|
 |
Bourdais elbúcsúztatta az STR3-at - nagyítható |
|
|
Napsütésben, 30 fokos pályahőmérséklet mellett ért véget pénteken a négy istálló részvételével zajló jerezi teszt.
A zárónap és egyben a hét legjobb köridejét Sébastien Bourdais autózta a tavalyi Toro Rossóval, amely utoljára gördült pályára. Az STR3 tavaly Monacóban debütált, és Monzában nagydíjat is nyert a csapatnak.
A francia 117 kört tett meg, közben lebonyolított egy időmérő-szimulációt, különféle gumikeverékeket hasonlított össze, és tesztelte a csapat új első és hátsó felfüggesztéseit. Nyúzópróbának vetette alá a Ferrari V8-asát is, amely a vártánál tovább működött.
"Jó ideje nem vezettem már, ezért jó volt visszarázódni a megszokott kerékvágásba" - jelentette ki este Bourdais, akinek munkanapja egy apró műszaki hiba miatt egy órával a leintés előtt befejeződött. - "Ismét a gumikat nyüstöltük, igyekszünk megérteni, hogyan működnek a slickek, és kipróbáltunk néhány dolgot az autó geometriájával is. Mindent egybevetve hasznos gyakorláson vagyunk túl."
A 2009-es autók mezőnye tisztes távolságban követte a Toro Rossót a tabellán, és ketté is szakadt: Bourdais 1:17.472-es etalonjával szemben a McLaren és a Renault 1:19-es, a Red Bull és a Williams pedig 1:21-es köröket futottak.
A leggyorsabbnak Lewis Hamilton bizonyult az MP4-24-gyel, amelyre ismét egy tavalyi hátsó szárnyat szereltek fel, hogy "pontosabban szimulálják a várható leszorító erőt". Az uralkodó világbajnok a beállítások tökéletesítése mellett a slick gumikat tesztelte, és a KERS fejlesztésében segédkezett.
Fernando Alonso mindössze 0.234 másodperccel maradt le Hamiltontól, így a héten először elmozdította a Renault-t az utolsó helyről. A spanyol zsinórban másodszor futott 100 körnél többet az R29-cel, és ezúttal már a beállításoknak is nagyon figyelmet szentelt. A gárda KERS-et is használt, délelőtt rövid, délután hosszú etapokon.
"Miután tegnap olyan sok kört húztam le, ma ráfeküdtünk a beállításokra, hogy jobban megértsük az autó viselkedését, és könnyebbé tegyük a vezetését" - árulta el Alonso. - "Nagyon elégedett vagyok, mivel ismét sok kört teljesítettünk, és az autó kiválóan reagált a változtatásokra, vagyis jó megoldásokat találtunk."
"Az autó vezethetősége napról napra javul, és még mindig sok munka vár ránk a szezon kezdetéig, egyértelműen helyes irányba haladunk."
Az eddig brillírozó Red Bullt ezúttal megelőzte a Williams, amiben szerepet játszhatott, hogy Mark Webber egy makacs műszaki probléma miatt csak délután kezdhette meg az érdemi munkát. A gárda ettől függetlenül pozitívan értékelte az RB5 első hetét.
"Leszámítva néhány apró hibát, amelyek egy vadonatúj autó esetén teljesen megszokottak, pozitív eredményekkel zárult az első teszt" - jelentette ki Ian Morgan, a Red Bull vezető versenymérnöke. - "Az RB5 összességében megbízhatónak bizonyult, és kapásból biztató teljesítményt nyújtott."
A Williams FW31-et ketten is vezették pénteken: Rosberg 71, Kazuki Nakajima 34 kört tett meg. A japán neve mellé nem került időeredmény, feltehetőleg azért, mert nem működött a transzpondere.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| |
|
Helyszín: |
Jerez de la Frontera, Spanyolország |
|
| |
|
Időpont: |
2009. február 13., péntek |
|
| |
|
Pályahossz: |
4428 m |
|
| |
|
Időjárás: |
Száraz |
|
| |
|
Körrekord: |
M. Schumacher (Ferrari), 2004.X.1. |
1:15.650 |
|
|
|
 |
 |
 |
| |
|
Név |
|
Csapat |
G |
Köridő |
Km/ó |
Eltér |
Előző |
Kör |
|
 |
 |
 |
| 1. |
|
Sebastien Bourdais |
FRA |
Toro Rosso-Ferrari |
B |
1:17.472 |
205.762 |
|
|
117 |
|
| 2. |
|
Lewis Hamilton |
GBR |
McLaren-Mercedes |
B |
1:19.632 |
200.181 |
2.160 |
2.160 |
94 |
|
| 3. |
|
Fernando Alonso |
SPA |
Renault |
B |
1:19.846 |
199.644 |
2.374 |
0.214 |
109 |
|
| 4. |
|
Nico Rosberg |
GER |
Williams-Toyota |
B |
1:21.217 |
196.274 |
3.745 |
1.371 |
71 |
|
| 5. |
|
Mark Webber |
AUS |
Red Bull-Renault |
B |
1:21.313 |
196.042 |
3.841 |
0.096 |
62 |
|
| 6. |
|
Kazuki Nakajima |
JAP |
Williams-Toyota |
B |
|
- |
|
|
34 |
|
 |
 |
|
|
A köridők eloszlása (Tolerancia: 0.0141 mp.) |
 |
 |
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
1:17.472 |
- (3.841) - |
1:21.313 |
 |
|
 |
|
|
|
| A csapatok rangsora a legjobb köridejeik szerint |
|
Csapat |
Legjobb |
Dif |
Átlag |
Dif |
Gy |
Dif |
L |
| 1 |
Toro Rosso |
1:17.472 |
0.000 |
1:17.472 |
0.000 |
BOU |
|
|
| 2 |
McLaren |
1:19.632 |
2.160 |
1:19.632 |
2.160 |
HAM |
|
|
| 3 |
Renault |
1:19.846 |
2.374 |
1:19.846 |
2.374 |
ALO |
|
|
| 4 |
Williams |
1:21.217 |
3.745 |
1:21.217 |
3.745 |
ROS |
|
|
| 5 |
Red Bull |
1:21.313 |
3.841 |
1:21.313 |
3.841 |
WEB |
|
|
|
Jelmagyarázat:
- Legjobb: A csapat legjobb körideje
- Dif: A legjobb köridő lemaradása az absz. legjobbtól
- Átlagos: A csapat átlagos körideje
- Dif: Az átlagos köridő lemaradása az absz. legjobbtól
- Gy: A csapat leggyorsabb pilótája
- Dif: A leggyorsabb és leglassabb közötti különbség
- L: A csapat leglassabb pilótája
|
Fotó: Toro Rosso
|