2009. január 20., kedd - [18:24]

Räikkönen az eső ellenére elégedett a Ferrari tesztjével

Tesztek, Mugello - 2. nap, kedd A5
Habár a Ferrarit kedden is eső akadályozta az olaszországi Mugellóban, Kimi Räikkönen elégedetten számolt be az új F60-nal kapcsolatos tapasztalatairól.
 Räikkönen elégedett az F60-nal<br> - nagyítható
Räikkönen elégedett az F60-nal
- nagyítható
A Ferrari kedden folytatta az új F60 tesztelését az olaszországi Mugellóban, ahol ma is eső nehezítette a csapat munkáját. Igaz, a riválisok sem jártak jobban, mert a portugáliai Algarvében szintén mostoha volt az időjárás.

A pálya végig nedves volt, Räikkönen azonban így is 1:33.920-ra javította hétfői időeredményét, miután összesen 42 kört tett meg.

"Mindig kellemes érzés először vezetni egy új autót" - idézi a finn versenyzőt a Ferrari hivatalos honlapja. - "A rossz idő miatt sajnos nem tudtuk feszegetni a határokat, de az ilyesmi előfordul. Ennek ellenére pozitívak az első benyomásaim, és, ami különösen fontos, nem találkoztunk semmilyen technikai problémával."

Szerdán és csütörtökön már Felipe Massa veszi át a Ferrari volánját Räikkönentől.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
A Ferrari nem vár csodát a barcelonai fejlesztésektől
Ecclestone szerint Vettelnek a Ferrariban a helye
Räikkönen Vettel mellé költözik
Räikkönent már "nem hozza lázba" egy 6. hely
Massa 7 tizedes javulást vár az új diffúzortól
Räikkönen visszavágott Coulthardnak
Barrichello: A Brawnnál nem lesznek csapatutasítások
Räikkönennek nem maradt több új gumija a Q3-ra
Massa örül, hogy legalább az állása nincs veszélyben
Domenicalit sérti, hogy a Ferrari olaszait kritizálják
Massa: KERS nélkül még lassabb lenne a Ferrari
A Ferrari visszateszi a KERS-et Massa autójába
Berger szerint visszatért a káosz a Ferrarihoz
Domenicali: A Ferrari nem tett le a vb-címről
Coulthard lecserélné Räikkönent a Ferrarinál
Massának idén már "fájdalom" elmenni a futamokra
Lauda: A Ferrarinál káoszhoz vezethet a "spagetti kultúra"
A Ferrari Bahreinben ismét bevetné a KERS-t
Újabb információk a Citroen dízel-hibridjéről
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

race-idő [2009-01-21. 11:20]
végre vmi jó hír
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
Spies barátkozik új környezetével és lehetőségeivel
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS