|
 |
Vettel nem aggódik a jövő miatt - nagyítható |
|
|
Bár sokan megbotránkoztak a 2009-es autók lehetséges megjelenésén, Sebastian Vettel közölte, egyáltalán nem zavarja, ha nem túl esztétikus versenyautóval kell felállnia a rajtrácsra.
"Már mindenki tudja, hogyan fognak kinézni az autók, de engem tulajdonképpen csak az érdekel, milyen érzetet keltenek majd. Eddig még nem tudtam kipróbálni (az új szabályok szerint épített verziót), így várnunk kell az új autónkra" - mondta Vettel a Crash.net Radiónak.
Mivel a fiatal német az idén jobban teljesítő Toro Rossóval, és nem a Red Bullal aratta Monzában élete első futamgyőzelmét, sokan hibás lépésnek érzik döntését, amely szerint a következő szezont már a Milton Keynes-i alakulattal kezdi. Az érintett viszont nem ért egyet a véleményekkel.
"Nem értékelem visszalépésként. Úgy hiszem, a Red Bullban több lehetőség van, különösen a jövőre nézve. Szerintem ez egyértelműen az a csapat, ahol lennem kell, és nem sajnálom a döntésemet" - tette hozzá.
Vettel elmondta, az új munkakörnyezet megszokása nem megy gyorsan, ám úgy véli, neki és csapatának elég ideje lesz felkészülni a következő szezonra, még akkor is, ha a balesete után lábadozó Mark Webber nem gyógyul fel az új autó bemutatójáig.
"El fog tartani egy ideig, de a héten még tesztelhetünk, aztán majd meglátjuk. Elvileg elég időnk lesz arra, hogy mindent megoldjunk. Persze jövőre megváltozik a tesztek szabályozása, de amilyen gyorsan csak autóba ülhetek, megpróbáljuk elvégezni a dolgunkat. Ha Mark nem fog elég korán készen állni, akkor átveszem a feladatát, de ez szerintem normális dolog" - magyarázta.
A Red Bull-nevelt pilóta átigazolásának helyességét egyre inkább alátámasztja, hogy a Toro Rosso nehézségekkel küzd a pilótaválasztás terén, de ennek oka nem a jelentkezők hiánya, sokkal inkább a költségvetés terén léptek fel problémák.
Vettel idei csapattársa, Sébastien Bourdais szerződését továbbra sem hosszabbította meg az istálló, de menedzsere szerint ez nem feltétlenül azért van, mert a csapatvezetés nem szívesen látná az autóban.
"A Toro Rosso meg szeretné tartani őt" - mondta Nicolas Todt az Auto Hebdónak. - "A gazdasági környezet viszont igen nehéz jelen pillanatban, ezért az események alakulása nem a mi kezünkben van" - tette hozzá.
Az olaszok problémáira az is enged következtetni, hogy Gerhard Berger nemrég eladta tulajdonrészét Dietrich Mateschitz-nek, de Todt szerint ez nem változtat a helyzeten.
"Nem okoz nagy változást. Természetesen a helyzet most nem vált egyszerűbbé, de nem is lett bonyolultabb" - vázolta.
Fotó: Red Bull
|