2009. január 21., szerda - [18:37]

A Ferrarinál Massa ült volán mögé a borús Mugellóban

Tesztek, Mugello - 3. nap, szerda A5
A szakadó eső ugyan enyhült szerdára, a Ferrarinál Kimi Räikkönent váltó Felipe Massa továbbra is csak a nedves aszfalton nyűhette a gárda új F60-as modelljét, amelyre így ismét nem kerültek fel a slick gumik.
 Massának is kijutott az égi áldásból<br> - nagyítható
Massának is kijutott az égi áldásból
- nagyítható
A szerdai időjárás fényében úgy tűnik, hibás lépés volt a Ferrari részéről, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem Algarvéban, hanem Mugellóban gördültek pályára az e heti teszten.

Míg hétfőn és kedden mindkét helyszínen szakadó eső hátráltatta a csapatok munkáját, addig szerdán Algarvéban napsütés, Mugellóban pedig vészjósló felhők, és enyhe eső várta a tesztcsapatokat.

Miután Kimi Räikkönen két napon át nyüstölte a Ferrari F60-at, szerdán a kocsit korábban bejárató Felipe Massa vette át a stafétabotot csapattársától. A brazil folytatta a modell fejlesztési munkáját, a nedves aszfalt miatt a slickeket azonban a harmadik napon sem sikerült feltenni a kocsira.

Massa összesen 104 kört töltött a volánnál, melynek során 1:33.353-as köre bizonyult a leggyorsabbnak. A csütörtöki zárónapon szintén a brazil versenyző veszi uralma alá a mugellói pályát.

Fotó: Ferrari

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
A Ferrari nem vár csodát a barcelonai fejlesztésektől
Ecclestone szerint Vettelnek a Ferrariban a helye
Massa bulival feledte a Brazil GP-t
Räikkönent már "nem hozza lázba" egy 6. hely
Massa 7 tizedes javulást vár az új diffúzortól
Barrichello: A Brawnnál nem lesznek csapatutasítások
Räikkönennek nem maradt több új gumija a Q3-ra
Massa örül, hogy legalább az állása nincs veszélyben
Domenicalit sérti, hogy a Ferrari olaszait kritizálják
Massa: KERS nélkül még lassabb lenne a Ferrari
A Ferrari visszateszi a KERS-et Massa autójába
Berger szerint visszatért a káosz a Ferrarihoz
Domenicali: A Ferrari nem tett le a vb-címről
Coulthard lecserélné Räikkönent a Ferrarinál
Massának idén már "fájdalom" elmenni a futamokra
Lauda: A Ferrarinál káoszhoz vezethet a "spagetti kultúra"
A Ferrari Bahreinben ismét bevetné a KERS-t
Massa a dobogós hely elvesztése miatt szomorkodik
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

gyé333 [2009-01-22. 21:05]
Hát amiatt a Ferkának kéne hogy fájjon a feje, mert az szúrta el...
forever_mclaren [2009-01-22. 09:50]
Télleg csukva van a szeme...lehet az elúszott vbről álmodik...:D
K.M. [2009-01-21. 22:04]
Massa nak csukva van a szeme, mikor pislog, vagy csak én látom rosszul? Nézzétek már meg ti is :)
Laceeka [2009-01-21. 20:22]
szerintem meg a bömös és a renault simán odaérhet..de majd meglátjuk (mármint Alonso a renaulttal :D mivel pikké továbbra is az utsó helyeken fog izzadni a versenyek feléig, amikor is beleáll a kavicságyba, vagy a falba :D:D:D:D:D )
attka85 [2009-01-21. 19:37]
ezen a képen kifejezetten tetszetős a verda!!!-mcla ferrka csata lesz-de szerintem alonso fel fog nézelődni a dobogóra, azon sem az alsó fokokra
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS