2009. március 18., szerda - [17:40]

Briatorét "sokkolta" a költségvetési plafon

Veszélyes a kétféle szabályrendszer, véli A5
Sokkhatásként érte Flavio Briatorét, hogy az FIA a csapatok megkérdezése nélkül költségvetési plafont vezetett be a 2010-es szezonra. A Renault csapatfőnöke ugyanakkor nem bánja, hogy ezentúl a győzelmek száma dönti el a vb-cím sorsát.
Pofon a FOTA-nak
Pofon a FOTA-nak
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo után Flavio Briatore is csalódottságának adott hangot azután, hogy az FIA meglepetésszerűen költségvetési plafont vezetett be a Forma-1 istállói számára 2010-re.

A Renault csapatfőnöke a BBC-nek kijelentette: "Ez kisebbfajta sokkhatásként ért. Úgy gondolom, hogy a feleknek együtt kellene dolgozniuk a közös célok elérése érdekében."

Az FIA ezzel szemben annak ellenére hagyta ki a csapatokat a döntéshozatalból, hogy a FOTA keretein belül maguk is gőzerővel munkálkodtak a kiadások visszafogásán.

"Le kellene ülnünk egy asztalhoz, hogy felmérjük a helyzetet, mivel a csapatok már nagy eredményeket értek el a költségcsökkentés terén" - fogalmazott Briatore. - "A Forma-1 roppant összetett sport. Előfordul, hogy ha mérsékelni akarjuk a kiadásokat, azok ehelyett növekednek. Stabilitásra van szükségünk, és együtt kell működnünk a szövetséggel."

Az FIA 30 millió fontban, azaz körülbelül 42 millió dollárban maximalizálná az istállók költségvetését. Akik ezt magukra vállalnák, nagyobb szabadságot élveznének technológiai téren, például fejleszthetnék motorjukat és használhatnának mozgatható szárnyakat. Akik nem, azokra a jelenlegi Technikai Szabályzat maradna érvényes. Briatorét aggasztja, hogy lényegében kétféle formula lépne életbe.

"Úgy vélem, a Forma-1-ben mindenkire ugyanazoknak a szabályoknak kell vonatkozniuk, és csak azután beszélhetünk a költségvetésről, miután ezeket a szabályokat tisztáztuk" - szögezte le a Renault irányítója, aki nem vitatja, hogy a megszorítások elkerülhetetlenek, mivel az évi 300-400 millió dolláros büdzsék kora a válságnak köszönhetően leáldozott.

"Az élet minden területén lufik alakultak ki, ez alól a Forma-1 sem kivétel. Mindenkinek vissza kell térnie a józansághoz, és két lábbal a földön járnia, hogy a Forma-1 hatékonyabbá váljon. De a csapatok máris rengeteget tettek 2009-re és 2010-re, 2011-re és 2012-re pedig újabb lépéseket terveztünk. Egy hét alatt nem lehet megváltani a világot."

A Max Mosley vezette FIA ultimátuma a csapatok egységének igazi tesztje lehet. Megtehetik ugyanis, hogy mindannyian visszautasítják a költségvetési plafont, és közben megvalósítják a FOTA-ban elhatározott takarékossági programjukat. Ehhez persze egységes fellépésre van szükség - nem véletlen, hogy sokan az "Oszd meg, és uralkodj!" elvet vélik felfedezni az FIA javaslatai mögött.

Más jel is utalhat arra, hogy az FIA elsősorban azt akarta megmutatni az érdekeiket egyre határozottabban képviselő csapatoknak, hogy ki az úr a háznál. A Motorsport Világtanács ugyanis leszavazta a pontrendszerre vonatkozó javaslatukat is, és helyette egy olyan megoldást fogadott el, amely egyelőre alaposan megosztja a közvéleményt.

Briatorénak mindazonáltal nincs kifogása az ellen, hogy ezentúl automatikusan az a versenyző lesz a világbajnok, aki a legtöbb győzelmet aratja, még ha nem is ő gyűjtötte be a legtöbb pontot.

"Ezzel nincs problémám" - mondta a Renault csapatfőnöke. - "Úgy vélem, ez extra motivációt jelent a versenyzőknek arra, hogy a maximumot nyújtsák, ami nem más, mint a győzelem."

Fotó: Renault

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
A GP2 volt bajnokcsapata is az F-1-be készül
Briatorénak már elege van a KERS-ből
A bahreini herceg megbocsátott Mosley-nak
Briatore: A FOTA 2010-től betiltaná a KERS-t
A McLaren bocsánatkérő levelet küldött az FIA-nak
Aston Martinként indulhat az F-1-ben a Prodrive
A költségvetési plafon az F-1-be csábíthatja a Lolát
Briatore szerint "kiváló" az idei Renault
Haug: A diffúzoros kiskapu a csapatok hibája
Briatore megfosztaná a Brawn GP-t a jogdíjaktól
Briatore: Button győzelme hiteltelenné teszi az F-1-et
Buttonék csak kacagnak a "rossz vesztes" Briatorén
Briatore csökkentette a saját fizetését
A Ferrari az FIA-t támadta a diffúzor-tárgyaláson
A McLaren passzív szereplője marad a diffúzor-ügynek
Hamilton bocsánatot kért Charlie Whitingtól
A kanadai rendező megszabadulna Ecclestone-tól
Brawn sem tart a FOTA szétszakadásától
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Jarno [2009-03-19. 20:12]
Egyszoval a fo problemam, hogy a jol bevalt, s tortenelmi szabalyokat szetverik, s evente ujakat hoznak be. Igazabol SENKI nem kepes mar a szabalyokat kovetni. Sem tervezesnel, sem verseny alatt, sem kozvetites kozben. Bizonyos szituaciokat is meg verseny utan talalgatjak ki, hogy helyes volt-e a dontes vagy sem... Az autok lebutultak kulsore, a motorok fejleszteset befagyasztottak, sot egyseges motorokat akarnak...????!!! A teszteket eltoroltek, a tesztpilotai allas csak egy fogalom ma mar, a kocsikba elozz gombot szerelnek, s pilota kekszet osztanak a gyoztesnek. Aztan adnak pontokat, de senkit nem erdekel, gumikat cserelnek, mert elotte bordazott lekk, aztan slick, egy sima, egy forditott. Aztan az idomero mar hirbol sem hasonlit az eredetire. Unalmas volt? Vazze! Ha a fociban a 10 percig nem rugnak golt, akkor szabalyt modositanak evente??? Szerintem izgalmas volt a regi idomero is (az eredeti). Hogy a vegen tortentek az izgalmak? Igen, nem tagadom, de ez pont ettol volt F1, s nem kosarlabda... A pilotak nem egyutt soroznek a kamionban, hanem koteleto bajcseveges, autogram, integetes a reszortjuk. Van rajt automatika, nincs rajt automatika. Be lehet jonni a boxba, nem lehet bejonni a boxba SC alatt. Vissza kell venni a korod a SC alatt, vagy tilos... De meg sorolhatnam. Szerintem ez borzaszto. Erre mondtam, hogy vegyek elo a pl 92-es szabalykonyvet, s helyezzek hatalyba. Szerintem rengetegen orulnenk.
Jarno [2009-03-19. 20:02]
Dr. Krogshöj: A nyolcvanas evekben - kerdesedre a valasz. De en nem allitom, hogy a jelenlegi helyzet jo. Sajna mar evek ota rontjak, talan szandekosan. Tovabba nem mondtam, hogy ne legyen koltsegvetesi plafon. De jarjunk mar a foldon: az egy tizede? Ez nevetseges, allitom, hogy csak a sehova nem valo KERS-re csak a BMW tobbet koltott, miota fejlesztik. A Williams lehet (nem ismertem ezt az adatot) hogy kis koltsegvetessel nyert 92-ben, de ugyszinten nem ismerem a tobbiek koltsegveteset 92-re vetitve. Lehet, hogy a kozeleben jartak ugyanannak az osszegnek?? Megjegyzem, valaszolva Captain Planet-nek: A Williams soha nem fizetett igazan nagy osszeget a pilotaknak. Jelesul Mansell pont penz miatt hagyta ott oket. Ui akkor mar pl Senna akkora sztar volt, hogy az o fizetesevel kezdodott a csillagaszati fizetes evtizede.
Captain Planet [2009-03-19. 18:44]
Krögshoj - Ha csak 4%os(extrém alacsony) inflációval számolsz, akkor ez az összeg ma a cirka kétszeresét éri! Azaz vásárlóerő paritáson 75 millió fontból gazdálkodtak 30 helyett! Egyébként, meg abban az évben jópár zseniális húzása volt a Williamsnek, pl. bevezették a félautomata, kuplung nélküli sebességváltást, az aktív futóművet(amit később be is tiltottak) és nem vagyok tisztában az akkori viszonyokkal, de gyanítom, hogy a 41 éves örök második Mansellnek alapvetően nem volt egetverő gázsija, hát még patrese-nek. Lehet kevés pénzből is vb-t nyerni, de a kevés pénz ma azt jelenti, amit mondjuk egy Renault költ.
Dr. Krogshöj [2009-03-19. 14:39]
Jarno, te mikor szerettél bele az F-1-be? Csak mert pl. 1992-ben, amikor az F1-es autók talán a legfejlettebbek voltak, a Williams évi 32,5 millió fontból verte ***rá a mezőnyt(ld F1 Racing). Igaza van Briatorénak, térjetek ti is vissza a földre, mert évi 300 milliót elkölteni egy F-1-es évadra egyszerűen nem normális dolog. Mint ahogy annyi új autót eladni sem normális felelőtlen hitelkonstrukciókkal, mint amennyit a válság előtt eladtak a világban. Ha van pozitívuma a válságnak, az az, hogy mindenhol kipukkannak ezek a lufik.
yuhu [2009-03-19. 10:12]
Jarno, lelkemből szóltál!
Alain [2009-03-19. 09:55]
Elég vicces összeg ez a 42 M USD. Miért pont ennyi, hogy jön ki ebből egy éves költségvetés egyáltalán egy autó, még ha tesco-gazdaságos egyendarabokból is áll??? Mi az hogy két fajta szabályrendszer egy lóbüdzsé bármit fejleszthetek és egy agyonszabályozott ultrabüdzsé??? Ennek semmi értelme ez leginkább politika. Valaki leválthatná már ezt a majomparádét a fIA éléről /persze ne az öreg Tót/.
AVALON [2009-03-18. 21:37]
Ritkan ertek egyte Briatoreval de ez a 30 millio font rohelyes, presze ha elfogadjak szabdon fejlszethetnek, mondjak ok, de mibol kerdem en? Ha edig kb 10x enyibol fejleszettek?
Jarno [2009-03-18. 20:22]
Ez a mai forma egy egy nagy rakas kaki kezd lenni. Semmire sem hasonlit abbol, -komolyan mondeom- mint amikor beleszerettem... 30-40 millas koltsegvetesei plafon?? Schumacher tobbet keresett - kis tulzassal. Nevetseges, mint a legtobbet futamot nyert vilagbajnok. Vazze a pontrendszer remekul mukodott a 80-90 es evekben. Senki nem vitatta el a VB-tol, hogy miert lett az. Most mindenki Massavan jon, meg Hamiltonnal. Kerem szepen meg lehet nyerni egy VB-t 12-13 futam alatt is. Akkor meg ne sirjanak a vegen, hogy mi lett volna... Lassan azt varom, hogy lesz a Forma 1-nek EB-je, aztan olimpiaja, aztan az lesz VB, aki az idomeron tobbszor kapcsolja ki es be a KERS-t... Hanyadek. Legyen 12-16 csapat, kapjanak normalis reszesedest, fejleszthessenek, s versenghessenek, legyenek eltorolve az auto-pilot cuccok, aztan kapjon az elso 10 pontot!! Kerem vissza a Forma1-emet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Lazaf1 [2009-03-18. 19:00]
Briatorét "sokkolta" a költségvetési plafon, engem is D de valahogy csak kijátszák,remélem,végülis ebben is a királykategória :)
tothem [2009-03-18. 18:32]
Szerintem is általában igaza van, mint ahogy most is.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS