|
 |
| Bojkottal fenyegetőznek - nagyítható |
|
|
Mindössze napokkal a melbourne-i idénynyitó előtt újabb botrány van kitörőben, néhány csapat ugyanis Bernie Ecclestone szerint azzal fenyegetőzött, hogy nem utazik el az Ausztrál Nagydíj helyszínére.
A Renault és a McLaren főnökei, Flavio Briatore és Ron Dennis állítólag azért folyamodtak ehhez a módszerhez, mert Ecclestone nem fizette ki nekik azt a pénzt, amit az új Concorde Agreement aláírásáért cserébe ígért nekik - habár a dokumentum egyelőre nem született meg. A vitánál jelen volt a Toyotát irányító John Howett is.
"Szegény John ott ült, és szemlátomást össze volt zavarodva" - mesélte Ecclestone a The Times-nak. - "Flavio kezdte az egészet, aztán Ron Dennis is csatlakozott hozzá, és bujtogatni kezdte."
"Erre én felkaptam a telefont, hogy felhívjam az embereimet, és közöljem velük, mondják vissza a teherszállító repülőgépeket. Mert (a csapatfőnökök) mind azt hajtogatták, hogy a FOTA-bagázs egyetlen tagja sem megy. Gondoltam, akkor nincs szükség a gépekre. Vagyonokba kerül kibérelni őket, és lemondani sem sokkal kevesebbe."
Ecclestone hozzátette, hogy nem bánja a kemény üzleti taktikázást, de a csapatfőnököknek tudniuk kell, hogy mit akarnak.
"Ha idejönnek, és pisztolyt szorítanak a fejemhez, jobban teszik, ha meg is húzzák azt a kib*szott ravaszt. És megbizonyosodnak róla, hogy megtöltötték a tárat, mert ha elhibázzák a lövést, megnézhetik magukat" - figyelmeztette őket.
Végül az összes csapat elutazott Melbourne-be, de az Ausztrál Nagydíj promótere, Ron Walker elismerte, hogy a helyzet továbbra sem tisztázódott teljesen.
"Pillanatnyilag elég komoly a dolog, de azt hiszem, vasárnap diadalmaskodni fog a józan ész" - mondta a Herald Sun-nak. - "A csapatok és az FIA egyértelműen tisztázni fogják a helyzetet. Bernie pedig az üzlet nagymestere. Évek óta ebben utazik."
Az FIA ausztráliai küldötte, Gary Connelly közben úgy vélte, a csapatok akkor sem tudnák bojkottálni a versenyt, ha akarnák.
"Érvényes szponzori megállapodásaik vannak. Mégis, mit tennének? Kihagynák a televíziós megjelenésük nagy részét csak azért, mert dühösek?" - firtatta. - "Ezzel megszegnék a szponzori szerződéseiket."
A hétvégi Ausztrál Nagydíjon szinte biztosan várható valamilyen botrány, mert több istálló kilátásba helyezte, hogy meg fogja kérdőjelezni a Williams, a Toyota és a Brawn GP diffúzorának szabályosságát.
Fotó: Ferrari
|