|
 |
A renault-sok nem szeretik a KERS-t - nagyítható |
|
|
A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore továbbra sincs kibékülve azzal a koncepcióval, hogy a Forma-1-ben a globális válság kellős közepette kell bevezetniük a súlyos összegeket felemésztő KERS-t.
Az olasz a Renault új modelljének leleplezésekor beszélt aggodalmairól, és Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke után ő is szót ejtett a BMW felelősségéről az ügy kapcsán.
"Úgy gondolom, ez egy szörnyű hiba. Végül is a Renault, a Ferrari és a Mercedes-Benz látja el motorokkal a többi csapatot, pénzt azonban nem keresünk. Ez igen költséges számunkra, de a Forma-1 érdekében megtesszük. Nagyban csökkentettük a motorokkal kapcsolatban felmerülő költségeket, másfelől viszont megnyitottuk az ajtót egy új dolognak" - mondta.
"A fejlesztésekkel együtt nem tudjuk, mennyibe fog kerülni, és azt sem, hogy veszélyes-e vagy sem - úgy tűnik, nincs 100 százalékig az irányításunk alatt. És hogy jelent-e számunkra valami előnyt? Ami biztos, hogy költségeket azt igen."
"Azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert egyetlen csapat eltökélt volt a program iránt. Már tudjuk, hogy 2010-től lehetőség lesz az egységesített KERS használatára, tehát akármennyi pénzt is költünk, az csupán az idei szezonra vonatkozik. Ebben a környezetben teljeséggel szükségtelen, amit csinálunk. És ha a teljesítményről kérdeznek, nos senki sem tudja."
"Ha megkérdeznek, hogy jobb-e KERS-sel vagy anélkül, ez egy nagy kérdőjel. A BMW mindazonáltal végig akarta csinálni, mi pedig követtük. (...) Amit tudunk, hogy rengeteg pénzt költünk a semmire. Ez biztos" - fogalmazott keményen az olasz.
Bob Bell, a csapat technikai igazgatója ráadásul meg van róla győződve, hogy az eszköz számos apró baleset okozója lesz majd az idény során.
"Ez egy ismeretlen terület számunkra. Még nem szoktuk meg, hogy az autókat a magas feszültségre figyelmeztető matricákkal lássuk. Úgy vélem, lesz néhány baleset az idén, ez elkerülhetetlen. És vélhetően olyat is látni fogunk, hogy néhány szerelőt megráz az áram. Reménykedjünk benne, hogy nagyobb baj nem lesz. Mindez a pályabírókra is igaz."
"A sport eddig kiváló munkát végzett a szerelőket, technikusokat, pálya menti dolgozókat érő kockázatok minimalizálásában, de még mindig van némi rizikó. A többszáz volt és a lehetséges többtíz amper akár halálos is lehet. Ez ráadásul egyenáram, tehát ha az ember hozzáér, nem engedi el" - fogalmazott Bell.
A csapatnál uralkodó negatív vélemények ellenére azonban a franciák eltökéltek, hogy lehetőség szerint már az Ausztrál Nagydíjtól fogva működő KERS-sel szálljanak harcba a többiek ellen.
"Az a szándékunk, hogy KERS-sel versenyzünk majd. Ez a fő fejlesztési irányunk, de ha végül a visszájára sül el a dolog, akkor enélkül is tudunk menni" - mondta Bell.
"Jelenleg benne van az autóban, de nem működik. Az egész hardware részt beletettük, azonban még nem dolgozik. Egyszerűen biztosak akarunk lenni, hogy pusztán mechanikai szempontból dolgozik-e" - tette hozzá.
|