2008. december 30., kedd - [12:44]

Elavult a kormánykerék, véli Villeneuve

Sem a valódi autóhoz, sem a szimulátorokhoz nem megfelelő A5
Az 1997-es világbajnoki címet megnyerő Jacques Villeneuve mindig is nagy számítógépes játékos hírében állt, de nem a realizmust keresi, hiszen állítása szerint a valóságot úgyis lehetetlen tökéletesen szimulálni. A Williams-nél és a BAR-nál mégis hasznát vette a játékokkal szerzett tapasztalatainak.
 Villeneuve lecserélné a kormánykereket<br> - nagyítható
Villeneuve lecserélné a kormánykereket
- nagyítható
Bár a Forma-1-ben már nem érdekelt, és a NASCAR-ban sem talált magának állandó helyet, Jacques Villeneuve továbbra is a világ autósportjának elitjébe tartozik, s mivel a számítógépek uralmának korszakába született, mindig lelkes játékos volt.

Az Autocourse, és számos, tengerentúlon megjelent könyv szerzője, Gordon Kirby beszélgetett a kanadai pilótával a Magyarországon nem igazán ismert iRacing című szimuláció kipróbálásának apropóján. Az Indy500 és a CART bajnokság 1995-ös, illetve a forma-1-es világbajnokság 1997-es győztesét lenyűgözte ugyan a játék kidolgozottsága, de nem tulajdonít nagy jelentőséget a részletességnek.

"Játékosként engem személy szerint nem érdekel, hogy mennyire valósághűek a pályák, mert az életben is vezetek rajtuk. A valóság és a játék két különböző élmény" - mondta Villeneuve. - "Végtére is, kit érdekel, mennyire igazi, amíg az ember jó online versenyeket fut a többiekkel?"

A kanadai pilóta szerint a játékok, szimulátorok alapvető problémája az erőhatások hiánya, ráadásul a helyzet még rosszabbá válik, ha a fejlesztők megpróbálják ellensúlyozni ezt.

"Nem lehet mesterségesen előállítani 3-4 G-t. Ez egyszerűen lehetetlen. Egyes szimulátorok hevesen mozgatják a versenyző (virtuális) fejét, ami nem jó, mert az életben az ember feje előre mozdul egy kissé, így közelebb kerül a műszerfalhoz és ezt fizikailag is érezni lehet."

A megszokottól gyakran eltérő véleményt alkotó Villeneuve a szimulátorokhoz használt kormányokról is meglepő véleményt fogalmazott meg.

"Utálom a játékokhoz készült kormányokat, mert a számítógép nem egy versenyautó, hanem egy játék, és úgysem lehet valósághűvé tenni. Képtelenség. Nem lehet milliók elköltése nélkül szimulálni a kormánykereket" - közölte.

Feltalálni a kereket

Az összesen öt F-1-es csapatnál megfordult kanadai úgy látja, a kormány, mint rendszer egy igazi versenyautó irányítására sem a legalkalmasabb eszköz. Szerinte a kézi vezérlésű kontrollerek sokkal megfelelőbbek lennének.

"A kormánykereket száz évvel ezelőtt találták fel, amikor még nem létezett szervó, és olyasmire volt szükség, amivel ki lehet fejteni a megfelelő erőt. Ez azonban nem az ideális módszer egy autó irányítására, mert mindkét vállát és az egész testét használnia kell hozzá az embernek" - mondta Villeneuve.

"Amikor gyors kanyarokat vesz be az ember, és fizikailag nehéz dolga van, a versenyautó kormánya tulajdonképpen rossz. Sokkal jobbak lennénk kézi vezérlésű kontrollerekkel, mert a csukló és az ujjak precízebbek. Épp ezért nem akarom megvalósítani önmagamat egy kormánnyal akkor sem, amikor éppen játszom" - elemezte.

Bizonyítandó, hogy nem csak üres beszéd a kormányzásról alkotott elmélete, évekkel ezelőtt a BAR-nél foglalkoztak is Villeneuve elképzeléseivel.

"Nem hiszem, hogy megengedett lehetne az F-1-ben, de amikor a BAR-nál dolgoztam, volt egy gokartunk, ami speciális irányítással működött, és tulajdonképpen egész jó volt. Némi titkos munka folyt is rajta" - mesélte a '97-es világbajnok.

Ahogy a pályák, úgy az autók terén sem vár el tökéletes kidolgozottságot a Montrealban élő versenyző, de fontosnak tartja, hogy a változó beállításokra megfelelő választ adjon a virtuális autó.

"Tulajdonképpen lényegtelen, hogy az autó maga 100 százalékig valóságos-e összevetve az igazival. Csak az számít, hogy mi történik, amikor megváltoztatjuk a beállításokat. Még akkor is, ha ez nem igazi reakció, de van hatása és lehet tanulni belőle. Ez a jó a szimulátorokban" - vélte.

"Igazából nincs is szükség az igazi autó 100 százalékos mására, mert ha van egy tökéletes versenybeállításunk, kizárt, hogy vezethető legyen egy számítógépen. Kizárt. Vezethetetlen lenne, mert csak a szemeinket lehetne használni és van némi késés is."

Az 1997-es forma-1-es szezon nem csupán Villeneuve és Michael Schumacher kiélezett csatája, hanem a Williams-nél kialakult belső feszültség miatt is híressé vált. A kanadai gyakran érezte, hogy a csapatvezetés ellenében kell dolgoznia, de ma is úgy érzi, kifizetődött számára a szembenállás.

"Nincs legjobb autó. Minden pilóta másképp vezet, tehát nincs legjobb beállítás sem. Szerencsére hagyták nekem, hogy saját magam készítsem el a beállításaimat, amikor a Williams-nél voltam. Noha felbosszantotta őket, akkor is úgy csináltam, ahogy jónak láttam. Én vagyok az eddigi utolsó világbajnokuk és az ő ellenükben nyertem, ez pedig igazán felidegesítette őket!"

Az öntörvényű világbajnok úgy látja, az interneten futott versenyek fegyelemre, önmérsékletre tanítanak, amely fontos lehet minden pilóta számára.

"Az online verseny is nagyszerű eszköz, arra kényszerít, hogy nyugodt maradj és türelmes. Tanítja az embert, amikor hülyeségeket csinál és akkor is, ha nem. Erre a célra igazán kiváló" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Villeneuve újra sílécre váltott
Villeneuve a V8 Supercars-ba készül
Hét volt F-1-es versenyző indul a Speedcarban
Villeneuve a Speedcar Series-be szerződött
Villeneuve Kubicának adná a vb-címet
Villeneuve nyitott az F1-es visszatérésre
Villeneuve-ék hiába üldözték az Audit Le Mans-ban
A Peugeot tarolt a Le Mans-i időmérőn
Villeneuve 11 év után újra versenyt nyert
Villeneuve az új Grand Prix Masters-be készül
A DTM tárt karokkal várja Villeneuve-öt
Villeneuve szerint Hamilton tiszteletlen újonc volt
Hamiltonnak nincs több mentsége, int Villeneuve
Megsérült Villeneuve nagybátjya
Megszületett Jonas Villeneuve
Coulthard is a NASCAR-ban folytatná
Villeneuve mérnöke díszdoktor lett
Villeneuve nem kér az F1-ből
Zúgolódás Villeneuve ellen a NASCAR-ban
Villeneuve a NASCAR-ban tesztelhet
Whitmarsh "nagyon örül", hogy ismét bocsánatot kérhetett
Újabb információk a Citroen dízel-hibridjéről
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Nagy [2009-01-05. 09:50]
A nagy szidalmazasok kozben valaki arulja mar el, hol mondta Villnov, hogy a billentyuzet jobb, mint a kormanykerek! Csak mellekesen jegyzem meg, h letezik olyan megoldas is, ahol a szem mozgasaval, vagy gondolatokkal lehet vezerelni a szgepet.
Captain Planet [2009-01-02. 13:33]
Azt sose értettem egyébként, hogy a beállításokhoz miért nem csinálnak sose tutorialt olyan játékokba, ahol ennek jelentősége van. Mondjuk a keréknyomással vagy a fékerő elosztással vagy urambocsá a sway bar stiffness-t variálni még értem, hogy milyen hatással lesz az autó viselkedésére, de speciel egy kerékdőlésnél már fogalmam nincs hogyan fog reagálni. Emellett szerintem egy vezetéstechnikai tutorial se jön rosszul, amilyen mondjuk egy GTR 2-ben van. Mondjuk az elején persze elég triviális, ahogy a kanyarok levágását oktatja, vagy a lassításnál visszaváltást, meg hogy hogyan érdemes kigyorsítani, de a későbbiek már egész hasznosak.
Jarno [2008-12-31. 21:38]
froton: hat ez elmes volt! :)
froton [2008-12-31. 20:21]
Elavult Villeneuve, véli a kormánykerék..:))
alto [2008-12-31. 15:24]
massafan: a 2008-as f1 rfactort még nem próbáltam de az f1gp3 utána ami már lassan 10 éves program lesz kipróbáltam jónéhány uátnajövő és közelébe se ért technikai színvonalat tekintve az fgp3-hoz, szinte mindenhol lebutítást tapasztaltam. nemhiszem hogy kipróbálom a 2008-as f1 rfactort mert már nincs időm iylenekre, de n azt mondom hogy ha jobb is technikailag az f1gp3-nál nem sokkal lehet jobb mert az f1gp3-nál többet már nemigen lehetett finomítani az egy nagyon letalált program volt korát sok évvel megelőzve. + mitn olvashatdo az ultolsó mondatomban azt írom hogy bár csak bill-el járszottam egy jó kormánnyal étsd gázpedállal is biztosan élethűbb és jobb a dolog, csak akkor nekem nem volt normális kormányom, vagy még nem volt oylan kormány és gázpedál ami fel tudott volna nőni illetve harmonizálni tudott volna az f1gp3 techikai színvonálához(val), tehát a dolog elvében egyetértünk.
massafan [2008-12-31. 14:59]
alto, azert ajanlanam nezd meg egyszer a 2008-as f1 rfactort, valoban kivalo a grafika, de az auto fizikajara is nagyon ramentek, itt is minden apro modositas a beallitasokon hatassal van az auto iranyithatosagara, 6 ev alatt sokminden tortent... mielott velemenyt alkotsz vmirol nem artana kiprobalni, kulonben nem fognak komolyan venni, ami a pedalozast illeti, epp ugy a gaz adagolas is megy "pötyögős" , ha feltetelenul belem akarsz kotni, de azert azt erzed hogy ennek semmi koze a pedalozashoz, mert ott benyomhatom csak felig a pedalokat es mas hatast ad mint a pötyögésed...
alto [2008-12-31. 14:46]
massafan: dehogy nincs billentyűzeten finom gáz és fékadagolás, a gázt mondjuk tényleg automatán használtam (kipörgésgátló be) mindig de a féket sose (blokkolásgátló ki), pici apró "pötyögős" fékezésekkel kiválóan meg lehetett állítani az autót blokkolás nélkül az f1gp3-ban, de aláírom más játékban viszont nem, ez is az f1gp3 páratlan profizmusát bizonyítja.
alto [2008-12-31. 14:42]
én kb. 6 éve már nem játszottam semmilyen szimulátorral, azelőtt megszállottja voltama dolognak. Szerintem az F1gp3-nál nins job bés nem is készül jobb azaz élethűbb szimulátor. Az összes utána jövő verzió és más fejlesztő által kitalálj játék a grafikára ment rá az kiváló lett de az irányíthatóság és a élethűség jelentősen romlott, visszabutított lett. az F1gp3-at és előtte az f1gp2-őt szinte hajszál pontosan és finomsággal lehetett irányítania pályán és kisebb beállításmódosítás és jól érezhető volt az autó viselkedésén. Én azt billentyűzettel játszottam, de én is hülyeségnek tartom a kormánytól jobb élethűbb élményt adó egyéb kütyüirányítókat.
Jarno [2008-12-31. 14:41]
kimi124: En ezzel nem is kivanok vitatkozni, mert nem jatszom tul sokat. Arra kivantam csak celozni, hogy amennyiben ez egy vilagraszolo kretenseg lenne, akkor lehetm, hogy a BAR annak idejen el sem gondolkodik egy gokarton. Tovabba miutan Villeneuve egy (szerintem) zsenialis pilota, aki nagy jatekos is, igy csak van annyi fogalma arrol, hogy mit beszel. Az osszehasonlitast tenyleg megneznem: JV klavi, barki mas kormany. Nekem biztosan erdekes lenne.
tikshow [2008-12-30. 23:48]
Devik: na azért kiváncsi lennék, hogy egy heel-toe -t hogyan abszolválsz joystickon :)
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS