|
 |
| Alonso Algarvéban - nagyítható |
|
|
Pat Symonds az Autosportnak megerősítette a Motorsport Aktuell értesülését, miszerint a Renault számára csalódást okozott új versenyautójának első tesztje.
Az istálló mérnöki igazgatója nemcsak amiatt bosszús, hogy a szakadó eső miatt kevés kört tudtak megtenni Algarvéban: az R29 akkor is lassú köridőket produkált, amikor Fernando Alonso száraz pályán vezethette.
"Csalódott voltam. Nem sikerült jól a teszt. Az alatt a rövid idő alatt sem tudtunk a tervek szerint haladni, amikor száraz pályán tesztelhettünk" - ismerte el Symonds a brit szaklapnak adott interjújában.
"Ugyanakkor rengeteg tanulmányozásra váró adattal lettünk gazdagabbak, és felfigyeltünk néhány dologra, amellyel foglalkoznunk kell. Ezeknek az autóknak teljesen más az aerodinamikai térképük, amire talán nem fordítottunk kellő figyelmet a beállításoknál."
A viszonylag száraz szerdai tesztnapon Alonso két másodpercet kapott a leggyorsabb új autót, a Williams-Toyotát vezető Nico Rosbergtől, amely ráadásul majdnem dupla annyi kilométert tett meg a héten, mint a Renault. A kétszeres világbajnok később arról panaszkodott a Marcának, hogy az R29 kezelhetetlenül viselkedik a kanyarokban.
"Ennél többre vagyunk képesek, tehát könnyebben vezethetőbbé és ezáltal gyorsabbá tudjuk majd tenni az autót" - szögezte le Symonds. - "Úgy gondolom azonban, hogy az idén inkább az utolsó néhány teszt jelzi majd hűen az erőviszonyokat."
Amikor a problémák gyökeréről kérdezték, a brit mérnök elismerte: "Nem igazán tudom az okokat. Azt viszont igen, hogy amikor a lágyabb gumikeveréket használtuk, olyan tényezők miatt nem hoztunk ki belőlük jobb köridőt, amelyeknek nincs közük az autóhoz vagy az abroncsokhoz."
Symonds kétli, hogy a Williams PR-körökkel ámította a közvéleményt a teszten, szerinte valóban jól sikerült az FW31. A különbséget azonban túlzónak tartja, amely csökkenhet, amint a Renault beveti végleges aerodinamikai csomagját.
"Természetesen nem voltam tisztában az üzemanyagszintekkel, de hosszú etapokat futottak, úgyhogy nem hiszem, hogy ez nagy eltéréseket okozott. Úgy vélem, a Williams jelen pillanatban valószínűleg tényleg gyorsabb nálunk, de nem hiszem, hogy két másodperccel" - fogalmazott.
"Amíg nem szereljük fel a teljes aero-csomagot, nem találhatjuk meg a végleges beállításokat. Nem igazán tudom, hol is állunk a többiekhez képest. A Williams sebessége lenyűgözött, efelől semmi kétség, de várjuk ki, mivel rukkolunk elő az utolsó néhány teszten."
A grandprix.com eközben arról számolt be, hogy a Renault az algarvei gyakorlás után egyenesfutásos aerodinamikai tesztet bonyolított le az angliai Kemble repülőtéren, de az ilyenkor szokásos egy kísérőkamion helyett öt trélerrel jelent meg a kifutópálya mellett.
Fotó: Bridgestone
|