2009. december 02., szerda - [17:26]

A McLaren-es Paffett diktálta a tempót szerdán Jerezben

Tesztek, Jerez - 2. nap, szerda A5
Gary Paffett, a McLaren tesztpilótája végzett az élen a fiatal versenyzők számára kiírt jerezi teszt szerdai napján. A rutinosnak számító brit versenyző a Williams 2010-es pilótáját, Nico Hülkenberget és a Red Bull-os Daniel Ricciardót utasította maga mögé.
 Paffett állt az élre Jerezben -<br> nagyítható
Paffett állt az élre Jerezben -
nagyítható
A szerdai mezőny rangidős versenyzője, a 28 éves Gary Paffett bizonyult a leggyorsabbnak Jerezben, ahol a tesztet az ebédszünet után egy kisebb zápor is megzavarta. A brit versenyző még épp az eső előtt futotta 1:18.718-as körét, amely közel négy tizedmásodperccel jobb, mint Andy Soucek keddi etalonja.

A McLaren versenyzőjéhez a jövőre debütáló Nico Hülkenberg került a legközelebb, aki kihasználva a száradó pályát, a nap végén ugrott előre egészen a második pozícióig. A német ideje azonban még így is közel fél másodperccel maradt el Paffett legjobbjától.

A vezető duó mögé a már kedden is meggyőző tempót diktáló Daniel Ricciardo zárkózott fel a Red Bull-lal. Az ausztrál versenyző a gumikeverékek próbálgatásán kívül a 2010-es felkészülésre fektette a hangsúlyt, melynek keretén belül aero- és fékteszteket végzett, valamint a csurig töltött autó viselkedését elemezte.

"Ma kicsit könnyebben vettem az akadályokat. Már reggel tudtam, hogy mire számítsak, és a folyamatokat is könnyebb volt megérteni, így sikerült a vezetésem javítására koncentrálnom, és a legjobbamat nyújtanom, hogy a mérnököknek jó visszajelzésekkel szolgáljak" - mondta Ricciardo a nap végén.

A Force India párosa, Paul di Resta és JR Hildebrand közül ezúttal is az előbbi vitézkedett inkább, több mint egy másodperccel megelőzve az amerikait. A brit számára mindazonáltal előnyt jelentett, hogy délelőtt vezethetett, amikor még teljesen száraz volt a pálya.

Az 5. időt a BMW-s Esteban Gutierrez érte el, aki az autóval való délelőtti ismerkedés után az ebédszünetet követően a mechanikai beállításokkal foglalkozott. A bajor mérnökök roppant elégedettek voltak a mexikói visszajelzéseivel, a tervezett programjukat azonban félbeszakította egy hidraulikai szivárgás. Gutierrez ennek ellenére elégedetten értékelte a tesztet.

"Ez igazán pozitív nap volt számomra" - fogalmazott. - "Igazán hálás vagyok a csapatnak ezért a lehetőségért. Rengeteget tanultam arra a napra, amikor remélhetőleg újra beülhetek egy F-1-es autóba. Amint a nap végén egyre jobban tapadt a pálya, a nyakam egy kissé megfájdult, de jó volt hogy lemérhettem a fizikai állapotom. Az extra edzés is jól jött" - tette hozzá.

A keddi forgatókönyvhöz hasonlóan a Brawn/Mercedesnél Mike Conway a délelőtti, Marcus Ericsson pedig a délutáni műszakra volt beosztva, bár előbbi jóval több, 83 kört tölthetett a BGP 001 volánjánál. A brit versenyző inkább a beállítások finomításának, míg kollégája az autóval való további ismerkedésnek szentelte ideje nagy részét.

A Ferrari újdonsült reménysége, Jules Bianchi ezúttal nem tudott javítani tegnapi idején, így csupán a tabella 9. helyén végzett, ám szerdai 113 körével több mint 900 km-nyi F-1-es tapasztalatot gyűjtött, így elégedett volt a csapattal töltött két nappal.

"Tudom, hogy nem voltam különösebben gyors, de versenybeállításokkal mentem, így rengeteget tanultam. A csapat segítségével megértettem az autó egyes tulajdonságait, különösen annak kezelhetőségét, amikor következetes köridőket futunk vele. Ez igazán pozitívnak tűnt számomra" - fogalmazott a francia, akinek helyét csütörtökön három fiatal társa veszi majd át.

Bertrand Baguette keddi szereplése után ezúttal Ho-Pin Tung és Lucas di Grassi ülhettek be a Renault R29-be, ám a francia alakulat autóját egyiküknek sem sikerült előrébb mozdítani az hátsó régióból. A brazil mindazonáltal annak ellenére is gyorsabb volt kollégájánál, hogy kevesebb kört tett meg, ráadásul azokat is a délután felszáradó pályán.

Az előző naphoz hasonlóan ezúttal is a Toro Rosso egyik versenyzője szerénykedett a tabella legalján, Mirko Bortolotti ráadásul Brendon Hartleyhoz hasonlóan szintén előcsalta a piros zászlókat. Igaz, ez nem az ő, hanem az autó mechanikai hibájának volt betudható. A teszt a csütörtöki zárónappal folytatódik.

    Tesztek - 2. nap Jerez  
    Helyszín: Jerez de la Frontera, Spanyolország  
    Időpont: 2009. december 2., szerda  
    Pályahossz: 4428 m  
    Időjárás: Száraz/esős (levegő: 18-19 fok, aszfalt: 18-20 fok)  
    Körrekord: M. Schumacher (Ferrari), 2004.X.1. 1:15.650      
    Név   Csapat G Köridő Km/ó Eltér Előző Kör  
1.   Gary Paffett GBR McLaren-Mercedes B 1:18.718 202.505 80  
2.   Nico Hülkenberg GER Williams-Toyota B 1:19.184 201.313 0.466 0.466 94  
3.   Daniel Ricciardo AUS Red Bull-Renault B 1:19.244 201.161 0.526 0.060 93  
4.   Paul di Resta GBR Force India-Merc. B 1:19.411 200.738 0.693 0.167 58  
5.   Esteban Gutierrez MEX BMW-Sauber B 1:20.190 198.788 1.472 0.779 68  
6.   Mike Conway GBR Brawn GP-Mercedes B 1:20.222 198.709 1.504 0.032 83  
7.   Marcus Ericsson SWE Brawn GP-Mercedes B 1:20.440 198.170 1.722 0.218 37  
8.   John R. Hildebrand USA Force India-Merc. B 1:20.517 197.981 1.799 0.077 50  
9.   Jules Bianchi FRA Ferrari B 1:20.586 197.811 1.868 0.069 113  
10.   Lucas di Grassi BRA Renault B 1:20.898 197.048 2.180 0.312 55  
11.   Ho-Pin Tung CHI Renault B 1:21.492 195.612 2.774 0.594 67  
12.   Mirko Bortolotti ITA Toro Rosso-Ferrari B 1:21.761 194.968 3.043 0.269 69  
  A köridők eloszlása (Tolerancia: 0.0112 mp.)
 
 - Gary Paffett -  - Nico Hülkenberg -  - Daniel Ricciardo -  - Paul di Resta -  - Esteban Gutierrez -  - Mike Conway -  - Marcus Ericsson -  - John R. Hildebrand -  - Jules Bianchi -  - Lucas di Grassi -  - Ho-Pin Tung -  - Mirko Bortolotti -
1:18.718 - (3.043) - 1:21.761
 
   
B = Bridgestone
 
  Az eredmények nem hivatalosak  

Megtett körök A csapatok lemaradása (ezredmásodpercben)
Csapat Kör Km
1 Renault 122 540.2
2 Brawn GP 120 531.4
3 Ferrari 113 500.4
4 Force India 108 478.2
5 Williams 94 416.2
6 Red Bull 93 411.8
7 McLaren 80 354.2
8 Toro Rosso 69 305.5
9 BMW 68 301.1
Összes 867 3838.9
3043
466
466
526
1246
693
1472
1613
1504
1868
2477
2180
3043
MCL WIL RED FOR BMW BGP FER REN STR

Az alacsonyabb oszlop a csapat legjobb, a magasabb pedig az átlagos körideje szerinti lemaradást mutatja.

A csapatok rangsora a legjobb köridejeik szerint
Csapat Legjobb Dif Átlag Dif Gy Dif L
1 McLaren 1:18.718 0.000 1:18.718 0.000 PAF    
2 Williams 1:19.184 0.466 1:19.184 0.466 HÜL    
3 Red Bull 1:19.244 0.526 1:19.244 0.526 RIC    
4 Force India 1:19.411 0.693 1:19.964 1.246 RES 1.106 HIL
5 BMW 1:20.190 1.472 1:20.190 1.472 GUT    
6 Brawn GP 1:20.222 1.504 1:20.331 1.613 CON 0.218 ERI
7 Ferrari 1:20.586 1.868 1:20.586 1.868 BIA    
8 Renault 1:20.898 2.180 1:21.195 2.477 GRA 0.594 TUN
9 Toro Rosso 1:21.761 3.043 1:21.761 3.043 BOR    
Jelmagyarázat:
  • Legjobb: A csapat legjobb körideje
  • Dif: A legjobb köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Átlagos: A csapat átlagos körideje
  • Dif: Az átlagos köridő lemaradása az absz. legjobbtól
  • Gy: A csapat leggyorsabb pilótája
  • Dif: A leggyorsabb és leglassabb közötti különbség
  • L: A csapat leglassabb pilótája

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Ricciardo nagy fölénnyel zárta a jerezi tesztet
Az e heti tesztek összesített eredményei
Soucek úgy érzi, minden adott az F-1-es szerepléshez
Két Red Bull-pilóta koccanásával indult a jerezi teszt
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
A Mercedes is megnevezte decemberben tesztelő pilótáit
A BMW még ad tesztlehetőséget a fiataloknak
Di Resta és Hildebrand tesztelheti a Force Indiát
Kivel fognak tesztelni a csapatok decemberben?
Képek és videó Felipe Massa fioranói tesztjéről
A Ferrari tesztlehetőséget kérne Massának
Jövőre lazulhat a teszttilalom
Briatore a nagydíjak utáni hétfőkön tesztelne
Brawn is enyhítene a tesztkorlátozáson
Kellene-e hagyni tesztelni Schumachert? - elemzés
Haug engedné tesztelni Schumachert
Zavarja a lakosokat a túl hangosan tesztelő Renault
A Red Bull tartalékpilótája számára "szívás" a teszttilalom
Aperitif: Videó- és képgyűjtemény a téli tesztekről
Brawn GP, Ferrari, BMW - az előszezoni tesztek elemzése
Az e heti tesztek összesített eredményei
Ricciardo nagy fölénnyel zárta a jerezi tesztet
Paffett szerint túl sok pénz kell egy versenyzőüléshez
A Spyker újabb ajánlatot tett a Saabért
Új, sportosabb modelleket gyárt majd a Seat
Felfrissül az Infiniti G37
Amerikába költözik a Ford Fiesta és a Mazda2
Honda P-NUT, az új városi koncepció
Limitált szériával ünnepel a 25 éves GSX-R
Nemcsak környezetkímélő, de gyors is a Voltra elektromos motor
KTM RC8 R vs. Audi R8 V10 a Sachsenringen - videó
40 darab Nissan GT-R SpecV-t kap Európa
Gyerekek rajzolták le a jövő autóját
A Toyota nem adja el indulási jogát, jöhet a Sauber
A politikusokat okolják a francia pálya bedőléséért
Berger fotógyűjteményével jótékonykodik
Sutilt körönként fizetik
Hivatalos képeken a Mitsubishi új crossovere, az RVR
A kanadai promóter segítene ülést találni Villeneuve-nek
A DTM jó ajánlólevél az F-1-be, véli di Resta
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Pechu [2009-12-03. 13:38]
Bortolotti jobbat ment volna Ferrarival, mint Bianchi. Persze a sportban nincs "ha".
GoJenson [2009-12-02. 18:51]
Bár tudom, hogy nagyon kevés a különbség, de tetszik, hogy Soucek pár ezreddel megverte Hülkenberget, annak ellenére, hogy Andy koszos pályán ment tegnap... (jó persze nem tudjuk a programokat)
GoJenson [2009-12-02. 18:47]
"A Force India párosa, Paul di Resta és JR Hildebrand közül ezúttal is az előbbi vitézkedett inkább, több mint egy tizedmásodperccel megelőzve az amerikait. A brit számára mindazonáltal előnyt jelentett, hogy délelőtt vezethetett, amikor még teljesen száraz volt a pálya. " Picit többel verte meg Paul JR-t.
GoJenson [2009-12-02. 17:32]
di Resta megint jó volt, annak ellenére, hogy csak délelőtt vezetett (akkor azt hiszem a harmadik volt.) Ericsson is remek, csak két tized a rutinosabb Conwaytől.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Paul Denning a Suzuki GSV-R-ről
Bajban a Scot Racing?!
Röviden: Hivatalosan is sárga az Aspar Ducati
Espargaroék jó úton haladnak
Rossi nem lett az év sportembere a Laureus szerint
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS