|
 |
Button mindenkit verni akart - nagyítható |
|
|
Jenson Button a 2009-es idény második felében halványabban szerepelt, mint az elsőben, de korábban felhalmozott pontelőnye kitartott a zárásig. Világbajnoki címe az idény végéig nem forgott komolyabb veszélyben, mivel vetélytársai szintén hullámzóan teljesítettek.
A brit versenyző a szezon vége felé jobbára csak a veszteség minimalizásával foglalkozott, de az Autosportnak adott évértékelőjében beismerte: nehezen tudott azzal a gondolattal autóba ülni, hogy elég csupán a pontszerzők közé beverekednie magát.
"A legfőbb bajom az volt, hogy iszonyatosan nehéz volt nem a pontokra gondolnom. Valenciától kezdve nem tudtam kiverni a fejemből a pontokat, folyton körülöttük járt az eszem" - közölte Button.
"Azt mondogattam: 'Sebastian (Vettel) ennyivel, (Mark) Webber és Rubens (Barrichello) annyival áll mögöttem a tabellán. Arra gondoltam: 'hogyan nyerhetném meg a bajnokságot pusztán azzal, hogy mögöttük érek célba? Sehogy. Tehát minden lehetséges helyzetben a győzelemre kell hajtanom.'"
"Ilyenkor néha túlerőltetjük a vezetést. Amint mondtam, élveztem a versenyeket, azokon egyszer sem remegett meg a lábam, de az időmérők borzasztó kemények voltak" - utalt szombati szenvedéseire.
Button számára három alkalommal a Q2 jelentette a végállomást a kvalifikáción, elsősorban gumimelegítési problémák miatt. A világbajnok ugyanakkor bevallotta, hogy lelki tényezők is közrejátszottak a botladozásban.
"A szezon második felében megizzasztottak az időmérők. Idegesítő volt, az egyik hétvégén nem hoztam ki mindent az autóból, majd a következőn igazán elégedett voltam, erre problémák támadtak az autóval. Végül egyre csak rosszul sültek el az időmérők" - panaszkodott.
"Eleinte kissé óvatosan viszonyultam hozzájuk, mert féltem, hogy amennyiben hibázok, pórul járok, és a mezőny végére pottyanok. Így mindig rezgett alattam a léc. Utána arra gondoltam, hogy muszáj mindent beleadnom, de ekkor meg a visszájára fordult a helyzet, túl rámenős lettem."
A rajthelyeket illetően Rubens Barrichello 10-7 arányban jobbnak bizonyult Buttonnál a Brawn GP-n belül, de a kvalifikációkon mutatott formáját nem tudta átmenteni a futamokra, ahol csapattársa dominált. A világbajnok a brazil szombati fölényét is a mentális háttérrel magyarázta.
"Jól ment az időmérőkön. Ő sokkal kisebb nyomásnak volt kitéve, mert üldöznie kellett az éllovast. Rajtam jóval nagyobb volt a nyomás" - mutatott rá. - "A versenyeken nyújtott teljesítményemnek viszont nagyon örültem."
Button ígéri, hogy a végső dicsőséget megízlelve mostantól nem fog rágódni a ponttáblázat állásán, és mindenhol belead majd mindent.
"Azt hiszem, izgalmasabbá válik a vezetés, ha egyszer már megnyertem a bajnokságot, mert úgy hajthatok ki a pályára, hogy nem kell állandóan agyalni, hogy 'hűha, a célom az F-1-es bajnoki titulus', ami beférkőzik a gondolataimba. Ezentúl nem így lesz. Minden egyes versenyen hajtani akarok, és az csak bónusz, ha újból bajnok leszek" - mondta.
Fotó: Brawn/Mercedes GP
|