk ide, és nagyon jól érezzük magunkat. Sok évvel ezelőtt talán csak mi jöttünk Lengyelországból, most pedig már sokkal többen vagyunk itt" - mondta egy - természetesen - Kubica-pólót és nemzeti színeket viselő szurkoló vasárnap délelőtt a célegyenes bejáratánál.
"A pálya alapvetően rendben van, de az állóhely nem olyan jó, mint amilyennek lennie kellene" - nyilatkozta a drukker. - "Úgy gondoljuk, néhány fát ki kellene vágni, hogy többet láthassunk a pályából. Jövőre valószínűleg inkább valamelyik Silver tribünt választjuk."
A problémáktól függetlenül nem kell attól tartani, hogy a visszatérő lengyel vendégek elpártolnának a magyar versenypályától. " Ausztriában összesen egy alkalommal voltunk a versenyen, még 1997-ben. Egyébként mindig a Hungaroringre jövünk. Nagyon közel, mindössze 400 kilométerre élünk a pályától, így nem kell sokat utaznunk."
A pénzügyek terén meglehetősen visszafogottan nyilatkozott a lengyel szurkoló, aki egyébként a többfős társaságban meglepetésre egyedüliként beszélt angolul. "Mogyoród szomszédságában, egy kempingben lakunk. Az árak összességében elfogadhatók, de a kezdetben sokkal jobb volt a helyzet" - vélte.
Egy osztrák fiatal az anyagiak kapcsán egyszerűen "drágának" minősítette a Magyar Nagydíjat, de szavai alapján úgy tűnt, elégedett azzal, amit a belépő áráért kap. "Igen, boldogok vagyunk itt, a Hungaroringen. A (Club tribün melletti) Silver 4-ről nézzük a versenyt, nagyszerű a rálátásunk a pályára, és a szolgáltatások is megfelelők" - mondta a Red Bull-rajongó Marcus, aki hazája egykori versenyeire nem jutott el. "Még soha nem látogattam el más országok pályáira, csak Magyarországra."
Közösséget formál a Magyar Nagydíj
|
 |
A verseny napján már nem lehetett panasz a nézőszámra |
|
|
Már a pénteki edzésekre is az átlagosnál több néző látogatott ki, a lelátók atmoszférája viszont eleinte visszafogott volt. A megkérdezettek zöme a hangulat kapcsán meglepetésünkre azonnal megjegyezte, hogy a forma-1-es szurkolókra nem jellemző a huliganizmus - sőt, az ellentétes táborok közötti ugratás általában kifejezetten jó mulatság.
A rajongók elmondása szerint az esztendők folyamán gyakran alakulnak ki ismeretségek, baráti társaságok az állóhelyeken, és a tribünökön egyaránt, akik a következő években igyekeznek egyre szorosabbá fűzni a kapcsolatokat, akár különböző nemzetiségű érdeklődők között is.
A Club tribünön többen felvetették, hogy az egyre kiterjedtebbé váló csoportok az ülőhelyek tekintetében is kerüljenek közös helyre, de elmondták: a szervezés és a magas árak miatt nehezen megoldható a jegyek csoportos vásárlása. Pedig igény lenne rá.
Fotó: Renault, Ferrari, Farkas Péter
|