A forma-1-es pályák vezetői tisztában vannak vele, hogy ha meg akarják tartani a közönségüket, többé nem elég egyszerűen versenyeket rendezniük.
Jobban ki kell szolgálni a közönséget - nagyítható
A pályáknak a jövőben egyszerű versenyeknél többet kell nyújtaniuk, ha népes közönséget szeretnének kicsábítani a helyszínre - ezt maguk a promóterek is tudják.
"Azt gondolom, a pályák nem csak sportlétesítmények, hanem a szórakoztatóiparhoz tartoznak" - mondta Walter Kafitz, a Nürburgbring korábbi vezérigazgatója a monacói Motor Sport Business Forum-on. - "Nem annyira egymással, mint inkább egyéb szórakoztató eseményekkel versengünk a piacon."
"Az emberek más szórakozást is választhatnak. Mi azonban szeretnénk a pályákra csábítani őket, ezért észben kell tartanunk, hogy például a focival ellentétben a mi közönségünk legalább egy napot, sőt, remélhetőleg egy egész hétvégét eltölt nálunk."
"Vagyis jobban kell szórakoztatnunk az embereket. Ehhez nem elég egyetlen nagy verseny, hanem kellenek betétfutamok és más látványosságok is. Elégedetté kell tennünk őket, hogy amikor elhagyják a pályát, úgy érezzék, szívesen jönnek vissza. Ez a dolgunk."
Razlan Razali, a malajziai Sepang főnöke rámutatott, hogy mivel a jegyeladásokból tartják fenn magukat, a pályáknak égető szükségük van a helyszíni nézőkre - és meg kell hódítaniuk a női közönséget is.
"Már az F-1-es versenyzőkkel és a MotoGP-s sztárokkal is igyekeztünk interaktív találkozási lehetőségeket biztosítani az emberek számára, de ki kell találnunk, hogyan csábíthatjuk ki a barátnőiket és a többi hölgyet - hogyan vehetjük rá őket, hogy ők is megnézzék a versenyt" - firtatta. - "Gondolnunk kell a gyerekek elfoglaltságaira, zenei koncertekre, hogy ne senkinek ne kelljen beérnie csak a versennyel."
"Az a lényeg, hogy egész hétvégén sokszínű szórakozási lehetőségeket kínáljunk nekik. A pályák menedzsmentjének változtatniuk kell a szemléletükön, és az eddigiekhez képest más módokon is ki kell szolgálniuk a közönségüket."
Hát nem tudom, Kopi3.14, szerintem az utóbbi években nincs is holtidő a nagydíjhétvégéken, folyamatosan betétfutamok meg edzések vannak a pályán. Nem hiszem, hogy kevés lenne a program. Abban viszont abszolút egyetértek, hogy a kerítések nevetségesen messze vannak a pályától. A 90-es években sokkal jobban szerettem kijárni, épp emiatt.
Kopi3.14
[2009-12-11.
17:22]
cserszömörce: ilyen viszonylatban valóban nem, csaksajnos a három nap alatt rengetg a holtidő, ami azért a jegy árát erősen lecsökkenti. Mert harminc rugóért három napból kettőn keresztül az üres pályát bámulni nem valami rentábilis befektetés. Most gondolkodtam egyébként rajta, simán lehetne rendezni a nézők között versenyeket, anno a Ringen a McLarennél volt kerékcsereverseny, három fős csapatoknak. Olyat lehetne a célegyenesben, kiközvetítve, vagy lábbal hajtós gyerekautók versenyét, akár kisorsolt gyerekek között, vagy valami hasonlót a szülőknek/felnőtteknek, neadjisten többet is. Tuti lenne szórakozás, életre szóló élmény a porontyoknak, mindenkinek. Van rá ezer megoldás, amivel élvezetesebbé lehet tenni a rendezvényt.
Cserszömörce
[2009-12-11.
02:30]
Ahhoz képest, hogy egy 2 órás koncertre manapság egy 15 ezer Ft-os jegy sem számít drágának, az f1 3 napjáért a 30 rugó szerintem egyáltalán nem drága...
Kopi3.14
[2009-12-11.
00:09]
A ringen a hangulatot mióta palikék vannak elrontották. Amikor a kilencvenes években voltam, 93, 95, meg még pár alkalom, akkor állóhelyen is jó volt a hangulat. A rendezők tényleg csak onnan küldték el az embert, ahol már veszélyes volt- konkrétan kerítésre mászáskor. pár éve voltam, s a kerítéshez nem lehetett egy méterre menni, hogy rácsmentes képet tudjopn az ember készíteni. Illene azért már mostanra több helyre kipakolni köridőlistázásokat, hogy lássuk mi zajlik a pályán, a kivetítők mennyisége egyébként korrekt. Kéne a pálya köré kívül egy körbefutó aszfaltsáv, ami legutóbb még hiányos volt, s normálisan megoldani a navigációt, mert a Hungaroring megállóhely a HÉVnél a létező legabszurdabb valami, a lehető legtávolabb a pályától, a semmi közeőn, mindenféle útbaigazítás nélkül. Az állóhely teljesen jó lenne, ha lehetne mondjuk bográcsozni, egyéb csoportos dolgokat csinálni ott. Ja, és nem kéne minden talpalattnyi területet beépíteni, quadpályának meg egyéb marhaságoknak. Futam után nem kéne kiterelni azonnal a vendégeket, lehetne hagynbi időt a kényelmes távozásra, akár még egy-másfél órával a futam vége után is. Régebben erre volt lehetőség.
Mik
[2009-12-10.
20:12]
Igen, az a rohadt sörsátor már évek óta ott rontja a levegőt. Totál abszurd. Hátul is fel lehetne állítani, tök mindegy,h hol issza valaki a sörét ha egy zárt sátorban van. Példát vehetnénk Monzáról. Idén volt szerencsém oda is ellátogatni és hát mit nem mondjak, ég és föld. Az állójegyes helyeken is csomó emelvény, amolyan mini tribün volt kialakítva, h minél jobban lehessen látni a pályát. Persze nem tribün méretűek,de azért 1,5-2 magasságig felmentek. Emellett voltak olyan helyek ahol kb 6 méterre voltál konkrétan a versenyautótól (pl Lesmo1 kanyar), de általában sem voltál soha messzebb 15 méternél ami azért baromi közel van. Főleg,h a ringen az átlag az tippre olyan 40-50 méter lehet. Persze nálunk nagyobb a bukótér, ez igaz.. De lényeg,h egész más a hangulat mint, ha távcsővel kell kukkolnom.
Molnár Ádám
[2009-12-10.
19:45]
Egyébként ha nem 30 ezer Forintért állhatnának 3 napot a domboldalon a napot a porban 40 fokban, hanem fele annyiért, akkor esetleg többen vennének jegyet. Szerintem. Ráadásul egész jó részeket tesznek tönkre sörsátorral és hasonlókkal.