2009. január 20., kedd - [12:46]

Alonso egyetlen célja a vb-cím az új Renault-val

Egyenlő bánásmódban reménykedik Piquet A5
Fernando Alonso kijelentette, jóval optimistábban és magabiztosabban készül az új szezonra, mint tavaly, így legfőbb célja a világbajnoki cím elhódítása lesz. Csapattársa, Nelsinho Piquet mindazonáltal abban bízik, a Renault-nál egyenlően fogják kezelni spanyol kollégájával.
 Galériánk megtekintéséhez kattintson<br> a képre!
Galériánk megtekintéséhez kattintson
a képre!
Miután 2008-ban visszatért a Renault-hoz, Fernando Alonsónak hullámvasútszerűen alakult az idénye egykori sikerei helyszínén, hiszen míg az évad elején a pontszerzésért is keményen meg kellett küzdenie, a szezon záró szakaszában két futamgyőzelmet is aratott.

A kétszeres világbajnok elárulta, jelenleg sokkal kellemesebben érzi magát a tavalyi év ezen szakaszához képest, mert úgy véli, a szabályok radikális változásai felboríthatják az elmúlt évek hierarchiáját.

"Sokkal elégedettebb és optimistább vagyok idén, mert úgy vélem, a szabályváltoztatások minden csapatnak nagy lehetőséget jelentenek, ha jó munkát végzünk a világbajnoki küzdelemben."

"Tavaly még az egységesített elektronikával, a kipörgésgátló betiltásával, és a többi ilyen dologgal is tudtuk, hogy akik 2007-ben a világbajnokságért harcoltak, azok 2008-ban is elég jók lesznek, mert az évek során megmaradt az előnyük" - mondta Alonso a Renault R29 bemutatóján.

"Jelenleg Flavio, én és az egész csapat igazán optimista, és úgy érzem, csupán egy célunk lehet erre a 2009-es világbajnokságra, méghozzá az egyéni és a konstruktőri vb megnyerése. Mindkét címet célba vettük."

"Mindenki erre koncentrál és a szélcsatornából, valamint a próbapadról származó eredmények alapján az eddigieknél is optimistábbak lehetünk. Az eredmények jobbak, mint amiket korábban jósoltunk, így mindenki egész motivált. Azonban sohasem lehet tudni. Össze kell állnia néhány tényezőnek, hogy az ember világbajnok legyen az év végén, de remélem, az első versenyen legalább a dobogóért harcban leszünk" - tette hozzá.

A kétszeres világbajnok abból is erőt merít, hogy a többi istálló eddigi bemutatóin semmi olyan meghökkentő megoldást nem látott, ami miatt összeráncolta volna homlokát. A spanyol szerint a Renault a helyes ösvényen jár.

"Biztos vagyok benne, hogy az új autók leleplezésekor sokkal részletesebben megvizsgáljuk a modelleket, mint az elmúlt években. Mindig, amikor új autót látunk, megpróbáljuk megnézni, hátha van benne valami teljesen különböző, vagy valamiféle új filozófia a 2009-es szabályok alkotta kereteken belül."

"Eddig azonban semmi különlegeset nem láttunk, és biztos vagyok benne, hogy mások is így vannak ezzel. Semelyik autón sincs olyan elem, amely a többin nincs, tehát lehet, hogy jó bajnokság lesz. Egész nyílt a helyzet, és lehetséges, hogy több mint két csapat fog versenyeket nyerni" - vélekedett.

Piquet szerint a csapatnak biztosítania kell az egyenlőséget

A spanyol világbajnok csapattársa, a második idényére készülő Nelsinho Piquet úgy érzi, hogy az első tanuló év után itt az ideje annak, hogy az istállónál immáron jobban odafigyeljenek rá, és ugyanúgy bánjanak vele, mint kollégájával.

"(Az első évben) nyilvánvalóan olyan csapattársam volt, aki nagyon erősnek bizonyult, így nagyon keményen kellett nyomnom, de legalább láttam, hogy meddig, és amikor gyorsabb voltam, akkor jó pozícióba is kerültem" - mondta a brazil Algarvéban.

"Úgy vélem, a második évben nehezebb lesz a helyzet, mert most olyan pontra kerültünk, hogy a csapatnak mindkét pilótának azonos esélyeket kell biztosítania ebben a tesztelési rendszerben, amikor csak egy autóval és korlátozott napokon gyakorolhatunk, ez tehát trükkös lesz. Mert hiszen hogyan döntjük el, hogy melyik nap melyik versenyző vezethet?"

"Remélem, képesek leszünk mindkét pilótának ugyanannyi tesztelési lehetőséget biztosítani. És ugye itt van még a stratégia, valamint az ehhez hasonló dolgok. A tavalyi volt az első évem, amelyben csak tanultam, és nyilvánvalóan Fernando volt kiemeltebb szerepben, mert jobb esélye volt a győzelemre, és hogy előrébb kerüljön."

"Most azonban úgy érzem, a csapatnak mindkét oldalt meg kell játszania, és meg kell próbálnia teljesen ugyanolyan feltételeket biztosítani a két autó számára. A második év tehát nehezebb lesz" - vélekedett Piquet.

A brazil továbbá kijelentette, hogy Alonsóhoz hasonlóan ő is a világbajnoki címre törne, amennyiben autója ezt lehetővé teszi számára.

"Mindig azt kell kihozni az autóból, amire az képes. Nyilvánvalóan, ha az autó alkalmas rá, hogy megnyerje a világbajnokságot, akkor én is ott akarok lenni vele. Persze optimistának kell lennünk, azonban egyelőre nem tudjuk, hol lesz a kocsink."

"Lehet, hogy Ausztráliába érkezve nekünk lesz az egyik leggyorsabb autónk, ami kiváló lenne, de reálisan tekintve az első hatban leszünk. Ha az autó nyerni is fog, az nagyszerű lesz" - mondta Piquet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Alonso: Sorsdöntő lesz a következő három futam
Briatorénak már elege van a KERS-ből
Alonso majdnem elájult a folyadékhiánytól
Apja védte meg Piquet-t a mérnökök kritikái után
A Renault többet várt a bahreini hétvégétől
Briatore: A FOTA 2010-től betiltaná a KERS-t
Alonso: Akik előttünk vannak, gyorsabbak nálunk
Piquet-t nem nyűgözte le az új diffúzor
Berger szerint visszatért a káosz a Ferrarihoz
Alonso szerint a Renault megrekedhet a fejlődésben
Briatore szerint "kiváló" az idei Renault
A Renault és Kubica is megszabadul a KERS-től Kínában
Alonso "vakon" vágott neki az időmérőnek
A Ferrari állítja, nem szabálytalan autóval nyert vb-ket
Briatore: Button győzelme hiteltelenné teszi az F-1-et
Alonso a rossz köridő dacára is bizakodó
Alonso "nagyon aggódik" a kínai gumiválasztás miatt
Nehéz lemásolni a diffúzort, int Rosberg és Alonso
Piquet cáfolja, hogy elégedetlen a bánásmóddal
Újabb információk a Citroen dízel-hibridjéről
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

kilyukadt a fürdőkád a lefolyónál [2009-01-20. 22:22]
Ez az eltökéltség , ahogy Fernando nyilatkozik egy nagyon nyerni akaro csapatnak és pilotájának a szándékát támasztja alá!
ghuszar [2009-01-20. 20:09]
Jaja. Piké elég gyengén szerepelt, emlékszem az idény vége felé ha esős futam volt, mindig mondtam, hogy figyeljetek piké mindjárt beleáll a falba... és tényleg. Mégha javul is kicsit a megbízhatósága, akkor is csak egy közepes pilóta lehet belőle szerintem...
Laceeka [2009-01-20. 16:10]
na csak már kiváncsiságból ránéztem, 18 futamból 9(!!!!!) futamon kiesett :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D S ebből max 1 műszaki hiba volt, de arra nem emlékszek igazán. Annál inkább arra, hogy állandóan a pálya szélén, vagy a falban fejezte be a versenyt :D:D:D:D:D:D:D:D:D
Laceeka [2009-01-20. 16:07]
ja, nem egyszer, s nem is kétszer fordult elő a szezon folyamán, hogy Alonso az időmérő utsó szakaszában nyomult (mint általában meglepetésre azzal a f.s renaulttal..), s pikké meg örült ha az első etapban le tudta nyomni a force indiákat :D:D S persze már a második részbe nem jutott be....Meg a számtalan idétlen hiba :D:D Szinte minden futamon kiesett, s nem műszaki, hanem vezetői hiba miatt...Ilyen rossz pilótát én még f1ben nem láttam, pedig 15 éve nézem...És megtartották megint. Ez olyan hihetetlen volt számomra, mint Kovalainen szerződése a McLarennel 2009re is....
Kopi3.14 [2009-01-20. 15:49]
az osszes tobbin meg rohadt messze. Mar az edzesen is. Hogy sebessegben kozel all Fernandohoz? mikor`? Amikor felalltak a rajtracsra es nezik a piros lampacskakat?
attka85 [2009-01-20. 15:28]
ja és a GP2-ben Hami vele csatázott a bajnokságért...
attka85 [2009-01-20. 15:27]
Nelsinho egyetlen baja a túlzott lelkesedése, mivel sebességben közel áll Fernandohpz, csak túl sokat hibázik, nade egy újoncról van szó, aki az elig vezethető Renaultban mutatkozott be...Franciában versenyben győzte le Alo-t...és 1-2 gp-n igen közel volt hozzá...
meganers [2009-01-20. 14:42]
Arra én is befizetek hogy piké vb legyen ilyen tehetségek mellett(nem csak alonsora gondolok)... :)
Laceeka [2009-01-20. 13:30]
bwahahahaha piké vb....hát akkor haljak én meg (tehát sose :D ). Pikének legalább 10 körrel könnyebb autóval kell indulni, robotpilótával, és 3szor annyi "nitroval", mint Alonso, s akkor talán van esélye ellene :D:D:D:D:D:D (és abszolút nem vagyok Alonso fan,még mielőtt vki azt hinné...)
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS