2009. március 16., hétfő - [10:32]

Barrichello az élen kezdett, Alonso zúzott Jerezben

Tesztek, Jerez - 1. nap, vasárnap A5
Az év utolsó tesztjének vasárnapi nyitónapján is megállíthatatlan volt a Brawn GP. Rubens Barrichello több, mint fél másodpercet vert Fernando Alonsóra Jerezben, aki csak 40 kört tett meg, mivel saját hibájából összetörte Renault-ját.
Barrichello az élen folytatta
Barrichello az élen folytatta
Vasárnap kezdetét vette 2009 utolsó forma-1-es tesztje Jerezben, ahol négy istálló végzi el autóján az utolsó simításokat a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjra.

A McLaren csak hétfőn lát munkához, a maradék három csapat közül pedig a Brawn GP vitte a prímet, ami a barcelonai gyakorlás tükrében immár papírformának mondható.

Rubens Barrichello egyelőre nem tudta túlszárnyalni Sebastian Vettel két héttel korábban futott 1:19.055-es körét, de 1:19.236-tal is kényelmesen megelőzte a Renault kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót, aki a tesztnap nagy részét kényszerpihenőn töltötte.

Barrichello 107 kört tett meg a BGP 001 volánjánál, miközben a beállításokkal tökéletesítette, gumikeverékeket hasonlított össze, és végül rajtokat gyakorolt.

"Melegebb van itt, Jerezben, mint a múlt héten Barcelonában volt, szóval az időjárás jobban reprezentálja az idény első versenyein várhatót, ami kiváló felkészülést tesz lehetővé nekem és az autónak" - nyilatkozta a brazil veterán. - "Az autó ismét megbízhatóan futott, így napról napra jobban értjük a viselkedését."

A 0.583 másodperces hátrányt felhalmozó Alonso viszont csak hét kört tudott megtenni délelőtt, mielőtt a 8-as kanyarban elveszítette uralmát a Renault fölött, és a gumifalban megrongálta az R29 elejét. Mire a szerelők elhárították a kárt, Alonso már csak 33 kört tudott megtenni, amit aero-elemek tesztelésére és rajtok szimulálására használt fel.

"Sajnos délelőtt elkövettem egy hibát, ami nagyon sajnálatos, mivel rengeteg edzésidőt veszítettünk, de megesik az ilyesmi, ha az autó határait keresi az ember" - vállalta a felelősséget a spanyol. - "Délutánra a csapat összerakta az autót, így és elvégezni a mára kitűzött fő feladatot, azaz néhány új alkatrész kipróbálását."

A Renault tesztcsapatának főmérnöke, Christian Silk hozzátette: "Volt néhány újdonság a tarsolyunkban, és az autó összességében jó teljesítményt nyújtott, úgyhogy végül is kipipálhattuk a napi teendőket."

A 3. helyen a Williams tesztpilótája, Nico Hülkenberg végzett, aki mintegy két tizedet kapott Alonsótól. A küszködő McLaren hétfőn csatlakozik a többi csapathoz, Lewis Hamiltonnal a volánnál.

    Tesztek - 1. nap Jerez  
    Helyszín: Jerez de la Frontera, Spanyolország  
    Időpont: 2009. március 16., hétfő  
    Pályahossz: 4428 m  
    Időjárás: Száraz (levegő: 24 fok, aszfalt: 44 fok))  
    Körrekord: M. Schumacher (Ferrari), 2004.X.1. 1:15.650      
    Név   Csapat G Köridő Km/ó Eltér Előző Kör  
1.   Rubens Barrichello BRA Brawn GP-Mercedes B 1:19.236 201.181 107  
2.   Fernando Alonso SPA Renault B 1:19.819 199.712 0.583 0.583 30  
3.   Nico Hülkenberg GER Williams-Toyota B 1:20.015 199.223 0.779 0.196 69  
  A köridők eloszlása (Tolerancia: 0.0029 mp.)
 
 - Rubens Barrichello -  - Fernando Alonso -  - Nico Hülkenberg -
1:19.236 - (0.779) - 1:20.015
 
   
B = Bridgestone
 
  Az eredmények nem hivatalosak  

Megtett körök A csapatok lemaradása (ezredmásodpercben)
Csapat Kör Km
1 Brawn GP 107 473.8
2 Williams 69 305.5
3 Renault 30 132.8
Összes 206 912.1
779
583
583
779
BGP REN WIL

Az alacsonyabb oszlop a csapat legjobb, a magasabb pedig az átlagos körideje szerinti lemaradást mutatja.

A csapatok rangsora a legjobb köridejeik szerint
Csapat Legjobb Dif Átlag Dif Gy Dif L
1 Brawn GP 1:19.236 0.000 1:19.236 0.000 BAR    
2 Renault 1:19.819 0.583 1:19.819 0.583 ALO    
3 Williams 1:20.015 0.779 1:20.015 0.779 HÜL    
Jelmagyarázat:
  • Legjobb: A csapat legjobb körideje
  • Dif: A legjobb köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Átlagos: A csapat átlagos körideje
  • Dif: Az átlagos köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Gy: A csapat leggyorsabb pilótája
  • Dif: A leggyorsabb és leglassabb közötti különbség
  • L: A csapat leglassabb pilótája

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Aperitif: Videó- és képgyűjtemény a téli tesztekről
Brawn GP, Ferrari, BMW - az előszezoni tesztek elemzése
Nakajima remeklésével zárult a téli tesztsorozat
Az e heti teszt összesített eredményei
Javult a McLaren tempója Jerezben
Button bámulatos idővel zárt az élen Jerezben
De la Rosa nem érti, miért a fiatalokat favorizálják
Alonso szenzációs körrel előzte meg Barrichellót Jerezben
Barrichello a hét legjobb idejével zárta a tesztet
Az e heti teszt összesített eredményei
Button egy másodpercet vert Massára a Brawn GP-vel
Räikkönen volt a leggyorsabb, ismét remekelt a Brawn GP
A tesztpilóták korszaka leáldozott, véli Wurz
Heidfeld az élen, Button villantott az új Brawn GP-vel
A Brawn GP megtette első kilométereit - képekkel
Piquet többet szeretett volna tesztelni idén
Képgaléria az e heti jerezi tesztelésről
Massa egy "tesztbajnokság" létrehozását javasolja
Heidfeld villogott, Hamilton összetöre autóját Jerezben
Az e heti teszt összesített eredményei
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

sitasita [2009-03-17. 09:46]
CLaWz: nem gondolom, hogy elnézte volna a Honda a motort. Nézd meg, hogy ugyanazzal a motorral hol van most a BGP és hol van a Meki. Ebből világosan látszik, hogy nem a motor a mérvadó. Egyébként régebben még én is azt gondoltam, hogy a motornak van a legtöbb szerepe egy f1-es autó menetteljesitményében. Most meg lassan kiderül, hogy még az 1. háromban sincs.
kilyukadt a fürdőkád a lefolyónál [2009-03-16. 20:47]
Megnyugodtam a balesetet követően két végről is. Először azért, mert Fernando nem sérült meg másodszor azért, mert nem a verda hibája miatt következett be a kicsuszás. Ellenben a Brawn GP verdája félelmetesen jo képet mutat ezen a pályán is. Ezért viszont már nem vagyok nyugodt.
sunnymedia [2009-03-16. 17:09]
Alonso 1:18:343-at ment ma...
CLaWz [2009-03-16. 16:45]
Sitasita: A BGP pilóták a Merga blokkot is dícsérik, úgyhogy a Honda ha mást nem is, de a motort elnézte vastagon az utóbbi időben.
Captain Planet [2009-03-16. 15:28]
Ha nem ők cserélik a diffúzort, akkor mindenki más vált olyanra, mint az övék és ugyanaz lesz a végeredmény! Csak a kisebb költségvetésű csapatok szívnak ezzel, mint a Renault vagy a Red Bull! Azért reklámnak sem utolsó ez az idénynyitó előtti brillírozás! És asszem néhány szponzorért nem volnának dühösek Brawnék.
sitasita [2009-03-16. 15:07]
sportrajongo: Azzal ellentétben amit mondtál: az idei BGP sikerek a tavalyi Honda csapatnak és az akkori fejlesztéseknek köszönhető
Laceeka [2009-03-16. 14:38]
csak nehogy Briós kisirja, hogy a diffúzor szabálytalan, mert akkor lehet, hogy elszállna az előny, ha ki kellene cserélniük egy másikra....
draco3d [2009-03-16. 14:24]
Remélem legalább egy ideig gyengélkedni fog a Mclaren(Hamilton)tavaly Button azt mondta megnézné mit csinál Hamilton egy gyengébb autóban,és ha alatta is lenne jó verda,ő is nyerne....=)Úgy látszik teljesült a kívánsága,már csak nyernie kell.
sportrajongo [2009-03-16. 14:20]
bari jool nyomja remélem kitart az idényben és bebizonyosodik , hogy a honda mint csapat volt nagyon megalázott!!
SauberC21 [2009-03-16. 13:29]
Hamilton,Alonso,Massa stb. 1,5-2 másodpercet kapna körönként csellóéktól, meg leköröznék az egész mezőnyt a hátul lévőket kb 7x, remélem nem ez lesz
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS