|
 |
Nem a Prodrive és Richards menti meg a Hondát - nagyítható |
|
|
Miután a Honda bejelentette azonnali kiszállását a Forma-1-ből, szinte azonnal felmerült David Richards és a Prodrive neve, mint lehetséges megmentő. A brit szakember azóta kuvaiti befektetőivel is tárgyalt a lehetséges beszállásról, végül azonban elállt a tervtől - értesült az autosport.com.
"Csak annyit mondhatok, egyértelművé tettem, hogy kizárólag olyan feltételek mellett foglalkoznék a visszatérés vagy az érdekeltté válás gondolatával, amelyekkel úgy érezném, versenyképesek lehetnénk - és senki nem számít győzelemre az első forma-1-es évében" - mondta Richards az Autosport International Show-n.
"(A vállalkozás) anyagilag is életképes kell, hogy legyen. Az ember számít arra, hogy be kell fektetnie, de azt is elvárja, hogy az működjön. Személy szerint úgy érzem, hogy a jelenlegi környezet túlságosan bizonytalan" - magyarázta.
Richards elmondása szerint kizárólag üzleti szempontokat figyelembe véve térhet egyszer vissza a Forma-1-be. Úgy véli, az érzelmeknek nincs helye egy ilyen döntésben.
"Másodikak lettünk (2004-ben a BAR-ral) a Ferrari mögött és mindenki azt hiszi, hogy motivál az utolsó lépés megtétele. Ez viszont a legkevésbé sem ösztönöz engem. (A visszatérés) üzleti döntés kérdése. Egy hideg fejjel meghozott üzleti lépés lesz, nem leszek érzelgős, amikor meghozom azt" - tisztázta.
Bár a decemberben elfogadott költségcsökkentő csomag elméletileg vonzóbbá teszi a forma-1-es szereplést a vállalatok számára, Richards úgy látja, hogy a jelenlegi helyzet még mindig nem elfogadható, és csak 2010-re vár átütő fejlődést az anyagiak terén.
"Az elindított költségcsökkentési folyamat még nem hozta meg a teljes eredményt, és nem hiszem, hogy ez 2010 előtt esedékes, amikor a korlátozások mindegyike életbe lép. A csapatok még mindig túlságosan leterheltek, és ez (az állapot) fenntarthatatlan. Következésképpen a belépésre rendelkezésre álló időt figyelembe véve megkérdőjelezem, hogy jelenleg ez-e a helyes döntés" - tette hozzá.
A Prodrive vezére egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint további változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a Forma-1 túlélje a gazdasági válságot, és üzletileg életképes maradjon.
"Szerintem még mindig van néhány ember az F-1-ben, akikben a valóság még mindig nem tudatosult, mármint az, hogy mennyire rossz is a helyzet a világban - az üzleti életben, a kereskedelemben és jelenleg mindenki lehetőségeiben" - vélte.
Az angol vezető szerint a Forma-1 jövője is veszélybe kerülhet, ha nem történik drasztikus szemléletváltás az üzleti ügyek kezelése terén.
"Amennyiben a Forma-1 nem teremt újra kapcsolatot a rajongóbázissal és az utca emberével és nem száll vissza a földre, komolyan aggódom a jövőjéért. Tudom, hogy néhányan a felső vezetésben foglalkoznak ezzel a kérdéssel, és tisztában vannak vele... Egy keserű orvosságra van jelenleg szükség, ezt azonban le kell nyelnünk" - vázolta a helyzetet.
Fotó: Prodrive
|