2009. március 16., hétfő - [17:29]

Alonso szenzációs körrel előzte meg Barrichellót Jerezben

Tesztek, Jerez - 2. nap, hétfő A5
Noha már Rubens Barrichello délutáni időeredménye is szenzációsnak minősült, Fernando Alonso a hétfői tesztnap végén még arra is rátett egy lapáttal, így a Renault véget vetett a Brawn GP eddigi uralmának.
 Alonso a nap végén ugrott az élre<br> - nagyítható
Alonso a nap végén ugrott az élre
- nagyítható
Fernando Alonso hétfőn megtörte a Brawn GP napok óta tartó uralmát, amikor a Renault R29 volánjánál megelőzte Rubens Barrichellót - igaz, csak egy hajszállal.

Miután tegnap szintén ő volt a leggyorsabb, Barrichello már korábban 1:18.398-ra szorította le a szintet, 7 tizedmásodperccel felülmúlva Sebastian Vettel legjobbját a két héttel ezelőtti tesztsorozatról. Alonso azonban a nap végén előrukkolt egy 1:18.343-as körrel, miközben a Brawn GP nem várt problémákkal szembesült, amikor a csapattársát váltó Jenson Button alatt délután 3 óra tájban megállt a BGP 001.

Az aszfalt hőmérséklete a zavartalan napsütésben egészen 45 fokig emelkedett, így Alonso végre az Ausztrál Nagydíjon várhatóhoz hasonló hőmérsékleti viszonyok között vehetett részt a Renault aerodinamikai programjának utolsó fázisában.

"Mivel most először körözhettünk igazán meleg pályán, a ma szerzett információk rendkívül hasznosak lesznek számunkra az első néhány versenyen, amelyeken általában szintén meleg van" - mondta Alonso, akit kedden már Piquet fog váltani a pilótafülkében. - "Kicsit szomorú vagyok amiatt, hogy a tesztcsapatommal most dolgoztam együtt utoljára az idén, de a főhadiszálláson hamarosan újra találkozni fogunk."

"Azt kell mondanom, hogy ezen a télen fantasztikus munkát végeztek, mert igazán jól felkészültünk az új idényre. Abban a tudatban utazhatunk el Ausztráliába, hogy maximálisan kihasználtuk a rendelkezésünkre álló időt."

A 4. helyen, már 0.621 másodperccel Button mögött a címvédő Lewis Hamilton végzett a McLarennel. A brit istálló új aerodinamikai megoldások tesztelésével indította a napot, majd Hamilton később hosszú etapokat tett meg, hogy adatokat gyűjtsön a módosítások gumikopásra gyakorolt hatásairól.

A nap folyamán a Williams tette meg a legtöbb kört: a Nico Hülkenberg vasárnapi munkáját folytató Nico Rosberg 544 kilométert teljesített, de szűk 3 tizedmásodperccel Hamiltonnál is lassabbnak bizonyult.

A McLaren csütörtökig, míg a tesztelést már tegnap megkezdő másik három csapat csak szerdáig marad Jerezben, mielőtt útnak indul az idénynyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére.

    Tesztek - 2. nap Jerez  
    Helyszín: Jerez de la Frontera, Spanyolország  
    Időpont: 2009. március 16., hétfő  
    Pályahossz: 4428 m  
    Időjárás: Száraz  
    Körrekord: M. Schumacher (Ferrari), 2004.X.1. 1:15.650      
    Név   Csapat G Köridő Km/ó Eltér Előző Kör  
1.   Fernando Alonso SPA Renault B 1:18.343 203.474 103  
2.   Rubens Barrichello BRA Brawn GP-Mercedes B 1:18.398 203.332 0.055 0.055 62  
3.   Jenson Button GBR Brawn GP-Mercedes B 1:18.892 202.059 0.549 0.494 12  
4.   Lewis Hamilton GBR McLaren-Mercedes B 1:19.513 200.480 1.170 0.621 87  
5.   Nico Rosberg GER Williams-Toyota B 1:19.783 199.802 1.440 0.270 123  
  A köridők eloszlása (Tolerancia: 0.0053 mp.)
 
 - Fernando Alonso -  - Rubens Barrichello -  - Jenson Button -  - Lewis Hamilton -  - Nico Rosberg -
1:18.343 - (1.440) - 1:19.783
 
   
B = Bridgestone
 
  Az eredmények nem hivatalosak  

Megtett körök A csapatok lemaradása (ezredmásodpercben)
Csapat Kör Km
1 Williams 123 544.6
2 Renault 103 456.1
3 McLaren 87 385.2
4 Brawn GP 74 327.7
Összes 387 1713.5
1440
55
302
55
1170
1440
REN BGP MCL WIL

Az alacsonyabb oszlop a csapat legjobb, a magasabb pedig az átlagos körideje szerinti lemaradást mutatja.

A csapatok rangsora a legjobb köridejeik szerint
Csapat Legjobb Dif Átlag Dif Gy Dif L
1 Renault 1:18.343 0.000 1:18.343 0.000 ALO    
2 Brawn GP 1:18.398 0.055 1:18.645 0.302 BAR 0.494 BUT
3 McLaren 1:19.513 1.170 1:19.513 1.170 HAM    
4 Williams 1:19.783 1.440 1:19.783 1.440 ROS    
Jelmagyarázat:
  • Legjobb: A csapat legjobb körideje
  • Dif: A legjobb köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Átlagos: A csapat átlagos körideje
  • Dif: Az átlagos köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Gy: A csapat leggyorsabb pilótája
  • Dif: A leggyorsabb és leglassabb közötti különbség
  • L: A csapat leglassabb pilótája

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Aperitif: Videó- és képgyűjtemény a téli tesztekről
Brawn GP, Ferrari, BMW - az előszezoni tesztek elemzése
Nakajima remeklésével zárult a téli tesztsorozat
Az e heti teszt összesített eredményei
Javult a McLaren tempója Jerezben
Button bámulatos idővel zárt az élen Jerezben
De la Rosa nem érti, miért a fiatalokat favorizálják
Barrichello az élen kezdett, Alonso zúzott Jerezben
Barrichello a hét legjobb idejével zárta a tesztet
Az e heti teszt összesített eredményei
Button egy másodpercet vert Massára a Brawn GP-vel
Räikkönen volt a leggyorsabb, ismét remekelt a Brawn GP
A tesztpilóták korszaka leáldozott, véli Wurz
Heidfeld az élen, Button villantott az új Brawn GP-vel
A Brawn GP megtette első kilométereit - képekkel
Piquet többet szeretett volna tesztelni idén
Képgaléria az e heti jerezi tesztelésről
Massa egy "tesztbajnokság" létrehozását javasolja
Heidfeld villogott, Hamilton összetöre autóját Jerezben
Az e heti teszt összesített eredményei
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

draco3d [2009-03-17. 16:12]
EgoScue: Olyan időt kb mint Button.
EgoScue [2009-03-17. 16:07]
Iszonyat jó évünk lesz skacok:))) Jó a honda, a toyota, a röno, a ferrari meg a meki miatt nem aggodom, és a bmw sem lehet olyan roszz, na meg a red bull. 5-7 csapat az élen, ilyen már nagyon régen volt, sőt talán sose. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy egy olyan rámenős vezető mint alonzo vagy hami vajon milyen időt tudott volna a BRGP001-ből kihozni, de ezt sose tudjuk meg.
: Go Lewis : [2009-03-17. 15:44]
Na az 5 tizedes hatrany mar nem rossz. Nyilvan Alonso idomeros kort ment, de ezzel nincs is baj, a Brawn GP legjobb ideje is az volt. Mivel a gyozelmek szamitanak, az ev eleji zako meg belefer a Mekinek, csak szepen kell fejleszteni ev kozben. Az Ausztral GP-t barki nyerheti.
alextaylor [2009-03-17. 15:37]
Nem semmi, hogy Piquet 0.5-el van lemaradva a legjobb időtől. Megy ez a renault, úgy tűnik.
Gggg [2009-03-17. 14:43]
Áll az edzés, Rosberg balesetet szenvedett.
ravenwarez [2009-03-17. 12:36]
12:27 1. Jenson Button 1.17:844 53 kör // 2. Nico Rosberg 1.18:071 40 kör // 3. Nelson Piquet 1.18:382 63 kör // 4. Lewis Hamilton 1.19:121 50 kör Forrás: http://ragadozo.wordpress.com/2009/03/16/f1-tesztek-jerez-3-nap-kedd-20090317/#more-1997
ravenwarez [2009-03-17. 12:21]
10:45 - 1. Jenson Button 1.17:937 26 kör/ 2. Nico Rosberg 1.18:071 21 kör // 3. Lewis Hmailton 1.19:452 22 kör // 4. Nelson PIquet 1.20:970 23 kör
otordai [2009-03-17. 11:57]
elzee Az eggyaltalan nem biztos, ugyanis a Williams is ott lessz. Nem olyan gyengek.
yuhu [2009-03-17. 11:05]
Olle! Igaz, hogy nem kicsi az arca, de tud is ez az Alonso. Bravo!
ponty [2009-03-17. 10:22]
csak nehogy a gépátvételkor szabálytalan legyen a diffúzorral megtoldott padlólemez...
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Kino out, MZ in
"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS