2009. január 21., szerda - [19:26]

Hamiltont és Alonsót is megelőzte Buemi Algarvéban

Tesztek, Algarve - 5. nap, szerda A5
Szerdán is a még mindig a tavalyi Toro Rossóval köröző Sébastien Buemi érte el a legjobb köridőt Algarvéban, ahol a címvédő Lewis Hamilton és a renault-s Fernando Alonso is első ízben próbálta ki új autóját.
 Hamilton először próbálhatta ki<br> az MP4-24-et - nagyítható
Hamilton először próbálhatta ki
az MP4-24-et - nagyítható
Rámosolygott a szerencse és egyben a napfény is az Algarvéban tesztelő öt csapatra, így a gárdákat szerdán már semmi nem akadályozta abban, hogy teljes értékű munkát végezzenek 2009-re szánt autóikkal.

Ez alól az egyetlen kivételt a még mindig a tavalyi, ám megnyirbált aerodinamikájú autóval futó Toro Rosso jelentette, akiknek egyetlen biztos versenyzőjük, Sébastien Buemi ezúttal is könnyedén ugrott a lista élére. A svájci 128 kört teljesített, melynek során 1:27.987-es ideje bizonyult a leggyorsabbnak.

A második helyre a kedden alaposan lemaradó Nico Rosberg iratkozott fel, aki a nap folyamán mindenki másnál szorgalmasabban pakolta a kilométereket a Williams-be, és összesen 143 kört tett meg az FW31 volánjánál. A német mindeközben versenyszimulációt is teljesített.

Világbajnoki címe elhódítása óta először ült forma-1-es autóba Lewis Hamilton, aki a korai órákban, amikor a pálya még az elmúlt napok esőzései miatt nedves volt, a korábbiakhoz hasonlóan a tavalyi hátsó szárnnyal kezdte meg a tesztelést.

A britet néhány perccel dél előtt ugyanakkor motorhiba hátráltatta, a csapat tájékoztatása szerint azonban a rendszer átmeneti összeomlását hamar sikerült kijavítaniuk, és a pálya fokozatos javulásával délután már a 2009-es hátsó szárnnyal próbálgatták a beállításokat. Hamilton elégedetten summázta a pályán töltött 81 kört.

"Jó volt visszatérni a munkába a csapathoz, és úgy éreztem, mintha eddig sem lettem volna távol, mert rögtön visszarázódtam a napi rutinba" - mondta Hamilton a teszt után. - "Az első teszt csupán arról szólt, hogy megszokjam az új autót és az új szabályokat, miközben visszajelzéseket adok a mérnököknek - egy gyors köridő elérése nem volt lényeges" - tette hozzá.

"A télen rendkívül elfoglaltak leszünk. Csupán egy napot ültem az autóban, és az elvégzendő munka szokásos listája a hétre máris terjedelmes. Az évadközi tesztek korlátozása miatt, és csupán néhány gyakorlási lehetőséggel a következő két hónapban, ez rendkívül intenzív és kritikus időszak lesz minden csapat életében" - fogalmazott.

A brit mögött a Toyota volánját átvevő Timo Glock végzett, akinek a délelőtti órákban füstfelhőbe burkolózott az autója, rövid időre ráadásul lángra is kapott. A csapat tájékoztatása szerint a problémát egy rakoncátlankodó olajcső okozta, ám délutánra már orvosolták a bajt. Az algarvei tesztet csütörtökön szintén Glock zárja majd.

A tabella legaljára a Renault R29-et először vezető Fernando Alonso került, aki a lehető leghamarabb feltette autójára a slick gumikat, hogy minél több információt gyűjtsön róluk a csapat számára. A 86 kört pályán töltő spanyol holnap folytatja a munkát.

"Még nagyon korai stádiumban vagyunk az új autóval, így továbbra is felfedezünk még dolgokat, és körről körre próbálunk egyre többet megérteni belőlük. Annyi mindent kell tanulnunk ez a rövid idő alatt, és közben maximalizálni kell a pályán töltött időt, így megfelelő volt az a törekvésünk, hogy sok kört teljesítsünk" - mondta a teszt után a spanyol.

    Tesztek - 5. nap Algarve  
    Helyszín: Algarve, Portugália  
    Időpont: 2009. január 21., szerda  
    Pályahossz: 4692 m  
    Időjárás: Száraz  
    Név   Csapat G Köridő Km/ó Eltér Előző Kör  
1.   Sebastien Buemi SWZ Toro Rosso-Ferrari B 1:27.987 191.974 128  
2.   Nico Rosberg GER Williams-Toyota B 1:29.729 188.247 1.742 1.742 143  
3.   Lewis Hamilton GBR McLaren-Mercedes B 1:30.242 187.177 2.255 0.513 81  
4.   Timo Glock GER Toyota B 1:30.878 185.867 2.891 0.636 63  
5.   Fernando Alonso SPA Renault B 1:31.743 184.114 3.756 0.865 84  
  A köridők eloszlása (Tolerancia: 0.0138 mp.)
 
 - Sebastien Buemi -  - Nico Rosberg -  - Lewis Hamilton -  - Timo Glock -  - Fernando Alonso -
1:27.987 - (3.756) - 1:31.743
 
   
B = Bridgestone
 
  Az eredmények nem hivatalosak  

Megtett körök A csapatok lemaradása (ezredmásodpercben)
Csapat Kör Km
1 Williams 143 671.0
2 Toro Rosso 128 600.6
3 Renault 84 394.1
4 McLaren 81 380.1
5 Toyota 63 295.6
Összes 499 2341.4
3756
1742
1742
2255
2891
3756
STR WIL MCL TOY REN

Az alacsonyabb oszlop a csapat legjobb, a magasabb pedig az átlagos körideje szerinti lemaradást mutatja.

A csapatok rangsora a legjobb köridejeik szerint
Csapat Legjobb Dif Átlag Dif Gy Dif L
1 Toro Rosso 1:27.987 0.000 1:27.987 0.000 BUE    
2 Williams 1:29.729 1.742 1:29.729 1.742 ROS    
3 McLaren 1:30.242 2.255 1:30.242 2.255 HAM    
4 Toyota 1:30.878 2.891 1:30.878 2.891 GLO    
5 Renault 1:31.743 3.756 1:31.743 3.756 ALO    
Jelmagyarázat:
  • Legjobb: A csapat legjobb körideje
  • Dif: A legjobb köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Átlagos: A csapat átlagos körideje
  • Dif: Az átlagos köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Gy: A csapat leggyorsabb pilótája
  • Dif: A leggyorsabb és leglassabb közötti különbség
  • L: A csapat leglassabb pilótája

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Aperitif: Videó- és képgyűjtemény a téli tesztekről
Brawn GP, Ferrari, BMW - az előszezoni tesztek elemzése
Nakajima remeklésével zárult a téli tesztsorozat
Az e heti teszt összesített eredményei
Javult a McLaren tempója Jerezben
Button bámulatos idővel zárt az élen Jerezben
De la Rosa nem érti, miért a fiatalokat favorizálják
Barrichello az élen kezdett, Alonso zúzott Jerezben
Alonso szenzációs körrel előzte meg Barrichellót Jerezben
Barrichello a hét legjobb idejével zárta a tesztet
Az e heti teszt összesített eredményei
Button egy másodpercet vert Massára a Brawn GP-vel
Räikkönen volt a leggyorsabb, ismét remekelt a Brawn GP
A tesztpilóták korszaka leáldozott, véli Wurz
Heidfeld az élen, Button villantott az új Brawn GP-vel
A Brawn GP megtette első kilométereit - képekkel
Piquet többet szeretett volna tesztelni idén
Képgaléria az e heti jerezi tesztelésről
Massa egy "tesztbajnokság" létrehozását javasolja
Heidfeld villogott, Hamilton összetöre autóját Jerezben
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Gggg [2009-01-22. 09:25]
Hamilton most ült először az új McLarenben ... azt is tegyük hozzá...
fernandoalonso [2009-01-22. 09:22]
Alonso most ült először az új Renaultban ... azt is tegyük hozzá...
Jade [2009-01-22. 01:35]
én is így látom. Hiába ismerkedős körök ezek, meg hiába rossz pályaviszonyok, valahogy nem tudom elhinni, hogy a renault spájzol és csak félgázon próbálgatja a technikát. Tudom, meg már el is mondták, hogy még nem lehet feszegetni az új autók határait, tehát az igazán nagy idők még nm jönnek, de szerintem tesztek során is gyorsan akarnak menni, mert azaz a sebességtartomány, ahol igazán sok információt ad az autó a hiányosságokról. Eddig úgy néz ki, a renault nem egy erős konstrukció, persze még ott van a kezükben az adu, hogy Fernando segítségével most tudják majd igazán kiélesíteni a technikát. A Ferrari esetében meg örülök kicsit, hogy esik az eső, mert azt bizony igencsak gyakorolniuk kell a fiúknak :) , 2008 többek közt a borzalmas esős-verseny teljesítményeken ment el sajnos. (borzalmas a Mekihez képest)
ghuszar [2009-01-21. 22:54]
kilyukadt a fürdőkád a lefolyónál[2009-01-21.21:59]: Hát igen.. nekem is pont ez jutott eszembe... Perzse még csak az elején vagyunk, de a McLaren láthatóan elemében van... amúgy te csalsz :) Ezt a kommentet már szóról szóra olvastam egy másik oldalon...
kilyukadt a fürdőkád a lefolyónál [2009-01-21. 21:59]
A Renault helyzete nem igazán rozsás még Fernando keze alatt sem igazán muzsikál jol a 2009-es varda. És ha még azt is hozzátesszük , hogy a BMW "magányában" milyen jo képet mutat akkor lehet aggodni. Gondolom a Ferrari sem lehet gyenge , mert hiba nélkül roja a magányos köreit. A Meki is megbizhatoan muzsikál.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS