|
 |
| Ecclestone és Briatore - nagyítható |
|
|
Bernie Ecclestone egyértelművé tette, hogy a csapatok ellenállása dacára nem tett le az új világbajnoki szisztéma bevezetéséről, és 2010-től már mindenképp a legtöbb győzelmet arató pilótáé lesz a trófea.
A változtatást múlt kedden szavazta meg az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC), de az istállók egyöntetű hozzájárulása nélkül csak november 30-ig lett volna lehetőség a szabályok módosítására. A csapatokat tömörítő FOTA ezért megvétózta a döntést, mire az FIA visszakozott. Ecclestone azonban nem tágít.
"Az elképzelést támogatni fogja az FIA, és a szabályok része lesz. Így amikor a résztvevők beneveznek a bajnokságba, ezek lesznek a szabályok" - szögezte le Ecclestone a Daily Telegraph-nak.
"Minden érintett egységes támogatására lett volna szükség ahhoz, hogy változtassunk, miután a nevezési határidő lejárt. Ezúttal úgy tűnik, hogy egyes csapatoknak nem tetszett az ötlet."
Az ellenkezők között van Michael Schumacher, Fernando Alonso és Lewis Hamilton is, a csapatok képviseletében pedig a FOTA szólalt fel a tervezet ellen. Az istállók szervezete saját rendszert javasolt, amely a győztest 12, a második helyezettet pedig 9 ponttal jutalmazta volna, ezt azonban a WMSC leszavazta.
A Renault-t képviselő Flavio Briatore szerint csúsztatás történt, amikor összekeveredett Ecclestone korábban felvetett eredeti érmes elképzelése és a FOTA új pontrendszerének ötlete.
"Ami történt, megmutatja, hogy a csapatok szava is számít, ha közösen lépnek fel" - mondta Briatore. - "Nem igaz, hogy a csapatokat korábban értesítették (a tervről), Ecclestone-nal az érmekről beszéltünk, soha nem került szóba az a kritérium, amit a Világtanács elfogadott."
Briatore viszont korábban támogatta az éremrendszer bevezetését, ami véleménye szerint "kiváló motiváció a versenyzők számára, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák."
Mesterségesen kell ösztönözni a pilótákat?
Ugyan a győzelmek eloszlásában egyelőre egyik értékelési rendszert figyelembe véve sem érdekelt, Vijay Mallya, a Force India többségi tulajdonosa is állást foglalt az ügyben. Az indiai üzletember az időzítésben látja a legnagyobb akadályt, nem pedig a koncepcióban.
"Remek lépés, hogy a bajnokságot annak a versenyzőnek adnánk, aki a legtöbb versenyt nyeri, hiszen ez motiválni fogja a pilótákat, hogy többet nyerjenek, viszont tiszteletben kell tartani a szabályalkotás folyamatát" - mondta az Asian Age című lapnak.
"Egyetértek azzal, hogy az FIA megpróbálja érdekessé tenni (a versenyeket), de a szabályváltozás időpontja hátráltatja a szezonra való felkészülést" - vázolta a helyzetet.
Az új filozófia meghonosításában élen járó Ecclestone is úgy látja, hogy a pilóták manapság nem tesznek meg mindent a győzelem érdekében, ezért rá kell kényszeríteni őket, hogy kockáztassanak a hosszabb távú siker reményében.
"Ez nagyon egyszerű, amikor az emberek versenyezni kezdenek, azt szeretném látni, hogy győzni akarnak. Nem csak azt akarom nézni, hogy üldögélnek ott, amit Lewis Hamilton csinált - nagyon helyesen - néhány alkalommal az előző évben" - nyilatkozta a Daily Telegraph-nak.
"Még be is vallotta nekem, hogy nyerhetett volna. Nem volt rá szükség, miért kockáztatta volna meg, hogy kicsúszik vagy összetöri az autóját, hogy szerezzen még két pontot?" - tette fel a költői kérdést.
A McLaren látszólagos gyengébb formája miatt Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon várhatóan nem lesz a győzelem elsőszámú esélyese, a brit világbajnok mégis úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesz az előretörés érdekében.
"Az a célom, hogy a rajtrács elejére kerüljek Melbourne-ben. De ha nem a rajtrács elejéről vághatok neki az Ausztrál Nagydíjnak, akkor is kiteszem majd a szívemet a pályán. Már alig várom, hogy újra versenyezhessek" - szögezte le.
Fotó: Renault
|