2009. február 11., szerda - [18:06]

Buemi most Kovalainent előzte meg Jerezben

Tesztek, Jerez - 3. nap, szerda A5
Az már nem okozott meglepetést, hogy a jerezi teszt szerdai napján is a tavalyi Toro Rossót vezető Sébastien Buemi végzett a tabella élén, ezúttal azonban Heikki Kovalainen megelőzte a lábtörése után visszatérő Mark Webber Red Bullját.
 Webber sikerrel vette az első akadályt<br> - nagyítható
Webber sikerrel vette az első akadályt
- nagyítható
Sébastien Buemi szerdán egy nappal korábbi köridején is 2 másodpercet javítva maradt az élen Jerezben, ahol tavaly novemberi lábtörése után először ült versenyautóba az ausztrál Mark Webber.

A Toro Rosso a nap folyamán egy teljes nagydíjhétvége szimulációját bonyolította le időmérő edzéssel, futammal, boxkiállásokkal és Safety Car-periódusokkal, ami új élmény volt Buemi számára. A továbbra is a 2008-as autójával dolgozó faenzai istálló emellett kipróbálta a szuperlágy, lágy és közepes keverékű Bridgestone gumikat is.

Mivel nem volt nagy leszorító erőre behangolható hátsó vezetőszárnya, a McLaren egy 2008-as szárnnyal dolgozott a nap folyamán. Heikki Kovalainen a beállításokkal kísérletezett, valamint tovább tesztelte az MP4-24-be szerelt KERS-t - a McLaren közleménye szerint zavartalanul. A finn versenyző több hosszú etapot is teljesített, és a nap végére 110 kört tett meg.

Ezzel maga mögé utasította Webbert is, aki annak ellenére azonnal meglepően sok, 83 kört töltött az új Red Bull pilótafülkéjében, hogy csak a múlt héten vettek ki egy csavart a lábából. Azt mondta, "sokkal könnyebben" vette az akadályt, mint várta.

"Nem voltam borúlátó, de az F-1-es autók elég kegyetlenül tudnak bánni az emberrel" - nyilatkozta az autosport.com-nak Webber. - "Tudtam, mire kell számítanom, igyekeztem megtenni, amit lehetett, és ez a durván 80 kör túl van egy teljes versenytávon. Az első napomon nem rossz."

A Red Bull aerodinamikai jellegű teszteket végzett, valamint a beállításokkal foglalkozott. Habár Sebastian Vettel is készenlétben állt, hátha Webber lába nem fogja bírni a megterhelést, végül nem volt szükség a segítségére. Holnap azonban ismét ő folytatja a munkát.

Webber, aki sokáig a tabella 2. helyén állt, a nap végére is 1 tizedmásodperccel a Williams pilótája, Kazuki Nakajima előtt tudott maradni.

A leglassabbnak ismét a Renault R29 bizonyult, Nelsinho Piquet ráadásul a napsütés ellenére ma is feltűnően kevés, 49 kört tett meg, mert ebéd után időt vesztett egy műszaki problémával.

"Változtattunk az autó beállításain, és találtunk néhány jó irányt, amit a következő napokban ki fogunk próbálni" - mondta a Renault vezető tesztmérnöke, Christian Silk. - "A nap közben akadt néhány kisebb gond a megbízhatósággal, de délután így is teljesíteni tudtunk egy hosszú etapot, ami biztató volt."

Csütörtökön és pénteken már Fernando Alonso teszteli tovább a Renault-t.

    Tesztek - 3. nap Jerez  
    Helyszín: Jerez de la Frontera, Spanyolország  
    Időpont: 2009. február 11., szerda  
    Pályahossz: 4428 m  
    Időjárás: Száraz  
    Körrekord: M. Schumacher (Ferrari), 2004.X.1. 1:15.650      
    Név   Csapat G Köridő Km/ó Eltér Előző Kör  
1.   Sebastien Buemi SWZ Toro Rosso-Ferrari B 1:17.591 205.447 143  
2.   Heikki Kovalainen FIN McLaren-Mercedes B 1:20.799 197.290 3.208 3.208 110  
3.   Mark Webber AUS Red Bull-Renault B 1:21.321 196.023 3.730 0.522 83  
4.   Kazuki Nakajima JAP Williams-Toyota B 1:21.451 195.710 3.860 0.130 125  
5.   Nelsinho Piquet BRA Renault B 1:21.908 194.618 4.317 0.457 49  
  A köridők eloszlása (Tolerancia: 0.0159 mp.)
 
 - Sebastien Buemi -  - Heikki Kovalainen -  - Mark Webber -  - Kazuki Nakajima -  - Nelsinho Piquet -
1:17.591 - (4.317) - 1:21.908
 
   
B = Bridgestone
 
  Az eredmények nem hivatalosak  

Megtett körök A csapatok lemaradása (ezredmásodpercben)
Csapat Kör Km
1 Toro Rosso 143 633.2
2 Williams 125 553.5
3 McLaren 110 487.1
4 Red Bull 83 367.5
5 Renault 49 217.0
Összes 510 2258.3
4317
3208
3208
3730
3860
4317
STR MCL RED WIL REN

Az alacsonyabb oszlop a csapat legjobb, a magasabb pedig az átlagos körideje szerinti lemaradást mutatja.

A csapatok rangsora a legjobb köridejeik szerint
Csapat Legjobb Dif Átlag Dif Gy Dif L
1 Toro Rosso 1:17.591 0.000 1:17.591 0.000 BUE    
2 McLaren 1:20.799 3.208 1:20.799 3.208 KOV    
3 Red Bull 1:21.321 3.730 1:21.321 3.730 WEB    
4 Williams 1:21.451 3.860 1:21.451 3.860 NAK    
5 Renault 1:21.908 4.317 1:21.908 4.317 PIQ    
Jelmagyarázat:
  • Legjobb: A csapat legjobb körideje
  • Dif: A legjobb köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Átlagos: A csapat átlagos körideje
  • Dif: Az átlagos köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Gy: A csapat leggyorsabb pilótája
  • Dif: A leggyorsabb és leglassabb közötti különbség
  • L: A csapat leglassabb pilótája

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Aperitif: Videó- és képgyűjtemény a téli tesztekről
Brawn GP, Ferrari, BMW - az előszezoni tesztek elemzése
Nakajima remeklésével zárult a téli tesztsorozat
Az e heti teszt összesített eredményei
Javult a McLaren tempója Jerezben
Button bámulatos idővel zárt az élen Jerezben
De la Rosa nem érti, miért a fiatalokat favorizálják
Barrichello az élen kezdett, Alonso zúzott Jerezben
Alonso szenzációs körrel előzte meg Barrichellót Jerezben
Barrichello a hét legjobb idejével zárta a tesztet
Az e heti teszt összesített eredményei
Button egy másodpercet vert Massára a Brawn GP-vel
Räikkönen volt a leggyorsabb, ismét remekelt a Brawn GP
A tesztpilóták korszaka leáldozott, véli Wurz
Heidfeld az élen, Button villantott az új Brawn GP-vel
A Brawn GP megtette első kilométereit - képekkel
Piquet többet szeretett volna tesztelni idén
Képgaléria az e heti jerezi tesztelésről
Massa egy "tesztbajnokság" létrehozását javasolja
Heidfeld villogott, Hamilton összetöre autóját Jerezben
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Bim [2009-02-12. 17:11]
Megy itt az altatás és a vetítés 1000-el.
Jack-X. [2009-02-12. 09:07]
A baj mindenhol nagy. A kérdés csak az, hol lesz a legkisebb nagy...:) Ausztráliában megkóstolják a pudingot...:)
PETER 07 [2009-02-12. 07:29]
A meki a tavalyi szárny változatát tette fel ugyan, de az idei szabályoknak megfelelően van elkészítve. f1hirek.hu-n vannak képek. Szűk és magas. De azért még reménykedhet mindenki, hogy nagy a baj;)
attka85 [2009-02-12. 00:25]
ma már alo mutogatja a renault képességeit
kilyukadt a fürdőkád a lefolyónál [2009-02-11. 20:59]
A Renault döbbenetesen gyenge. A REd Bull is a Toyota és a Williams diffusorát koppintotta le!
attka85 [2009-02-11. 20:33]
jahh!!! így már érthető a festékes próba... lol
attka85 [2009-02-11. 20:29]
és még így is csak 0.5 sec-mal volt gyorsabb Webbernél(aki ráadásul nem is nagyon nyomhatta, mert 1 hete még szedegették ki a lábából a csavarokat)...ugye nem kell elmondani, hogy az új szabályok miatt a hátulján kevés a leszorító erő, de a meki úgytűnik nem meri rárakni az új hátsó szárnyt, mivel úgy vezethetetlen az autó(ehhez nem kell sok ész) -summa summarum-a mekivel biztosan gond van-enni fogja melegebb időben a gumijait hátul(most 18 fokos az aszfalt, mi lesz, ha 50 fok felett lesz????)
attka85 [2009-02-11. 20:21]
mikor megláttam a táblázatot, na mondom meki a legjobb(előző hsz-om teljesen hülyeség)---DE mikor elolvastam a cikket, akkor látom, hogy már megint a tavalyi hátsó szárnyat(!!!!)tették fel...-tehát nem kicsi a gond az autó aero-egyensúlyával!!!
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Regisztráció és hozzászólás
Alex de Angelis a JIR színeiben áll rajhoz Misanoban
Zöld motorhoz zöld szörny, avagy Iannone misanoi sisakja
Simoncelli a top5-öt célozta meg, Melandri el van kenődve
Redding hosszabbít csapatával
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS