2009. február 02., hétfő - [16:21]

Biztossá vált: átépítik a szingapúri pályát

Több előzés, simább felület, nagyobb biztonság A5
A 2009-es verseny előtt átépítik a Szingapúri Nagydíj helyszínét, a Marina Bay Circuitet. A változtatások fő célja, hogy kiküszöböljék a tavalyi hibákat - idén már jobb felület, több előzési lehetőség és biztonságosabb boxutca várhatja a csapatokat.
 Heidfeld Szingapúrban - nagyítható
Heidfeld Szingapúrban - nagyítható
Bár elsöprő sikert aratott, és jó pár díjjal is jutalmazták, kritika is bőven érte a tavaly bemutatkozott szingapúri versenypályát.

A nagyváros utcáin kialakított aszfaltcsík felülete több ponton túlságosan is egyenetlen volt, illetve egyes kanyarok, sőt a boxutca be- és kijáratának kialakítása sem volt megfelelő, így a szervezők megerősítették: 2009-es futam előtt változásokat eszközölnek.

A módosítások elsődleges célja az előzések megkönnyítése, valamint a baleseti veszélyforrások megszűntetése, elsősorban a célegyenes környékén.

A tervek szerint élesebbé, így lassabbá válik az első kanyar, ennek köszönhetően a versenyzőknek immáron fékezniük is kell majd, hogy bevehessék azt, ráadásul magasabb rázókövek is a pálya szélére kerülnek, elkerülendő az aszfaltcsík kiszélesítését.

Az Anderson híd utáni balkanyar - a 13-as - gyorsul, így a versenyzők várhatóan nagyobb sebességgel érkeznek majd az Esplanade Drive-hoz, ahol keményebb féktávot kell venniük majd, ami szintén előzési lehetőséget teremt. Ehhez hozzájárul, hogy a 14-es kanyar szintén élesebb lesz, mint tavaly volt.

"Apróbb módosításokat javasoltunk a pályán az 1-es, a 13-as és a 14-es kanyarokban az előzési lehetőségek javítása érdekében, miközben a legfőbb változás a boxutca be- és kijárata lesz, ahol biztonsági sávokat fogunk kialakítani a be- és kilépő autók számára" - mondta Michael McDonough, a pálya operatív vezetője az autosport.com-nak.

Nem marad tehát érintetlen a boxutca be- és kijárata sem, miután számos versenyző aggodalmának adott hangot a kialakítás miatt, Nick Heidfeld pedig büntetést is kapott a tavalyi időmérő edzésen.

A fő probléma abból adódik, hogy a boxba be- és kihajtó autók túl sokszor keresztezik az ideális ívet, így a jelentősen eltérő sebességek baleseti veszélyforrássá és hátráltató tényezővé válhatnak. 2009-re megfelelő bejárat épül, a kijárat pedig továbbra is a 2-es kanyarban lesz, de megfelelő távolságra az ívtől.

Érdemes megjegyezni, hogy a 22-es kanyar bukótere szokatlan módon a korábbiaknál kisebb lesz, így a nézőket kiszolgáló egységek fejlesztésére lesz lehetőség.

"Miközben a pálya és a rendezvény világszerte túlszárnyalta a várakozásokat, ahogy ez a teljesen új kezdeményezések esetén lenni szokott, mindig vannak olyan dolgok, amelyekről ma már tudjuk, hogy jobban is csinálhatjuk" - érvelt McDonough.

Fotó és grafika: BMW és FIA

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Ecclestone a bankokat okolja Donington bajaiért
Silverstone-ba is visszatérhet az F-1, mondja Hill
Beperelték Doningtont, veszélyben a Brit Nagydíj?
Időben elkészül az Indiai Nagydíj pályája
Forma-1 a Niagara mellett?
Abu-Dhabi "különleges" kezdési időpontot akar
Roskadozik az F-1 üzleti modellje, véli az expromóter
Donington megbukott a pályabejáráson
Montreal nem ugrik be Abu Dhabi helyére
Biztonságosabbá vált Glock balesetének helyszíne
Így nézne ki a Tilke-mentes új francia pálya
Parkokat létesítenek az új pálya épületeinek tetejére
Flins-ben épülhet fel az új francia pálya
3.8 millió eurós veszteséggel zárt a Belga Nagydíj
Ecclestone nem zárkózik el a római futam elől
Új pálya épülhet Jarama helyén
Sok előzést ígér az új Donington tervezője - videóval
Áprilisban tartják a felújított Suzuka nyitóünnepségét
Stewart aggódik a Brit Nagydíjért
Doningtonban cáfolják a tetemes adósságot
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS