| 
A SEAT Leon EuroCup 2009-es bajnoki címének egyértelmű esélyeseként érkezett Michelisz Norbert az elmúlt hétvégén Imolába. A magyar versenyző 11 pont előnyt épített fel egyetlen riválisával, Massimiliano Pedalával szemben, de míg az olasz idén győzelem nélkül gyűjtötte pontjait, Michelisz négyszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Ebben az évben szinte hagyománnyá vált, hogy a Zengő Motorsport 25 esztendős pilótája már a szabadedzéseken az egyforma autókat használó mezőny élére áll, és jellemzően a leggyorsabb versenyzők között szerepel a hétvége edzésein és futamain. Imolában a második tréningen futotta meg először a legjobb köridőt, az időmérő edzésen viszont összeütközött Pedalá egyik csapattársával, az olasz Diego Rodával, majd később a kavicságyba csúszott, így mért idő nélkül az utolsó helyre szorult a szombati első futam rajtrácsán. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a Zengő Motorsporthoz visszatérő Wéber Gábor a második rajtkockát szerezte meg, és Pedalá is csak hetedik lett. "Nem értettem a szituációt, negyedikként mentem ki az időmérőn, az a szabály, hogy tilos gumit melegíteni, én pedig el akartam menni (Roda) mellett" - nyilatkozta az A5.hu-nak Michelisz Norbert. "Jobbra húzódott, majd oldalról nekem ütközött. Neki elhajlott a lengőkara, az én autóm pedig keresztbe állt. Kiestem a ritmusból, nem számoltam azzal, hogy új féktárcsák és fékbetétek voltak az autón, és néhány kanyar múlva kicsúsztam. Az én hibám volt" - ismerte el. Ettől eltekintve a csapatnál felmerültek hátsó gondolatok is, tudtuk meg Juni Györgytől, a Zengő Motorsport ügyvezetőjétől. "Előjött az üldözési mánia, és a legdurvább összeesküvés-elméletek is megfordultak a fejünkben" - utalt arra, hogy Roda éppúgy a Rangoni Motorsport versenyzője, ahogy Pedalá is. Juni hozzátette, hogy az olasz csapat tagjai személyesen tisztázták az ügyet a Zengő Motorsportnál, de a futamok későbbi alakulása is arra engedett következtetni, hogy az ellenfelek összejátszanak a magyar csapat ellen. Nagy nyomás az esélyesen 
A szombat délutáni első futamon Michelisz taktikusan kihasználta az első kanyarban történt balesetet, majd később újabb autókat utasított maga mögé, így az első kör végén már a legjobb tízben volt, a futamot pedig a két pontot érő hetedik helyen fejezte be, ami másnap a második rajtkockát jelentette - a Zsille Motorsport színeiben induló Bárkovics Zoltán mellett. "A (szombati) verseny előtt nagyon magam alatt voltam, folyamatosan pörgettem a fejemben, hogy mi fog történni délután, mert tudtam, hogy egészen biztosan az utolsó kocka lesz az enyém" - emlékezett vissza Michelisz. "Mentálisan nagyon nehéz volt az első futam, tudtam, hogy kockáztatnom kell. Az első sikánban 3-4 pozíciót képes voltam fogni a baleset miatt, utána pedig gyorsan a 10. hely környékére értem. Amikor előreléptem a 7. helyre, hiába voltam gyorsabb, nem akartam előzni, mert nem érte volna meg a rizikót" - elemzett. Pedalá a negyedik helyen fejezte be a futamot, köszönhetően csapattársának, Eoin Murray-nek, aki az utolsó métereken engedte maga elé az olaszt. Így Michelisz pontelőnye mindössze 3 egységgel, 8 pontra csökkent, ami biztonságos távolságnak tűnt, figyelembe véve, hogy a győzelemért a SEAT Leon EuroCupban is 10 pont jár, ráadásul vasárnap Michelisz a második rajtkockából indulhatott. "Amikor szombaton feljött a hetedik helyre, már úgy gondoltuk, hogy ezt csak elbukni lehet" - mondta Juni György. - "Egy pillanatig sem kételkedtünk, hogy meg tudja csinálni" - folytatta. - "A csapat ilyenkor megoszlik, a helyszínen lévő barátok olykor mondják, hogy a második hely is szép eredmény, de a csapat maximalista, mi mindig feszültebbek vagyunk." Michelisz ki is használta a kínálkozó lehetőséget, és az első kör felénél átvette a vezetést a később a hátvédjeként is közreműködő Bárkovics Zoltántól, majd ki sem engedte az első helyet a kezéből egészen a befutóig. A futam végén Fredy Barth igen közel került hozzá, de a svájci előzni nem tudott, így Michelisz szinte végig vezetve nyerte meg a szezonzárót - és ezzel a bajnokságot is. "Most kezdem feldolgozni, hogy elértük azt, amiért az egész éven át dolgoztunk" - mondta Michelisz a verseny utáni kedden. - "Hazafelé is úgy éreztem magam, mintha ez egy átlagos hétvége lett volna, a futam előtt is úgy próbáltam hozzáállni, hogy a tét ne jelentsen plusz nyomást." Nagy tervek a láthatáron 
A bajnoki cím jutalmául Michelisz Norbert automatikusan lehetőséget nyert, hogy a 2008-as okayamai, illetve az idei Brands Hatch-i versenyek után ismét a SEAT benzines WTCC Leonját vezethesse, ezúttal az október 25-i Európai Túraautó Kupán (ETC), a portugáliai Bragában. Michelisz elmondása szerint a szoros versenynaptár miatt egyelőre nem tisztázott, hogy élni tud-e a lehetőséggel. Az ETC két sprintfutamán a nemzeti túraautó bajnokságok legjobbjai mérik össze erejüket, gyári versenyautók viszont várhatóan nem indulnak, így a magyar versenyző technikai helyzete jóval kedvezőbbnek ígérkezik, mint egy WTCC futam esetében. A portugáliai lehetőségről viszont egyelőre nem sokan beszélnek, hiszen az imolai paddockban egy sokkal nagyobb volumenű jövőkép kezdett kirajzolódni, ami nem más, mint a Zengő Motorsport esetleges belépése a túraautó világbajnokság mezőnyébe. "Van egy olyan elképesztő hármas együttállás, amivel ha nem jön össze, akkor jó ideig nem is fog: ugyanaz a célja a SEAT Sportnak, a főszponzorunknak és a Zengő Motorsportnak is" - jelentette ki Juni György. Juni szerint a tárgyalások olyan szakaszban vannak, hogy lehet bízni a pozitív fejleményekben, de a versenysport világát ismerve nem akarta 100 százalékos biztonsággal kijelenteni, hogy jövőre magyar csapat indulhat a WTCC-ben. A helyzetet jól illusztrálja, hogy Juni elmondása alapján az imolai sajtóközpontban az olasz újságírók már kész tényként kezelték a megállapodást. Amennyiben sikerül tető alá hozni az együttműködést, 2010-ben két benzines SEAT Leont versenyeztethet a Zengő Motorsport a WTCC-ben, az egyik autóban Michelisz Norbert, a másikban vélhetően egy külföldi pilóta foglalna helyet. A lépés összhangban állna a BMW által évek óta követett filozófiával, amely szerint nincs egy önálló gyári csapat, ehelyett nemzeti alakulatok kapják meg a legújabb fejlesztéseket, és küzdenek meg akár egymással is. Michelisz úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egy gyári ülés elérése lehetetlen a WTCC-ben, és egyébként is szeretne jelenlegi csapatánál maradni: "A cél az, hogy a Zengő Motorsporttal a WTCC-ben induljunk, és a privát értékelésben akár a világbajnoki címet is megszerezzük" - jelentette ki Michelisz. A jövő évi tervek komolyságát jelzi, hogy a SEAT várhatóan egy gyári fejlesztésű, hosszútávú versenyzésre alkalmas autót bocsát a Zengő Motorsport rendelkezésére a Hungaroringen október 10-én megrendezésre kerülő 12 órás versenyre. Az autóról egyelőre ellentmondásos információk érkeztek, az azonban biztosnak tűnik, hogy szekvenciális sebességváltót kap, és a kupás Leon képezi az alapját. Feltehetőleg arról a modellről van szó, ami Jordi Gené és Jacques Villeneuve vezetésével idén részt vett a spái 24 órás versenyen is. Fotó: SEAT Sport
|