|
 |
A FOTA megvétózta az FIA döntését - nagyítható |
|
|
Noha a Motorsport Világtanács (WMSC) kedden elfogadott egy olyan módosítást, amely szerint a legtöbb pontot szerző versenyző helyett már 2009-től a legtöbb nagydíjgyőzelem tulajdonosát avatnák világbajnokká, a forma-1-es csapatok szövetsége péntek esti közleményében jogszerűtlennek minősítette az FIA eljárását.
A FOTA rámutatott, hogy az FIA valamennyi versenysorozatára érvényes Nemzetközi Sportkódex értelmében az F-1 Sportszabályzatát ilyen rövid határidővel nem lehet módosítani. A Sportkódex 199. paragrafusának idevonatkozó, c) pontja ugyanis kimondja, hogy az adott idényre vonatkozó változtatásokat a nevezés leadási határidejének kezdete előtt 20 nappal, de legkésőbb az előző év november 30-ig nyilvánosságra kell hozni.
A d) pont biztosít ugyan felmentést ez alól, csakhogy "kizárólag akkor, ha ehhez a bajnokság valamennyi nevezője hozzájárul." Vagyis az FIA-nak a csapatok teljes egyetértésére szüksége lenne a módosítás hatályba léptetéséhez, a FOTA szerint azonban ki sem kérték róla a véleményüket.
"A WMSC 2009. március 17-i döntése kapcsán, amely a világbajnoki cím odaítélésének módjáról szólt, a csapatok összeültek, és egyhangúlag úgy döntöttek, megkérdőjelezik az eljárás jogszerűségét" - írták.
Március 5-i sajtótájékoztatóján a FOTA is nyilvános javaslattal állt elő a pontrendszer módosításáról. A csapatok a 12-9-7-5-4-3-2-1 szisztéma bevezetését indítványozták a jelenlegi 10-8-6-5-4-3-2-1-es helyett, de a vb-címet a sportág hagyományainak megfelelően továbbra is a legtöbb pontot szerző versenyzőnek ítélték volna.
Miután erre a WMSC nem bólintott rá, szerintük legkorábban 2010-re lesz lehetséges módosítani a pontozást.
"Mivel a csapatok teljes egyetértésével elfogadott, és az FIA elé benyújtott pontrendszert a WMSC nem hagyta jóvá, 2009-ben már nem kerülhet sor semmilyen változásra" - szólt a FOTA közleménye. - "A csapatok újra szeretnék biztosítani az FIA-t együttműködési szándékukról, hogy a 2010-es idényre vele közösen dolgozzák ki az új pontrendszert egy olyan átfogó reform keretében, amely segít a jelenleginél is vonzóbbá tenni az F-1-et."
A 2009-es idény éppen egy hét múlva, Melbourne-ben veszi kezdetét.
|