2009. február 02., hétfő - [15:26]

Elhunyt Teddy Mayer, a McLaren egykori csapatfőnöke

Dennis: Egyike volt az autóversenyzés nagy alakjainak A5
Életének 73. évében elhunyt Teddy Mayer, a McLaren történetének második csapatvezetője. MayerBruce McLarentől halála vette át az irányítást, és 1974-ben, majd 1976-ban világbajnoki címre vezette az istállót. Utódja, Ron Dennis elismeréssel adózott emléke előtt.
Pénteken elhunyt Teddy Mayer, aki 1970-ben vette át a McLaren istálló vezetését a Can-Am versenyautó tesztelése közben meghalt Bruce McLarentől.

Az amerikai csapatvezető 1974-ben, majd 1976-ban világbajnoki címre vezette a gárdát a Forma-1-ben, és ugyanekkor győztek az Indy 500-on is Johnny Rutherforddal.

"Teddy egyike volt az autóversenyzés néhány igazán nagy alakjának" - jelentette ki Ron Dennis, a McLaren Group mai elnöke.

"Bruce tragikus körülmények között, fiatalon halt meg 1970-ben, miután nagydíjakat igen, de világbajnokságokat nem nyert zöldfülű csapatával" - emlékezett vissza. - "Amikor viszont 1980-ban bevásároltam magam a csapatba, Teddy már sokat hozzátett azokhoz az alapokhoz, amelyeket Bruce, Tyler Alexander és ő maga fektetett le. Forma-1 világbajnokságot nyertek Emerson Fittipaldival, valamint James Hunttal, és óriási sikereket értek el az Államokban."

Az 1970-es évek végén a McLaren hosszabb távra leszállóágba került, ekkor a Marlboro nyomására a sikeres F-2-es csapatfőnök, Ron Dennis állt a csapat élére, de Mayer 1982-ig még az istállónál maradt, majd egykori McLaren-es kollégájával, Tyler Alexanderrel a Champ Carban alapított önálló csapatot.

"1982-ben Teddy eladta részesedését a McLarenben, engem pedig örömmel tölt el, hogy elmondhatom: sikeresek maradtunk, és azóta is világbajnokságokat nyertünk" - mondta Dennis. - "Hosszú és jelenleg is tartó sikersorozatunk viszont Bruce-tól és Teddy-től ered."

A Mayer Motor Racingnél versenyző Tom Sneva csaknem legyőzte Mario Andrettit az 1984-es Champ Car bajnoki címért folytatott küzdelemben, majd az alapító csapatvezető visszatért az F-1-be a később kudarcot vallott Beatrice Haas csapat kedvéért. 1986-tól egészen 2007-ig ismét az Egyesült Államokban dolgozott a legendás Penske Racingnél.

Edward Everett "Teddy" Mayer 1935. szeptember 8-án született a pennsylvaniai Scrantonban, de életének jelentős részét Angliában töltötte. Két gyermeke született, Anne és Tim, aki jelenleg az IMSA és az American Le Mans Series ügyvezető igazgatója. Teddy Mayer angliai otthonában hunyt el 2009. január 30-án.

Fotó: McLaren

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Whitmarsh úgy véli, a McLaren fejlődött a legtöbbet
Hamilton csak rajongói miatt maradt az F-1-ben
Súlyos büntetés esetén kiszállhat az F-1-ből a Mercedes
Hamilton nagyobb lemaradásra számít Barcelonában
Hamilton nem fogja cserben hagyni a McLarent
McLaren: Az 5. hely megszerzése "fantasztikus" tett
A Mercedes nem száll ki a Forma-1-ből, ígéri Haug
A McLaren bocsánatkérő levelet küldött az FIA-nak
Kovalainen a KERS meghibásodását okolja
Button szerint a McLaren is erős lehet Bahreinben
A McLaren nem mondott le Vettel megszerzéséről
Hamilton jobb teljesítményt várt magától Kínában
Le akarják járatni a McLarent, véli Whitmarsh
Hamilton úgy érzi, túl gyorsan koptatta a gumikat
A McLarennél kettős pontszerzésben reménykednek
A McLaren már Kínába is átépített diffúzorral érkezett
A McLaren nem engedte nyilatkozni Hamiltont Kínában
Az optimista McLaren az új fejlesztéseket dicséri
Dennis búcsút int a McLaren F-1-es programjának
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

firebreather [2009-02-02. 18:16]
Nyugodjék békében..:((((
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS