2009. január 13., kedd - [15:19]

A Mercedes hajlandó motort adni a Honda-utódnak

Elsősorban a Forma-1-en segítenének A5
A Mercedes sportprogramját irányító Norbert Haug közölte: készek motort szállítani a Honda utódcsapatának, amennyiben a megállapodás üzletileg is életképes. A német szerint az időzítés nem a legjobb, de a Forma-1 érdekében találnak megoldást.
A Mercedes V8-asa - nagyítható
A Mercedes V8-asa - nagyítható
A Honda Forma-1-ből való visszalépését követően egyértelművé vált, hogy amennyiben az utódcsapat vevőre talál, mindenképpen új motorszállító után kell néznie.

Ross Brawn kapcsolataira alapozva az elsődleges befutónak a Ferrari tűnt, de az új F60-as bemutatóján Stefano Domenicali gyakorlatilag kizárta a megállapodás lehetőségét.

A sajtóban megjelent spekulációk szerint Brawn és Nick Fry alternatív opciója a Mercedes-Benz lehet, amely a McLarennek nyújtott gyári szintű támogatás mellett idén először a Force India technikai partnere is lesz. A Mercedes sportprogramját irányító Norbert Haug nem zárkózott el az együttműködéstől.

"Ha sikerül egy befektetővel működőképes megoldást találnunk a csapat számára, felkészültek lennénk a megvitatására" - mondta Haug az autosport.com-nak. - "A pénzügyi háttérnek viszont adottnak kell lennie" - tette hozzá.

Haug egyelőre nem tudta megmondani, hogy milyen jellegű együttműködősére lennének kaphatók, de kijelentette, hogy a szándék megvan a segítségnyújtásra.

"Jelen pillanatban és a mostani (pénzügyi) közegben nem tudunk kész tényeket mondani, de a Forma-1 érdekében szeretnénk segíteni. Ross Brawn, Nick Fry és az embereik eddig jó munkát végeztek, ezért ha olyan pozícióba kerülnénk, hogy segíthessünk, biztosan megpróbálnánk így tenni" - magyarázta.

A német szakember ugyanakkor nyomatékosította, hogy csak olyan együttműködés iránt érdeklődnek, ami biztos lábakon áll.

"A financiális kivitelezhetőség nagyon fontos. 100 százalékig golyóállónak kell lennie."

2009-ben az elmúlt két szezonban használt V8-asok maradnak használatban, de a felhasználható egységek száma autónként 8-ra csökken, és a fordulatszám-limit is 18000-re módosul. A változtatások nagy kihívást jelentenek a mérnököknek, hiszen a motorok fejlesztése alapvetően tilos.

"Az időzítés nem ideális" - ismerte el Haug. - "Rengeteg dolgunk van a KERS-sel, az új fordulatszám-korláttal és így tovább. Ez igen nagy feladat. Hosszabb etapokat kell teljesíteni a motorokkal, hogy bebizonyítsuk, készen állnak."

"A Brixworth-ban dolgozó emberek teljes erőbedobással dolgoznak úgy, ahogy korábban soha. Még akkor sem volt ennyi tennivalónk, amikor átálltunk a V8-as motorokra" - közölte Haug.

Fotó: Mercedes

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Whitmarsh "nagyon örül", hogy ismét bocsánatot kérhetett
Whitmarsh úgy véli, a McLaren fejlődött a legtöbbet
Hamilton csak rajongói miatt maradt az F-1-ben
Súlyos büntetés esetén kiszállhat az F-1-ből a Mercedes
Hamilton nagyobb lemaradásra számít Barcelonában
Hamilton nem fogja cserben hagyni a McLarent
McLaren: Az 5. hely megszerzése "fantasztikus" tett
A Mercedes nem száll ki a Forma-1-ből, ígéri Haug
A McLaren bocsánatkérő levelet küldött az FIA-nak
Kovalainen a KERS meghibásodását okolja
Button szerint a McLaren is erős lehet Bahreinben
A Mercedes szívesen szállítaná a szabványos KERS-t
Nem lesz Mercedes jel a Brawn GP-n
A McLaren nem mondott le Vettel megszerzéséről
Hamilton jobb teljesítményt várt magától Kínában
Le akarják járatni a McLarent, véli Whitmarsh
Hamilton úgy érzi, túl gyorsan koptatta a gumikat
Whitmarsh "nagyon örül", hogy ismét bocsánatot kérhetett
Újabb információk a Citroen dízel-hibridjéről
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

tothem [2009-01-14. 18:26]
Ó hogy milyen nemes lelkűek ezek a mercisek! Az egyik veséteket nem akarjátok felajánlani a japóknak?
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Megbukott a sávolyi hitelkérelem
Rossit újabb díjjal jutalmazták hazájában
Bobek Jószef: "Hiszem, hogy a józan ész nyer!"
A Rizla Suzuki leleplezte új festését
Sávoly miatt lemondott Suchman
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS