2008. augusztus 12., kedd - [12:59]

A McLaren váltogatni fogja a versenycsapatát

A nyári szünet hiánya miatt A5
Ron Dennis elárulta, hogy a McLaren 2009-ben cserélgetni fogja a versenyre utazó szerelőket és mérnököket, enélkül ugyanis elviselhetetlen lenne számukra nyári szünet hiánya.
 Jönnek a párhuzamos szerelőgárdák?<br> - nagyítható
Jönnek a párhuzamos szerelőgárdák?
- nagyítható
Az istállók közül elsőként a McLaren megerősítette, hogy rotációs rendszert vezet be a versenyre utazó mérnökök és szerelők számára a 2009-es szezonban.

A csapatok körében nagy felzúdulást keltett, hogy Forma-1 a jövő évi versenynaptárából kimaradt a háromhetes augusztusi vakáció, miközben a futamok száma 19-re nőtt.

"Nagyon nehéz egy olyan versenycsapatot fenntartani, amely nem mehet szabadságra tulajdonképpen február és november között" - panaszkodott még júliusban Ross Brawn, a Honda csapatfőnöke.

McLaren-es kollégája, Ron Dennis szerint kizárólag egyetlen módon lehet áthidalni a problémát: a versenycsapat cserélgetésével, méghozzá nemcsak a kritikus nyári hónapokban.

"Ezt csak az emberek rotációjával tudjuk megoldani. Úgy gondoljuk, hogy az egész szezonban ezt a gyakorlatot fogjuk követni" - idézi a McLaren első emberét a CNN.

"Nem fognak tudni elegendő időt tölteni a családjukkal, míg most legalább van egy hetük, amikor nem az irodában vagy a műhelyben kell lennük. Amikor a versenynaptárat vizsgáljuk, (a nyári szünet) a legfontosabb az alkalmazottak motivációja és boldoggá tétele szempontjából, márpedig a jövő évi egyáltalán nem kedvez nekik."

Fotó: Daimler

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Dennis a FOTA miatt kíséri el a McLarent a futamokra
Idén a McLaren és a Toyota költheti a legtöbbet
De la Rosa érzi, közel jár a visszavonuláshoz
Whitmarsh először visszautasította a McLarent
Hamiltonnak óriási kihívás az idényre való felkészülés
A válság nem fenyegeti az épülő pályákat
De la Rosa: Nem romlanak majd a köridők
Michael: A BMW és a McLaren áll a legjobban a KERS-sel
De la Rosa gyors volt az új McLarennel
Dennis: Hamilton tudott a terveimről
A Ferrari elnöke méltatja a leköszönő Dennist
A McLarennél nem értik az "ellentmondásos" motorszabályt
A McLaren is előrukkolt az új MP4-24-gyel - képekkel
Dennis távozik a McLaren csapatfőnöki posztjáról
Kovalainen idén kedvezőbb stratégiát akar a McLarentől
A vb-siker nem hátráltatta a McLaren felkészülését
Hamilton felszabadultan készül a címvédésre
Kémfotókon a hibrid 7-es BMW
Ráfizetéssel árulja autóit a Tesla
A Lotusnál tesztelik a kínai Chery kupét
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot
Március 1-én gördül pályára az új Force India VJM02
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Renault "valószínűleg" beveti a KERS-t az idénynyitón
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Az FIA részletesen kielemezte az éremrendszert
Rosberg dühös, mert a KERS miatt kell koplalnia
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
A Porsche eladásai is csökkentek
5,9 milliárd dolláros negyedéves veszteség a Fordnál
Nyilvánosságra hozzák az autók verseny előtti tömegét?
Lencsevégre kapták a frissített Renault Cliót
Genfben debütál az Audi TT RS
Első kémfotók az új McLaren sportkocsiról
Monaco lett a világ sportcsodája
A Ferrariban látná Alonsót Nadal
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

ale27 [2008-08-14. 09:49]
1999 : Ferrari csapat-VB !
:AMF: [2008-08-13. 17:21]
ale27: egész jól haladnak vele. már 9-nél (konstruktőri) tartanak...
Bim [2008-08-13. 16:15]
21.
ale27 [2008-08-13. 13:13]
kaktusz --> Áááá, a mekisek azt másolják, hogyan lehet 20 évet eltölteni VB-győzelem nélkül...............
kaktusz [2008-08-13. 11:41]
EgoScue [2008-08-12. 15:55] "Úgyis ferrari alkatrészekkel dolgoznak nem kell semmit pluszban megtanulniuk" Hááát...nem is tudom. Motor elfüstölés ,kipufogó hiba ,nem fogó fékek.....ez a ferrari. Ezt másolták volna a mekisek ? :D
csb [2008-08-12. 22:35]
nem értem miért nyafiznak...műbalhé...
Lazaf1 [2008-08-12. 21:50]
Bim :))
Apuka [2008-08-12. 18:12]
Kedves brabus sv12. Rosszul esett valami ? :))) Másképp nem nagyon értem hogy lehet felkapni a vizet egy nyílvánvaló poéntól. Engedj ki egy kicsit ... :)
Bim [2008-08-12. 17:52]
Hát ha ferrari alkatrésszel dolgoznának füstölnének mint a fene... többek közt.
brabus sv12 [2008-08-12. 17:01]
Köszi a két értelmes hozzászólást. Inkább maradtatok volna csendben.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 98
2. F. Massa 97
3. K. Räikkönen   75
4. R. Kubica 75
5. F. Alonso 61
Konstruktőri
1. Ferrari 172
2. McLaren 151
3. BMW Sauber 135
4. Renault 80
5. Toyota 56
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  



"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
Spies barátkozik új környezetével és lehetőségeivel
PARTNEREK

További partnereink

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS